Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Művésztelep a változó időben
mester közötti viszony megromlásához, de — feltehetően — mindegyikben volt valami. Ő pedig nem szerette sem a főváros, sem a főiskola légkörét a megannyi művészeti felfogás miatt. Mikor lehetett, örömmel vállalkozott, hogy a város vezetőinek felkérésére, előbb a főiskolai oktatás szünidejében, később pedig tanítványaival együtt végleg Kecskemétre költözzék a helyi mú'vésztelep igazgatójaként. Az áttelepülés gondokkal járt. IVÁNYI-GRÜNWALDÉK nem sokat törődtek a műtermekkel, leltári anyagokkal: az új gazda jövetelekor alig akadt ép kilincs, ajtó, ablak. Rendetlenség volt mindenütt. Amolyan „átvonuló szállása” lehetett ez az elköltözötteknek. Révész segítői művészképzős növendékek voltak, akik jóidéig a mester mellett kívántak dolgozni. Közülük adódott a telep lakóinak magva; hozzájuk sodródtak az akkoriban „őstehetségként” emlegetett kevesek és a főleg Kecskemétről ver- búválódott műkedvelők csoportja. Az együttes munka közös műteremben és szabadban folyt. A fentebb már leírt módszerrel készültek a széntanulmányok és krokik; míg a közeli, lombokkal sűrűn körülvett tisztáson olaj- és akvarelltechnikával — a száz méterre levő szociális otthonból, vagy a „cigányvárosból” hívott — modellek festése közben ismerkedtek a tanítványok az akkoriban oly divatos plain-air festés rejtelmeivel. A közös munka jó egységbe olvasztotta a teleplakókat, akik között eredeti foglalkozását tekintve volt szobafestősegéd és tisztviselő; félbemaradt tanító és pallér; állás nélküli műszaki rajzoló és kanász; munkanélküli mérnök és boltossegéd. A művészet iránt érzett feltétlen szerelemben a koplalás minden fajtáját, a máról- holnapra-élés gondját, a kenyérharcot és a nélkülözések legváltozatosabb formáit vállalta a kicsiny társaság. A város az „alamizsnaosztó” szerepében lépett fel olykor: a mester javaslatára vásárolt egy-egy képet. Ilyenkor, vagy ha ajándékcsomagot hozott valakinek a postás, a testvéries osztozás természetes volt. S ha akadt, aki szobájába zárkózva fogyasztotta el az égből pottyant élelmet és nem osztozott, azt a többiek kiközösítették. Sablon és másolás Volt a telepen, aki könnyebben élt, mert immár sikeres festőként tartották nyilván az országban. Ezek közül kitűnt a lovakat, kocsikat, méneseket festő BENYOVSZKY ISTVÁN, akinek műtermi állványain néha tíz, tizenkét kifeszített vászon állt, hogy a pausz-papírokon őrzött lófigurák valamelyike rájuk másoltassák. Az „alkotó munka” során ugyanaz a ló balra, vagy jobbra ugratott a képeken. Néha két négylábú takarta a harmadikat, de volt, hogy a harmadik futott el ama kettőtől. Az egyik vásznon csikós lovagolt. Karikás ostora olykor elöl, máskor hátul csattant. .. Képzelhető, hogy ezután miként variált a festő a lovak, a talaj, az ég, a felhők festésekor. Egy-egy színből kilónyit osztott szét a képekre. Jó néhány mű már munka közben elkelt: helyi huszártisztek és relatív előkelőségek versengtek értük. Érdekes figurája volt a telepnek a „kanászfestő” SZEPESI GYÖRGY. Ügyetlenkedett a tanulmányok készítésekor. Sokáig gyötrődve, pár hetes bezárkózást követően egyszer előállt a „nagy művel”. A mester csodálkozott az alakokat felvonultató Parasztesküvőn. A társak nemkülönben. Aztán Szepesi egyik „gyanútlan látogatója” — képet akarván vásárolni tőle — az ismert holland festő festményének reprodukcióját megtalálta Szepesi vázlatai között. E remekműről készült a másolat, mely a társakat és a mestert egyaránt elbűvölte. Hivatalosak és választottak A gondolkodás képességét nehéz volt beleplántálni legtöbb növendékbe. Márpedig enélkül sem kompozíció, sem tartalmi mondandó nem születik. Talán a társaság hetero76
