Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Végh Antal: Nyugati utakon (útinapló)
Elképzelem, melyik cikkben mi lehet. De annyi baj legyen! Nem ez az egyetlen gyorsan átlapozható magyar újság! Házigazdám megivott két bádogdoboz narancslevet, amelyik — ha meghúzta a doboz tetején azt a kis kallantyút — úgy puffogott, mintha pezsgő lett volna. — Szerinted Kádár olvassa a te könyveidet? — Egyet biztosan olvasott. Talán még kéziratban. Legalábbis nekem így mondták .. . — Akkor miért nem intézkedik a könyveid olvastán? Mert ahogy én kiveszem a te könyveidből, azok elolvasása után igazán lenne mit intézkedni. — De hisz Kádár ezt csinálja, amióta hatalmon van ... Ezt csinálta már akkor is, amikor az én könyveim még a fasorban sem voltak. — Hol? Ezt nem értette meg. Olyan szépen, tisztán beszélt magyarul, mint bármelyikünk Magyarországon. Nyoma se volt a kiejtésében, hogy már harminc éve nem az anyanyelvében él, hogy idegen nyelven tanult, s szerzett diplomát. Csak a kifejezéseket nem értette. Én már torkig voltam a vacsorával, elég volt a borból is, de nem így neki a kérdésekből.. . * Láttam-é azokat a tankönyveket, amelyeket a magyar kormány adat ki a külföldön élő és magyarul tanuló gyermekeknek? — Nem láttam, de el tudom képzelni... — Hogyan? — Úgy, hogy én is tanítottam Magyarországon, szintén Magyarországon kiadott tankönyvekből ... — Merthogy ezek között sok otromba propagandafüzet is van. — A nevelés politikum! Ki jusson ilyenkor az ember eszébe, ha nem Mária Terézia, és a „Ratio educationis”? Gondoltam, a kaja után elcsellengünk valamerre a városban, de nem, még beszélgetni kellett... Mondjak neki valamit a magyar „szamizdátokról”. Nem kérdeztem meg, hogy mi az. De elhatároztam, anélkül, hogy megkérdezném, tőle fogom megtudni. Sikerült is... Olyan írások, amelyet az állam nem ad ki, de a nép másolatokban terjeszt. Nekem volt egy ilyen szamizdátom! Csakhogy az furcsa szamizdát volt, mert az állam kiadta ötvenezer példányban, és csak aztán kezdte terjeszteni a nép, gépelt, fénymásolt változatokban. Aztán házigazdám váratlanul az emigránsokat és a disszidenseket kezdte szidni. Hogy a könnyebbik ellenállás útját választották. Megkönnyítvén ezáltal a rendszer helyzetét is. Mert csupa kompromisszumra hajló puhatesté' lény maradt itthon ... Azt hittem, felugrik az asztaltól, mikor arról esett szó, hogy nekem egy oldalnyi kéziratom sincs az asztalfiókomban. Amit eddig írtam, kiadták-kiadtam, egyetlen sorig, minden írásomat. Hogy melyik után kitől mit kaptam, az más kérdés, de nem maradt semmim kiadatlanul. Az étkezőben nem volt ablak, égett a villany, fogalmam sem volt, éjjel van-é, vagy nappal? Csak beszélgessünk. Legyünk túl mindenen! Tapogassuk ki egymást. Én se vagyok kevésbé kíváncsi, mint ő. Bár mindeddig kíváncsiságomat az ő kérdéseiből kellett kielégítenem, hiszen a válaszokat ő kapta. Nemcsak a válaszadás; legalább annyira a feltett kérdés is leleplezheti az embert! Alaposan belevittük egymást a vetköetetésbe. 25
