Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Végh Antal: Nyugati utakon (útinapló)
van. Amikor asztalhoz ültünk, azt kérte tőlem, hogy soha, semmilyen körülmények között ne írjam le a nevét. íme! Alighogy leültünk az ebédlőben, máris terített a gazdám. Fogalmam se volt, mihez. Ebéd vagy vacsora lesz? Beletompultam az időbe, ha valaki ilyenkor azt mondja, hogy nyolc óra van, menten visszakérdez az ember: reggel vagy este? Jól megpakolt asztalhoz ültünk. Ha a vendég tekintélyét aszerint lehet mérni, mit és hogyan tesznek elé, nem panaszkodhattam; talán még túl is méreteztek mindent. Komótosan ettünk, közben jutott idő a beszélgetésre. Ki is használtuk alaposan. Ez még csak olyan előzetes beszélgetés volt, az igazira később kerül sor, egy szélesebb bostoni baráti társaságban. Majd ha visszajövök a városba, mert innen indulok haza. Úgyhogy addig azt a beszélgetést ők alaposan előkészítik. — Azt tudd rólam — mondta a házigazdám —, hogy én a kommunizmussal kibékíthetetlen ellentétben vagyok! — Mindenkit a saját hite tart meg — feleltem. — Nagytiszteletű úr is ezt tanította nékünk a vallásórákon. — És tudd azt is, hogy én Magyarországgal soha semmiféle élő kapcsolatra nem vagyok hajlandó . . . — De hisz én is magyarországi ember vagyok, és élő ... — Ez így más ... Hogy te jöttél ide ... — És ha én hívtalak volna meg téged? Negyvenháromban jött el Magyarországról. Azóta nem járt otthon. Nem is akar hazalátogatni soha. Magyarország harmincéves múltjáról semmiféle személyes tapasztalata nincs. De mindent tud; olvasott és hallott az országról. — Elég ez? — Ha elég, ha nem ... A sonka, a sülthús, a bor, a banán, a fagylalt mellé még különféle kérdéseket kaptam vacsorára. Például: mi a véleményem arról a közeledésről, amelyet Magyarország tanúsít a nyugati, az emigráns magyarság iránt? Őszinte ez, lehet ennek hinni? — Hogy ki hisz neki, ki nem, azt mindenki maga tudja. De szerintem őszinte. Mert erre a közeledésre ugyan ki kényszerítené a magyar kormányt? Ez éppen olyan őszinte, mint a Rákosi-korszak elválasztó, kapcsolatokat eltorlaszoló szándéka volt. — Szerinted van értelmük a kompromisszumoknak? — Azok számára feltétlenül, akik nem párbajban akarják eldönteni, kinek miben van igaza ... De akik úgy gondolják, hogy előbb csak vitatkozzuk ki magunkat, aztán jöhet a kard, azoknak aligha ... A házigazdám alkoholt sohasem fogyaszt. így csak én ürítgettem a borospoharam. Olykor furcsán, s mindenemen áthatolni akarón nézett rám. Arra gondoltam, a világon semmi okom, hogy bármiről is ne beszéljek őszintén ezzel az emberrel. De csakugyan, miért hozatott engem ide? — Ismered-e a Magyarok Világszövetségét? — Tudom, hogy van, sőt az egyik vezetője beszélni is akart velem, mielőtt eljöttem volna. Aztán az újságról esett szó. A Magyarok Világszövetségének van egy lapja, a „Magyar Hírek”. Mégiscsak jó az embernek otthonról kitenni a lábát, megtudhat ezt-azt; Én például ott Bostonban láttam először ezt az újságot. Házigazdám mutatta meg. Átlapoztam. — Na, mi a véleményed? — így, ránézve, elég szokványos újságnak hat. Egyik-másik írás szerzőjét ismerem is. 24
