Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (XIII-XIV. Erdély, Bukovina és Moldva magyar népcsoportjai. - Művészetük, szokásaik)
rák, csillag, hal, gyertya, sőt még a torony is! Máig ez utóbbiak a leggyakoribb minták és színek. A különféle bútorokra (ágy, asztal, ablak stb.), ill. társas alkalmakra (ünnepi lakoma, gyermekágy, halotti ravatal stb.) készültek a gyapjú vagy vászonszőttesek. Mintás és színes változataik minden bizonnyal a takácsok hatására honosodtak meg falun, ahol a leányok és főként az asszonyok váltak „mesterekké”. A szabadságharc, majd a céhek eltörlése után nemcsak a takácsok kezdtek a vevőkért versengeni, hanem maguk a vevők is mind többet és többet eltanultak tőlük és egymástól, így Szilágytól Hétfaluig szinte „kivirágzott” a falusi mintás szövés is: abrosz, kendő, függöny, ezek különféle változatai készültek mind nagyobb és több, valamint színesebb dísszel; Kalotaszegen pedig szinte minden pirossal mintázott ünnepi darabnak megvolt egy komolyabb fekete vagy kék párja, melyre idős korban vagy gyász alkalmával került sor. Máig is ezek az eredeti alapszínek a leggyakoribbak, továbbá árnyalataik: kávébarna, ill, „festetlen” barna, szürke vagy fehér. A minták mértanias jellege magából a szövés technikájából adódik, mely miatt nemcsak a csíkok sormintái, hanem a virágok és a különféle alakok (pl. a legkedveltebb madár) is geometri- kusak. Helyenként jól felismerhető stílusok alakultak ki, így pl. a kalotaszegiek kedvelik a nagy, színes és zsúfolt felületeket, még új, ún. szedettes mintáik is így sorakoznak. (A szélesebb-keske- nyebb csíkokban való elhelyezés szintén e textilfélék rendeltetéséből adódik.) A hímzések, varrások mintakincse a szőttesekéből nő ki, de e szabadrajzú motívumok többfélék, színesebbek is. A kalotaszegiek a hozomány kiállításakor a szőttesek terén is versenyre keltek egymással, még olyan túlbuzgó is akadt, aki nagy titokban, a padláson szőtt, hogy csak az utolsó pillanatban láthassák és a hatás annál nagyobb legyen! A Kis- Küküllő mentén pedig az új asszony anyósa előtt sorra az asztalra terítette szőtteseit, ezzel is jelezte végleges megtelepedési szándékát. Az erdélyi viseletek általában régiesebbek, mint pl. a szomszédos alföldiek: ide nem, vagy legfeljebb csak Kalotaszegig jutott el pl. a bő gatya, a posztónadrág, a cifraszűr (inkább rátétes, mint hímzett változatai); megmaradt a régiesebb kevés és hosszú szoknya, sőt az igazán ősrégi, szabatlan formájú kalotaszegi muszuj, melyet az alkalmanként változó színes bélése miatt derékban fel is tűznek. A régies, nadrágon kívül viselt ing, a bőröv (tüsző), továbbá a bocskor már a múlt századtól eltűnőben volt, legfeljebb foltokban (pl. a gyimesi csángóknál) maradt fenn. Régies vonás a (többnyire felújított)párta,a középütt elválasztott, ill. karikába felsodort reneszánsz jellegű haj, a felső (bőr-)kabátok, ruhák, továbbá az „új” díszek: a sokféle formában használt szalagok, csipkék, hímzések és egyéb díszek is. Egészét tekintve különösen pazar a kalotaszegi, továbbá a torockói viselet, feltűnően egyszerű maradt viszont a korán polgárosodott Mezőség, ill. ezen belül Szék népviselete. Kalotaszeg népe szinte mindenfelől fogadott be viseleti hatásokat, és talán máig is a legdinamikusabban fejlődik. Toroc- kó viselete nemesi-polgári jellegű, itt minden ruhadarabnak megvolt a helyi készítő és díszítő specialistája is, pl. csak az ingen szinte minden lehetséges díszítmény felsorakozott. Nemesipolgári jellegű volt Barcaság pompás viselete is, mely azonban színeiben az előzőknél valamivel tartózkodóbb. Még inkább az a székely; elegendő itt a szűk háziszőttes gyapjúharisnyát említeni, mely neve ellenére voltaképpen nadrág; katonás eredetű oldalcsíkot és egy időben zsinórozást is kapott. (A csík nem mindenkit illetett meg, színe is változhatott.) Az erdélyi viseletek talán még határozottabban őrzik eredeti, régies jelrendszerüket, mint egyéb magyar népcsoportokéi: így pl. jól felismerhető a kor és nem szerinti színkülónbség, de ezek maguk is változnak alkalmanként, továbbá társadalmi helyzet és helységek szerint is. Itt tehát nem kellett senkinek bemutatkoznia, ránézve is megállapították a többiek, kivel is állnak szemben! Kár, hogy e „színes-formás” jelrendszer bemutatására nincs helyünk! Annyit azonban mégis meg kell említenünk, hogy a „versenyen kívüli”, de egymással annál jobban vetélkedő kalotaszegi lányok méltó kiházasítására némelyik gazda még földet is hajlandó volt eladni! Erdélyben a viseleti különbözést és színességet nemcsak a városok „kihívása” segíthette elő, hanem a nemzetiségi léthelyzet maga is. Kakaslövés, hejgetés, turkajárás és leányvásár (erdélyi népszokások) A régiesség, a hagyomány eleven ereje, egyben megújulásra való képessége és a feltűnő gazdagság a népszokások terén is megmutatkozik. Megvan a téli napforduló körüli párosító, egészség- és termékenységvarázsló regölés, melyet dunántúli megfelelőjénél már említettünk. Régies a moldvai csángók újévi hejgetése — mely sok vonásában a regölésre hasonlít —: nagy zaj közepette a búza élettörténetét mesélik el; biztosítani akarják az évi termést. E szokásban román hatások is kimutathatók. Az állatalakoskodó kecskejárás (eredeti nevén turkajárás) még totemisztikus rétegeket is őriz, ez is románból való átvétel lehet; a kecskét protestáns vidékeken az ördöggel azonosítják. Mágikus jellegű a tavaszi marhakihajtás: az állatot láncon léptetik át, hogy majd ősszel visszatérjen és közben a tűz tisztító erejét is igénybe veszik. Iskolás eredetű lehet a húsvéti kakaslövés: a „bűnöst” perbe fogják és régies módon nyíllal kivégzik; ezt az esti kakasvacsora követi. Ugyancsak régi szokás a (másutt pünkösdi, itt) húsvéti lóverseny, továbbá a szellemi próbák (találós kérdések megfejtése), különféle erőpróbák (nehéz 93
