Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - Görömbei András: Az esszéíró Csoóri Sándor világképe (tanulmány)
GÖRÖMBEI ANDRÁS AZ ESSZÉÍRÖ CSOÓRI SÁNDOR VILÁGKÉPE „Fogyhatott, morzsálódhatott az ország, a valóság ellenében mi mindig megkerestük a fennkölt kibúvókat, a sorsra való áthárítást, vagy a jövő felől áradó vigaszokat.” Szíven ütő megállapítása ez Csoóri Sándornak, szeretném ellenérvek sokaságával cáfolni, de még ezek is őt igazolják, hiszen a lehetetlenné, elviselhetetlenné vált helyzetekkel szembeforduló öngyilkos forradalmainkat idézhetem csupán vagy tragikus sorsú nagy elméinket, akik egész életükben küzdöttek a fátumszerű nemzeti sorskérdésekkel, s vagy beleroppantak ebbe a küzdelembe, vagy egyéb, szivárványosabb létezésre való erőket is ennek rendelték alá. A nemzet helyett is meghallott veszélytudat romboló erővé növesztette bennük a felelősségtudatot: a huszonnegyedik óra tébolyában arány, mérték és okosság, távlat és tárgyilagosság elérhetetlen és idegesítő fogalmakká váltak. A cselekvés értelmének helyét a cselekvés gesztusa vehette át, ami azonban nem a probléma megoldását jelentette, csupán az önfeláldozásig nemes erkölcs végső tehetetlenségét bizonyította. íme a tiszta tékozlás: nem tudja megoldani a gondokat, annál viszont erkölcsösebb, hogy elviselje szolgamód a lehetetlent, odadobja hát magát is a gondok tetejére — egyre növesztve azokat más nemzedékek számára. Ezen a ponton újra Csoórit idézhetem: „Mert hogyan is kezdődtek a mi forradalmaink? Úgy, ahogy a remek színpadi művek: a sorstól kikényszerített cselekvés mindig igazolhatta magát a tűrhetetlen sorssal s föladatot a szereplőknek az erkölcsi érték adott, nem a történelmi. így aztán a vég is a tragédiák törvénye szerint következhetett el mindannyiszor.” Hazug önámítás vagy csupán erkölcsi indítékú cselekvés, ami éppen ezért már nem is cselekvés, hanem öngyilkos gesztus inkább? Élesen kifeszített alternatívák. Eredményük szerint végső soron a nemzeti és egyéni önrombolás közel azonos értékű változatai, a beláthatatlan erkölcsi különbözőség ellenére is. És a harmadik lehetőség? Látva az előbbi kettő önáltatását, illetve önvesztő kínját, hátat fordítani mindannak, ami nemzeti, közösségi, s kiépíteni az egyéniség érdekei szerint egy szabad, kötöttségek, béklyók nélküli belső világot, s tépetlen idegrendszerrel lépni túl a nemzet „sorskérdésein” és napi gondjain. Csupán olyan egyetemes értékeket becsülni, melyek nyugati formák szerint vannak szabva, melyek „egyetemesek”, egyként érvényesek Párizsban és New Yorkban, nem húzza le őket a nemzeti kölönc. Ez a magatartás a személyiség önérvényesítését oly mértékben helyezi előtérbe, hogy a nemzettel, a nemzet ügyeivel, gondjaival, perspektíváival már a tagadás szintjén sem vállal közösséget. Ez a történelmileg kialakult három magatartásforma, nem egyforma arányokban, de meghatározóan van jelen ma is szellemi életünkben. Csoóri Sándor személyiségének, ez esetben most Nomád napló címen összegyűjtött esszéinek felbecsülhetetlen értékét abban látom elsősorban, hogy eme rossz, mert közösségi szempontból egyaránt végzetes alternatívák fölött sikerül építenie külön égboltot. Olyan világképet alkot, mely önáltatás nélküli, törekvésében létérdekű, igényében személyesnek, nemzetinek és egyetemesnek a szétválaszthatatlanságára épülő. Gyökérzettel rendelkező egyetemesség az övé,szemléletének tágassága lenyűgöző. A kizárólagosság teljességgel idegen tőle, pedig önmagát szinte tüntetőén vállaló személyiség. Sohasem kizáró, hanem mindig 9
