Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - MŰHELY - Bárth János: Lányok a napkeleti királyok képében
A kalocsai szállásokon a háromkirály-járás karácsonytól vízkeresztig, tehát dec. 25-től jan. 6-ig tartott. A lányok karácsony napján, ebéd után a saját lakóhelyükön kezdték a köszöntést. Miután végigjártak minden házat, elmentek más szállásokra. A kitartó háromkirály-járók karácsony és vízkereszt között végig úton voltak. Legtöbbször csak vízkereszt napján kerültek haza. Általában gyalog mentek az egyik helységből a másikba. Ahol rájuk esteledett, ott aludtak. Viszonylag könnyen kaptak szállást, hiszen a fentebb már említett exogám házassági rendszer eredményeként a meglátogatott települések lakói között valamelyiküknek mindig akadt rokona, aki szívesen befogadta őket. Eleiemre sem volt gondjuk, mert ha ebéd- vagy vacsoraidőben érkeztek valahová köszönteni, rendszerint élelemmel is megkínálták a „másszállási” háromkirályokat. Másrészt étkezés dolgában is hasznát látták a szállások közötti intenzív rokoni kapcsolatoknak. Amikor a háromkirály-járók befordultak az utcáról az udvarba, a csengettyú's lány élénk csengetéssel tudatta érkezésüket a házbeliekkel. Arra is volt példa, hogy a karácsonyi kántálókhoz hasonlóan beszóltak az ablakon és megkérdezték: bemehetnek-e. Ezek persze csak formális jeladások voltak, hiszen a szállásokon gyorsan híre kelt a háromkirályoknak, mindenki tudta, hogy ott vannak, és melyik házba, körülbelül mikor érkeznek. Ha a meglátogatott család valamiért nem akarta beengedni őket, bezárta a konyhaajtót. Legtöbbször azonban nyitva találták a ház bejáratát és ilyenkor bementek a pitvarba, a szabadkéményes konyha előterébe. Századunk első felében a kalocsai szállások családjai már leginkább a hátsó szobában, ritkábban még az első szobában tartózkodtak. Ettől függően mentek a háromkirályozók az első vagy a hátsó szobába. Még a konyhában, a szobaajtó előtt elkezdték énekelni az analógiás értelmével és hangzásával jól ható „Menjünk be, menjünk be Betlehem városába ...” — kezdetű köszöntő éneküket. Az ének versszakait mondva léptek a szobába. Ott éneklés közben a szoba közepén illetve az ajtó felé eső oldalán, az asztalon innen egymás mellé álltak. Hátuk mögött, az ajtó tájékán tartózkodott a kutyariasztó fiú. A házbeliek a szoba első részében, a köszöntőkkel szemben ülve hallgatták az éneket. Ha régies sarkos elrendezésű volt a szoba, akkor a sarokpadon, ha pedig újabb módi szerint, párhuzamosan álltak az ágyak, akkor a két sarki ágy közé állított karospadon foglaltak helyet. Amikor a lányok odáig jutottak az énekléssel, hogy „Térdet hajtva, leborulva, így köszönének”, háromszor elismételték a sort és háromszor meghajtották magukat. Közben a csengetős lány csengetett. Az éneklés alatt a csillagos lány pörgette kezében a „csillagot”. Az ének befejeztével „Dicsértessék a Jézus Krisztust” — mondtak, amire a házbeliek kórusban „Mindörökké Ammen”-nel válaszoltak. Ezután a gazdasszony átadta a köszöntőknek járó pénzt. Miután az adomány a zacskóba került, a lányok megfordultak, és libasorban kijöttek a szobából. Közben, szintén naiv analógiás megfontolások miatt a „Csordapásztorok” kezdetű közismert karácsonyi ének két sorát énekelték: (némi variálással): „Elindulának és el is jutának, Szent hajlékába a Szűz Máriának”. A néprajzi közfelfogás szerint, szerte az országban a háromkirály-járó férfiak és fiúk legtöbbször a régi csillagének különböző variánsait énekelték. Ennek közismert visszatérő zárósora, illetve refrénje a: „Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt”. A kalocsai leány háromkirályok nem ezzel, hanem egy másik hosszú énekkel köszöntötték a meglátogatott házak népét. Alábbiakban közlöm az ének szövegének azt a változatát, amelyet 1978 elején a homokmégyi művelődési házban gyűjtöttem a Pávakör próbájának egyik szünetében. Több idősebb asszony együtt énekelte, ami tanúsítja az ének egykori népszerűségét és ismert voltát. (Magnetofonfelvételem alapján a dalla77
