Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - MŰHELY - Mocsár Gábor: Törpengések a magyar tanyarendszer múltjáról egy tanulmánykötet ürügyén

ezen a tájon afféle „kisnemes” községek is, mint például Földes, meg a szomszédos Sáp — mennyit civakodtak egymással! —s ha tudjuk, hogy a hat hajdúvároson kívül akkor még voltak egyéb szabad hajdútelepülések is, s a jászkun kerület sem földesúri —jobbágyi viszonyban élt, akkor bizony mondhatjuk: szinte az egész Alföld népe nem kapott semmit sem a jobbágyfelszabadítástól. Emiatt jogos, ha a tanulmányok szerzői nem nagyon emlegetik ezt a történelmi határvonalat, dátumot.

Itt azonban az olvasóban — legalábbis bennem — felötlik egy nem szorosan a témához tartozó, mégis mindjárt izgalmassá váló kérdés. Ha az Alföld „nem kapott semmit”, vajon mi magyarázza, hogy mindezek ellenére épp ez a vidék vált a 48—49-es szabadság- harc legfontosabb katonai, anyagi bázisává? Mi a magyarázata annak, hogy épp a majdnem jobbágy nélküli Alföldön oly heves a Kossuth-kultusz, aminek látható jelei a sok helyütt álló Kossuth szobrok, amikből a Dunántúlon alig akad egy-kettő? Holott a jobbágyfelszabadítás itt semmit sem adott, ott viszont hozott vigaszt és reményt a jobbágyok számára? Különös dolog ez: az Alföld lázad, katonát, vért ad, otthont a szabadságharcnak, a Dunántúlról pedig különös leveleket hozogat a posta Pestre, Táncsics Mihályhoz, a Munkások Újsága szerkesztőjéhez, a szabadságharc válságos heteiben, amikor Jellasich betört Magyarországra. Ismétlem, látszólag eltérés ez a témától, mégis valamifajta — szerintem nagyon szoros politikai kapcsolat is fellelhető: az ellentmondás éppen a magyar alföldi tanyarendszer múltjának ismeretében oldható fel.

A siklósi kerületből ezt írják — Hallja kend Táncsics! megszólítással élve — Táncsicsnak többek közt. „Azt mondják ugyan: a haza veszedelemben van. De hogy kié a haza, vagy hogy mit tarthatunk magunkénak, mi, kik Magyarországnak népei vagyunk? Micsoda javadalmakban részesülünk? arról úgy látszik, kerülik kendtek a beszédet... Bizony, mi félünk, mert már sokszor megcsaltak kendtek bennünket. A horvátok Zágrábban nem úgy tettek ám, hanem ők előbb ígértek a népnek, a bán pedig megjárta az országot, és az ígéretét mindenütt kihirdette: van is hozzá ragaszkodás nagy. Bizony higgyék el kendtek, sokan gondolkoznak úgy közülünk, hogy aligha jobb nem volna a horvátok mellé állni.” A siklósiak azt sem akarják megérteni, hogy amikor ők vissza akarják szerezni a földesuraság által elfoglalt legelőiket, földjeiket, halászó vizeiket, akkor „azonnal van katona száz meg száz, a rácokra pedig minket erőszakolnak.” A siklósi kerület — Táncsics kerülete volt! Siklós küldte a parlamentbe a forradalmár Táncsicsot, s ilyeneket írnak neki, hát nem különös?

De még különösebb a szaporcai — ez a község is Baranyában van — református pap levele, szintén aMunkásokÚjságához. A derék pap hazafias érzelmeit kiöntve,fegyverbe akarta szólítani magyar híveit a betörő Jel lasich ellen. Ám a hívek válasza megdöbbentő: „Kereken kimondták, hogy Jellasich ellen nem harcolnak, mert az aző megváltó atyjuk, jel lasich csak az urakat irtja. Az urak őket meg akarják csalni, most is az országgyűlésen az ő javukra semmit sem tettek, Jellasich pedig makkoltatást engedett, legelőt adott, olcsó sót alattvalóinak — az az igazi ember. Hasztalan volt minden világításom ...” — írta a reményt vesztett pap.

Még egy példa Dunántúlról. Kossuth szavára már felkelt a Tiszavidék népe, nagyhatású beszédeinek hatására ezrével indult a Duna felé a kaszás, vasvillás szegénység a hazát védeni, s íme, egy veszprémi „tudósító” ezt írja Táncsics lapjának október 16-i számában. „De nálunk azt mondja a szegénység, miért adjam én oda 19 esztendős fiamat katonának, hiszen nekem semmim sincs? Mit védelmezzen az én fiam? A kutyabőrösök búzaföldjeit? Melyből én»4,5 p. forintért bérelhetek éveken keresztül 8002 ölet? Menjen a kutyabőrös katonának, védelmezze földeit...”

Itt van az ellentmondás feloldása: a dunántúli jobbágyparasztnak nem volt mit védenie, az alföldi, immár túlnyomó többségében szabad parasztnak volt mit védenie. így hát teljesen jogos és érthető, miért nem emlegették gyakran a 48-as (megváltásos) jobbágy-44