Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Csató Károly: A Daniella-álom

Nincs a környéken még egy üzem, amelyben ennyi fiatal lány dolgozna együtt, keresne más, az otthoninál szabadabb-kötetlenebb életformát. A kispolgári előítéletet szinte sokkolta ez a tény, s azt kapták, mint Sztálinváros hős sztahanovái.

— Tudod mire volt jó, hogy kötöttárugyár épült? Hát arra, hogy harminc év alatt a városban nem tudták összeszedni a kurvákat, most egy helyen megtalálja őket a rendőrség. Ezt hallhatod legtöbbször, ha szóba kerül a gyár — mondta egy népművelő a felszín alatti (titkos nyilvánosság) közvélekedésről beszélgetve.

Hasonló véleményekkel még tucatjával találkoztam. Ilyen kispolgári általánosítás, persze, nem hagyja parlagon az anyagiakat, a házasságot, a házasságtörést, meg még sok mindent, de a halasi köznapi tudat mai állapotában ezeknél alig van fontosabb. Elindultam, hogy kocsmákban, presszókban, éttermekben begyűjtsek még néhányat. Alkalmi ismerősök, asztaltársaságok, mondhatom, elkényeztettek a triviális benyö- gésekkel.

És ott a gyár. Mú'szakváltás után csivitelve rajzanak lányok, asszonyok. Szebbnél szebb idomokkal billegőznek a kerékpározók, a férfiember pedig nagyokat nyeldesve sajnálja, hogy a tarkóján nincs szeme.

Álltam a puszta szélén, s magamnak hajtogattam, mért éppen ők érdemlik a sértegetéseket? Mért ilyen igazságtalanok az emberek? Őket akarják lejáratni, valójában? Vagy csak ebben a formában reagál a közvélemény valami egészen másra — amiről ők maguk tehetnek a legkevésbé, viszont rájuk mondva fejezik ki azt, ami jóval az ő életük szintje fölött igaz és irritáló?

A munkások mégis kisajátították. A társas nyilvánosságban a maga nemében orientál. Arra a termelőközösségre szór mocskot, amely olyan magas technológiát szolgál ki, hogy a minősítése így hangzik: „európai színvonal”, „legfejlettebb” stb. Fültépő a disszonancia — valami nem stimmel! A termelő technológia és általában az emberi minőségek megítélése között ekkora szakadék tátong?

A kereskedő szakképzettségű személyzeti vezető, Csobánczi Mátyás, ennyivel intézte el a témát:

„Ez a legkevesebb gondot okozza nekünk. Volt, hogy a gyámügy megkeresett bennünket, mert egy tizennégy éves kislány együtt élt egy ötvenkét éves férfival, de ő — ebből a szempontból —teljesen egyedi eset volt, mert hasonlóan élt volna bárhol, ugyanis, otthonról így volt eleresztve. Egy-két ilyen és hasonló eset volt még. Azért, hogy a mi lányaink villany alatt is megállnak csókolózni, csak Halason ilyen feltűnő, mert itt törődnek ilyesmivel, s így még cukkolásból is csinálják.”

Maga a gyár sem az, ami, a legkorszerűbbnek nevezett technika és technológia ellenére sem! Nem igaz, amit magáról vall! A gyár kettős élete és a lányoké feltételezi egymást; s egyik sem más-más keretben, hanem abban, ami arra reminiszcenzál, amit úgy neveztem: DANIELLA-álom, s amelyben az ember csak munkaerő.

A gyár könyvtárában tizenegy fiatal ülte körül az asztalt. Nyolcán nők, hárman férfiak. Életkoruk szerint hatan 18—20 év, négyen 20—25 év közöttiek — egy fő életkora volt 25 év feletti. Szakmájuk szerint 1 fő betanított kötő, 1 fő szakmunkás kötő, 1 fő betanított konfekciókészítő, 6 fő konfekciókészítő szakmunkás és 2 fő alkalmazott. Családi állapotuk szerint egy férfi és egy nő elvált, a többiek hajadonok és nőtlenek. Ők többnyire a gyár kulturális életének aktivistái, vagy ahogy mondani szokták, az „aktív mag”. Elmondtam nekik, mit tart a gyárról a közvélemény, s ezt kapásból elutasították, többnyire közhelyekkel, sztereotípiákkal érvelve.

Egyikük sem gondolt arra, hogy ez az ítélet a város és a gyár, vele együtt a foglalkoztatottság, s következésképpen az elérhető munkaerő és adott körülmények között lehetséges emberi viszonyok végterméke is, nemcsak egyedi esetek általánosítása min25