Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - SZEMLE - Vasy Géza: Elsőkötetes költők 1978-79-ben (Benke László, Borbély János, Deák László, Fecske Csaba, Fenyvesi Félix Lajos, Fodor Ákos, Karácsondi Imre, Katona Judit, Kemenczky Judit, Keresztes József, Labancz Gyula, Nógrádi Gábor, Pátkai Tivadar, Petrőczi Éva, Tóth Erzsébet, Vaderna József és Villányi László köteteiről)

Katona Judit könyvének taszítóan giccses a borítólapja (Farkasének, Magvető, 1979). Ehhez képest kellemes meglepetés, hogy versei nem giccsesek, csak rosszak. Emberbaráti szempontokon túl nem tudom, mi indokolta a kötet kiadását. Katona Judit életsorsa árvasággal, József Attila nyomorát idéző módon indult, de szerencsére nem úgy folytatódott. Meghatározónak tartja — helyesen — a gyerekkori élményeket, de elfelejti, hogy túl is kellene lépni rajtuk, hogy igazán megfogalmazhatóak legyenek, Se a szenvedés, se a megelégedettség nem tesz költővé, s így Katona Judit hiába tanulta meg azt, ami számára megtanulható volt, sorsát nem tudja sajátjaként megfogalmazni. Alig van igazán ép verse, szerkeszteni nem tud és nem is igazán akar, nincs lendülete, igen sokszor a verskényszer viszi előre sorról sorra, rímtől rímig. Van vagy tucatnyi megjelenésre érdemes, kidolgozott verse, de hiányzik mellőlük az a másik tucat, amelyik az egésznek értelmet adna, s a verselőt költővé avatná.

Kemenczky Judit viszont komoly tehetség. Verseire már régen fel lehetett figyelni: 1974-ben a Ne mondj le semmiről c. versantológia egyik legmarkánsabb bemutatkozója volt. Úgy látszik, keveset ír: akkori versei csak öt év elteltével bővültek kötetnyivé (A vesztő, Szép- rodalmi, 1979). Annakidején Pilinszky János mutatta be, de legtöbbet nem tőle tanult. Elsőként Weöres Sándort kell említeni, alighanem az ő műveiből — vagy onnan is — merítette az inspirációt ahhoz, hogy a távol-keleti kultúrákkal foglalkozzon, s azok mitológiájából építse a magáét. Másrészt Petri György korai költészete lehetett rá hatással. Kemenczky Judit is egy értelmiségi fiatal hétköznapjait írja le, s több versében ez valóban leírás, tárgyias, részletező, a költőiséget látszólag nélkülöző. Ez a tárgyiasság a konkréttól, a közvetlentől mindig elmozdul az elvont, az általános, a jelképes felé, s éppen ez az elmozdulás lesz a líraiság alapja. Belső következetessége van ezeknek a verseknek, sodrása, amely még a fanyalgást is félresöpörheti. A fanyalgás nem a tehetségnek, hanem e tehetség kibontakozási módjának szólhat. Kemenczky felfedezi a maga számára a keleti kultúrákat, de ezeken nem mindig tudja úgy beépíteni a versekbe, hogy a közlés igazán tartalmas lehessen számunkra is. Az ilyen sorok: „Egucsi egy dzso-no-mai táncot ad elő” — vegyes értékűek, mert szakkönyvekben kellene utánanézni: miről is van szó. A kötetnyitó versben a japán írásjelek is inkább az egzotikum, mintsem a teljesebb jelentés irányába visznek el.

Kemenczky fő kifejezési eszközei, a tárgyiasság és a mi kultúránktól távoli keleti kultúrkincs egyaránt az életérzés és a belőle sarjadó világkép megnyilatkozását segíti elő. Évtizede sokan azt írták volna: a rossz közérzet költője ő is, vagy azt: az irracionalizmusé. Azonban nem erről van szó, a dolog nem ilyen egyszerű. Sokkal dialek- tikusabb ez a költői szemlélet. Az irracionalizmust a ráció álláspontjáról is nézi, s ugyanakkor a rációban is felfedi az irracionalizmust. De változó, nem egyértelmű még ez a költői világkép, sok elem van benne, s ezért sokfelé mozdulhat el. Léthelyzeteket felmutatva: „mintha visszatérhetnének / azok a komor / és túlfűtött órák / amikből vissza semmit nem kívánok” — írja A vesztő című versben, a Nádasi Gábor Nizsinszkij- szobra pedig így végződik: „Szállni késő / Táncolni kell / A falhoz / szögezve”. Vesztés, veszteség ez is, de olyan, amelyik itt a kínból is nyereséget tud csiholni. Hogyan fog vesztés és teremtés dialektikája alakulni a továbbiakban? Ez a kérdés nyitott még, s a költői választól fog függeni Kemenczky Judit további útja.

Keresztes József sorsa hasonló Benkééhez, de ő ma is fizikai munkás. Bekerülnie az irodalomba még nehezebb volt. Fémsáska c. kötete (Kozmosz, 1978) azonban igazolja törekvéseit. Élményanyagának jelentős része a gyermekkorhoz és a munkás-léthez kötődik. Voltaképpen semmi új tényt nem mond, mégis megrázó, ahogyan felidézi éhezéssel és nyomorgással teli gyermekkorát a Hosszú lélegzet ciklus prózaverseiben. Árulkodó című a második két ciklus is: Megérkeznek a hétköznapok és Emlékezz a munka örömére. Egy Benkéével rokon, de másképpen megfogalmazott magatartás sugárzik Keresztes József kötetéből: az emberi munka és az értelmes élet pátosza, illetve az ennek hiánya miatti nosztalgia vagy harag és keserűség. „Mindig meghal valaki a civilizáció ez a fémsáska mint az egyiptomi nyolcadik csapás zabái” — írja, s ezzel állítja szembe a valódi értékeket.

Sorsa később se kényeztette el, betegség, félre- szorítottság volt része. Mégsem siránkozik, panasza férfias, ténymegállapító. Reményei józanul körülhatároltak, elégedetlensége nem elérhetetlen célokat kerget, de nagyonis józanokat, egyszerűeket. Sorsa egy a millióké közül, az átlagember, a tipikus kisember rajzát adja, mert az ő sorsukat éli. De ez a rajz költészetté nemesedik. Igazságtartalma, hitelessége, nemegyszer megrendítő egyszerűsége, s a hiányérzet állandó, tudatos érzékeltetése úgy szüremlik át költői személyiségén, hogy az életanyag szociológiai hitelessége mélyebb költői hitelességnek adja át helyét.

Későn indult Keresztes József, de nem hiába. S ha a sorsemlék, a jelen állapotrajza és az egyelőre alig érzékelt jövőkép között még szervesebb és összetettebb kapcsolatokat tud feltárni, aggódnunk se kell érte.

Labancz Gyula Szüntelen képmás (Magvető, 1978) c. kötetét megelőzte már a külföldi kiadás, idehaza mégis ez tekintendő első kötetének. Hosszú évek során — hisz munkái 1964 óta jelennek meg — megtanult, pontossá csiszolt egy — egyetlen — verstípust, s ezt építi következetesen, de kissé szürkén, néha unalmasan tovább. Vallomása szerint a halál ellen, szorongásai ellen ír ver89