Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Tüskés Tibor: Szülőföldünk, a Dunántúl

Rogerius, Kálti Márk, Bonfini, Brodarics, Istvánffy stb. vagy: A magyar régészet regénye, Mikszáth: Magyarország lovagvárai stb). „Irodalmi” szempontból nézve a kötet számos irodalmi értékű szemelvényt, regényrészletet, verset tartalmaz. A kötet összeállítója, szerkesztője biztos ízlését dicséri ez a válogatás. Mindjárt az első fejezetben Áprily Lajos versét idézi, majd Kodolányi két regényrészletét olvashatjuk (Julianus barát, Boldog Margit), aztán örömmel vesszük észre Jékely Zoltán Zrínyi földjén és Rónay György Törökvilág Magyarországon című versét. S eltűnődik az olvasó azon, hogy milyen jó lenne úgy tanítani egy történelmi kort, hőst, írót, ha íróutódokvallomá- sát olvashatnánk róluk. Azt hisszük,hogy a történelmi helyzetet is jobban megérti a felnőtt és az ifjú olvasó, ha versben tömörítve így hallja, ismeri meg: „A táj az ő leikétől nyugtalan. / (Az égen szörnyű felleg száll: a vadkan” (Jékely Zoltán: Zrínyi földjén). Ha Illyés Gyula már klasszikussá vált szociográfiájából, a Puszták népéből olvasunk el egy részletet, az akkor még nem élt fiatal világosan látja maga előtt az uradalmi zsellérek nehéz sorsát.

De ne csupán úgy gondoljunk egy-egy irodalmi alkotásra, hogy valamilyen kort, történelmi helyzetet mutatunk be. Ez a túlzott gyakorlati szemlélet szinte lefokozná a műveket. Mert mindegyik mű minden belemagyarázás nélkül jelzést küld egy korból, de egyben általánosabb, elvontabb emberi értékeket is rejt magában. Sánta Ferenc Húsz óra című regénye, riportszerű formában, merész, filmszerű vágásokkal, montázsokkal összeillesztett részei nemcsak konkrét képet adnak a magyar parasztság felszabadulás utáni megpróbáltatásairól (a Zala megyei Kustány vidékén gyűjtötte az élményanyagot az író) —, hanem ezen túllépve az emberi sorsok igazságait szembesíti egymással. S a csöngei születésű, Szombathelyen, Sopronban és PécsettdiákoskodóWeöres Sándor költő verse, a Dunántúli képek a táj üde tavaszi képét rajzolja, a második rész pedig egy parasztballadát tartalmaz. De a versek nem egyszerű „útiképek”, „útirajzok”, hanem kitűnő versek, melyeket olvasva a tájismereten túl az olvasók esztétikai érzéke is formálódik. S ez különösen illik a Pannónia dicsérete című fejezetre, melyben az e tájról írt írói-költői vallomások találhatók. Babits Mihály híres verssoraiból tudjuk, hogy Itáliában járva is mindig a dunántúli dombok jutottak eszébe: „De nem kékebb eged és a dombod se zöldebb,/ mint honni dombjaink s a dunántúli ég, / e gömbölyű, szelíd, színjátszó kék vidék.” De ki felejti el, hogy a modern magyar irodalom milyen zarándokhelyévé vált a Balaton melletti Sajkód, mivel Németh László ott telepedett le? Maga az író is hangsúlyozta a táj, a környezet jelentőségét, és a Sajkódi esték című kötet címével ezt érzékeltette is. Mi köt a Balatonhoz? — tette fel a kérdést önmagának Németh László. A kötetben közölt szemelvény végén az író a csupa-változás víztükör szépségéről, a víz és ég különös fényjátékáról, a ciprusszerű jegenyék

sorairól, a Bakony kék hátteréről vall. Keresztury Dezső a Dunántúli hexameterek egyik részletében a közös munka, alkotás szükségességéről ír a táj láttán: „Mit se tehetsz egyedül! Kezeiddel apáid, anyáid / próbált, bölcs kezei végzik a tennivalót.” Déry Tibor kései, öregkori jegyzeteiben (A napok hordalékai stb.) sokszor felvillan a balatonfüredi Tamáshegy és környéke. A Balaton — a magyar tenger, mondják. Déry erre így válaszol: „Nem volt tenger, túlnan, Füreden dombok sejlettek. De szebb volt, mint a tenger, arányosabb, emberméretűbb, épp korlátái miatt.” Itt született sok író: Simon István, Somlyó György, Nagy László, Csanádi Imre, Csoóri Sándor és mások. Az írói vallomásokat magában foglaló fejezetet Illyés Gyula mindnyájunkhoz szóló, költői ihle- tettségű mondatai zárják: „A hazám a házam tája, amely pillantásommal, ahogy növekszem, egyre bővül, széles gyűrűkben egyre távolabbi területekre terjed, mint a hullám a vízbe dobott kavics körül: világokat hódíthat, elérheti a csillagokat, — amikor a régi ház már örökre elmerült.”

Tüskésebben akönyvében is a „testvérmúzsák” szerelmese. Neki nincs „csak” irodalom, „csak” történelem, „csak” művészet stb. Ő hisz a múzsák testvériségében. Tudja, hogy a Balatont csak önmagában, a tájban nem tudjuk igazán megérteni, mert hozzátartozik a múltja, az itt élt és élő költők művei, a festők színei. Hisz ki ne gondolna a Balaton mellett Egry József varázsos tájképeire?! Régi metszetek, térképek mellett népi fazekasedények, faragások, Rippl—Rónai festménye, Varga Imre Radnóti szobra, Kovács Margit kerámiái, Vasarely képe, Borsos Miklós szobra figyelmeztet a kötetben a művészet jelentős alkotásaira. S közben a történelmi és a szépirodalmi jellegű művek között nemcsak a reprodukciók érzékeltetik a szerkesztő rokonszenves művészetszemléletét, hanem néhány idézett szöveg is. Bernáth Aurél a festőművész avatott tollú író, az így éltünk Pannóniában fontos kortörténet is. Borsos Miklós a fiatalkorában Győrött élő neves szobrász, grafikusművész Visszanéztem félutamból címmel megírta életútját. A szöveggyűjteményben olvashatunk egy részletet. És sajnos kevesen tudják azt, hogy Egry József festőművész a tollat is kitűnően kezelte, figyelemre méltóak vallomásai (Az Egry brevárium, s az Egry József arcképe című kötetekre gondolunk).

A Szülőföldünk, a Dunántúl —alapvetően pedagógiai munka. Ezt jelzi az is, hogy a Tankönyv- kiadó jelentette meg. Ez a pedagógiai vonatkozás jelentkezik abban, hogy a szövegeket megyék szerint rendezi a szerkesztő a kötet végén elhelyezett áttekintésben, míg a másik fejezetbeosztás a történelmi fejlődést veszi figyelembe (pl. A félhold árnyékában). A szemelvények után rövid magyarázatokat olvashatunk, majd kérdéseket, feladatokat az idézett művel kapcsolatban. Tüskés nem fecseg, nem akar „szájbarágni” semmit sem. Magyarázatai precízek, pontosak, szükségesek. A feladatok olykor kapcsolatot terem83