Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - SZEMLE - Tüskés Tibor: Valóságközeiben (Korunk évkönyv; Ember és város; Miskolczi Miklós: Város lesz csakazértis…; Enyedi György: Falvaink sorsa; Várostalan falu)
SZEMLE VALÓSÁGKOZELBEN Korunk évkönyv (Kolozsvár, 1980) Ember és város (München, é. n.) Miskolczi Miklós: Város lesz csakazértis . .. (Szépirodalmi, 1980) Enyedi György: Faivaink sorsa (Magvető, 1980) Várostalan falu (Kecskemét, 1980) Alig lehet kifogyni az ellentétes tartalmú tételmondatokból, jelszóvá koptatott megállapításokból. A jövő: a világ teljes elvárosiasodása. Városiasodás? Mozgalom a Föld lakhatatlanná tételére! A fejlődés iránya az oikumenopolisz, vagyis a földgolyó egyetlen várossá válása. A fejlődés iránya? Vissza a természethez! Holnapra el fog tűnni a város és afalu közötti különbség. Eltűnni? Amikor a különbségek egyre nőnek! Föl kell emelni, vá- rosiasítani kell a falut. Fölemelni? A falut kell a városba bevinni! A város: magasabb életforma, teljes komfort, szép épületek; a falu: szellemi igénytelenség, az udvar végében álló roskadt budi, földszintes gondolkodás. A város: elszemélytelenedés, közlekedési nyomor, panel-szürkeség: afalu: közösségi kapcsolatok, tiszta levegő, idegpihentető csönd . . . Valóban, az utópiákból, a jövő-látomásokból, a különféle — többnyire előítélet táplálta — tétel-mondatokból nehéz kifogyni. A tények, a számok, a grafikonok törvényszerűségei elől azonban nem lehet kitérni. A néhány éve megjelent Világvárosok, nagyvárosok című könyv első mondatát a statisztikai adatok kérlelhetetlen szigorral igazolják: „A XX. század az urbanizációnak már nemcsak mint az egész világot átfogó társadalmi jelenségnek a korszaka, hanem ezen belül a nagyvárosok szinte kor- látozhatatlan növekedésének a százada is.” Az urbanizáció mai kérdéseiről az elmúlt években mérhetetlenül gazdag szakirodalom halmozódott föl. Ha csak a legutóbb megjelent, magyar nyelvű s hozzánk eljutott munkákra gondolunk, hadd hivatkozzunk két kevéssé ismert, mert az országhatáron túl napvilágot látott könyvre. A Korunk 1980-as évkönyve Kolozsvárról érkezett. Az évkönyv, mely minden évben egy-egy központi gondolat köré csoportosított írásokat közöl, ezúttal az „ember, város, környezet” hármasságának vizsgálatára vállalkozott. Romániában hivatalos állami program a városhálózat fejlesztése, a társadalom homogenizálása, a kicsi és közepes városok gazdasági és társadalmi szerepének a növelése. A városkutatásnak az erdélyi magyar tudományos életben nincs nagy hagyománya ezért az évkönyv szerkesztőinek maguknak kellett munkatársakat toborozniok. A vállalkozásba néhány írót és szociográfust — Beke Györgyöt, Herédi Gusztávot, Szőcs Istvánt — is sikerült bevonni. Ami a kötetet igazán fontossá teszi: a szerzők az urbanizáció problémáját nem általánosságban járják körül, hanem sajátosan romániai aspektusból, a városiasodás és a nemzetiségi lét interferenciája szempontjából vizsgálják, egészen pontosan: céljuk használni, tanulsággal szolgálni „éppen a városiasodás — és persze más tényezők — következtében mindinkább homogenizálódó világban minden olyan igyekezet számára, amely valamely partikularitás, például a nemzeti jelleg megőrzését célozza”. Ebben a nemes és rokonszenves törekvésben fokozott figyelmet érdemel a kötetben Gaál György tanulmánya,amely Erdély egyik fontos urbánus öröksége, a „házsongárdi Panteon” megismeréséhez ad — térképmelléklettel is megtámogatott — kitűnő kalauzt. A két szó, amely a Korunk új évkönyvének alcímében szerénykedik, a Szépfalusi István szerkesztette kötetnek már a címében szemünkbe ötlik: Ember és város. A kötet az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 1977-ben rendezett wald-michelbachi akadémiai napjain elhangzott előadásokat, illetve azok átdolgozott-bőví- tett változatát tartalmazza. A pompás műmellékletekkel, a Párizsban élő Pátkai Ervin szobrász- művész alkotásairól készült reprodukciókkal díszített könyvben főként Pátkai és a több írással is szereplő Cs. Szabó László tanulmányai, gondolati kísérletei kínálják a legtöbb intellektuális izgalmat, szellemi tájékozódást. A kötet két irányban tágítja az ember ésaváros viszonyának kérdéskörét: egyrészt az urbanizáció mai kérdéseit az esztétika, a művészi értékteremtés oldaláról mutatja be, másrészt megállapításait főként a mai nyugat-európai tapasztalat alapján szűri le. Bármennyire is fontos, sőt nélkülözhetetlen korszerű tájékozódásunkhoz az urbanizáció külföldi szakirodaimának az ismerete, talán megbocsátható elfogultság, ha valóságfeltáró, jövőkutató szenvedélyünkkel elsősorban a honi szociográfiai irodalom felé fordulunk. Hiszen nemcsak ahány korszak, ahány földrész, ahány ország, annyi város, de még egyetlen kis országon belül is a tepelülé- sek nehezen tipizálható sokfélesége található. Talán innét van, hogy az újkori várostervezők álmai, utópisztikus vagy kevésbé utópisztikus elképzeléssel, például a kertvárosok, Nagy-London 1944-es rendezési terve, az új angol városépítők elgondolása helyett — illetve mellett — legalább annyira érdekli az olvasót városaink és faivaink élete, átalakulása, sorsa, egyszóval a hazai urbanizáció egy-egy kézzelfogható példája. 77
