Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - A Szovjetunió kisebb népeinek irodalmából, folklórjából - Suki Mária: Legendák a nartokról (Oszét népi eposz)
— a Kaukázus termékeny hegyhátainak és völgyeinek, kitűnő védelmet nyújtó szorosainak birtoklásáért örökösen harcot folytató szomszédos vagy éppen vándorló — és természetfeletti ellenségeivel. Ebben a harcban tanulta meg felépíteni a romjaikban ma is látható ősi családi őrtornyokat és hálából az isteneknek a szentélyeket. Gyönyörű, de veszélyes és nehéz élet volt ez, hőskölteménybe kívánkozó, halálmegvető bátorságot tételezett, hiszen a nartok mindig harcban álltak valamilyen ellenséggel vagy a zsákmányszerzésért, vagy családjuk, asszonyaik, vagy egész nemzetségük védelmében. A kaukázusi táj termékeny talajnak bizonyult a legendák születéséhez — elég, ha csak Prométheuszra, vagy grúz rokonára, Amiranra gondolunk —, és ezt a termékenységet csak táplálta az, hogy a migrációs hullámok idején több nép kultúrája hatotta át egymást, amiről a különböző mai népek folklórjában fellelhető izoglosszák tanúskodnak. Ebben a mítoszteremtő környezetben születtek a nart legendák hősei, akiknek a tetteit elbeszélő Nart-eposz több kaukázusi nép közös kincse. Megtalálható az adigok- nál (kabardok, cserkeszek), az abházoknál, a balkároknál, a csecseneknél, ingusoknál. Eredetét, teljességét, tisztaságát tekintve azonban az őszét nép folklórjába tartozik, és visszanyúlik a szkíta, illetve alán törzsekről szóló legendákra. Meggyőzően bizonyítja ezt Hérodotosznak a szkíták életmódjáról, szokásairól, erkölcseiről való leírása, amelynek mintegy illusztrációja nemcsak az eposz, hanem az oszétok életmódja is egészen a legutóbbi időkig4. V. I. Abajev, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának professzora összehasonlító nyelvi, folklorisztikai, archeológiái és történelmi bizonyítékok alapján állapította meg a mű korát. E szerint az eposzban a szkíta—szarmata és iráni mitológia motívumai a keletkezés kezdeti idejére, az i. e. I. évezred első felére (Vili—VII. század) mutatnak, a mongol hatás pedig arra, hogy véglegessé a XIII—XIV. században formálódhatott, fejlődését tehát a szkíta—szarmata periódustól a mongol periódusig eltelt időre tehetjük5. A természet adta izoláltságban, amit a civilizáció csak lassan tudott áttörni, élő formában maradt fenn az őszét folklór e legősibb rétege. E. Markov gyűjtő 1904-es tanúsítása szerint az oszétok még a század elején is gyakran gyűltek össze este a tűzhelynél, és néma gyönyörűséggel hallgattak egy-egy mesélőt vagy énekest, aki az oszétok kéthúrú hegedűjén, afandyron kísérte dalát a nart hősökről. A művészeket sem hagyta érintetlenül a népi hagyomány, mint ahogyan megtermékenyítette az őszét nemzeti költő, Koszta Hetagurov líráját és prózáját egyaránt, vagy ahogyan a kiváló őszét irodalmárt és festőművészt, M. Tuganovot arra ihlette, hogy megfesse a nart társadalom néhány jelentősebb pillanatát, de a mai költők és írók is szívesen merítenek ebből a gazdag forrásból. Ma az eposz a szovjet kultúra része, többször kiadták orosz nyelven gyűjteményes kiadásban és a gyerekek számára készült válogatásban is. A legendák gyűjtését a múlt század közepén kezdték meg a legkiválóbb őszét és orosz irodalmárok. Azóta számtalan kiadást ért meg mind prózai, mind verses feldolgozásban, orosz és őszét nyelven is. Többségüket prózában jegyezték fel, valószínűleg a köny- nyebbség kedvéért. Már a múlt század végén készült belőle német, angol és francia nyelvű fordítás. Sokat köszönhet a nartológia V. I. Abajevnek, aki rendkívül sokoldalú elemzéssel feltárta az eposznak szinte minden rétegét, valamint George Dumézil francia Kaukázus-szakértőnek. Dumézil először 1930-ban adta ki a legendákat francia nyelven Légendes sur les Nartes címmel, majd 1965-ben Le Livre des Héros című munkájában, amelynek alapja az eddigi legteljesebb, 1946-os őszét nyelvű kiadás volt (Narty kaddzsyta, Dzaudzsikau). Ő bizonyította többek között azt is — kedvesen elnézést kérve többi kaukázusi barátjától — hogy az eposz nemzeti elsőség szempontjából az oszétoké®. 4 V. I. Abajev: Szkifo-evropejszkie izoglosszü, Moszkva, 1965. 5' V. I. Abajev: i. m. és Nartovszkij eposz, Moszkva, 1945. 51
