Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - KRÓNIKA - Don Diego De Estrada: Bethlen Gábor udvarában

nyal; és amikor elébe térdeltem, s ujjait megfogván csókkal illettem a keze fejét, ő kevéssé maga felé vont, mint aki felállani segít, és így szólott: „Jöjj hát; most már fölemellek.” Mire azt feleltem: „Föl, ám, de az égbe; hisz ímhol már kezemben a sörény.” Elmosolyodott, s megkezdte a táncot, s amikor épp a menyasszony mellett lejtettünk el, megjegyezte: „Egy már ejtve.” „Kettő” — válaszoltam.

„Három is ejtve lesz” — felelte ő. Mire én azt mondtam: „Nem hagyhatjuk el azt, ki még nem a miénk.”

Vége lett a táncnak, és a fejedelemné, ki első táncával urának tartozott volna, a teremben maradt, a trónszékre telepedvén. Furcsállotta a dolgot egy német báró, a császár egy volt alattvalója, ki pökhendibb volt, mint amilyen nemes, és rátartibb, mint amilyen gáláns; s titokban sokaknak fel is emlegette. A suttogás a fejedelem fülébe is eljutott, ki akkor így felelt a bárónak: „Don Diego származásra nézve nem kevésbé előkelő, mint te, és itt az én nevemben táncol a fejedelemasszonnyal.” Abbamaradt a suttogás, s folytatódott a tánc. Újra reám kerülvén a sor, ezúttal a menyasszonnyal mentem táncba, ki akkor így szólott hozzám: „Látod, katolikus lettem, csakhogy nem a tiéd.” „De ha miattam lettél az — feleltem én —, Isten megjutalmaz engem érte.”

Midőn emez ünnepségek véget értek, a fejedelem elutazott, hogy néhány fürdőt vegyen a doktorai meg egy nagy tudományú német orvos tanácsára, ki nemrég érkezett az udvarba. S ámbátor rendjén megmerítkezett a fürdőkben, kúra közben jeges vizet ivott, s még egyéb tilos dolgokat is művelt, miért is sokat panaszkodtak a doktorok, kijelentvén, hogy fejedelmünk magamagát pusztítja el.

Tovább súlyosbodván a kór, a fejedelem, tanácskozásra hívta magához a nemesurakat és a főrendeket, mely alkalommal meghagyta nékik, hogy készíttessenek számára egy hatalmas ezüstkoporsót, abba pedig egy másikat, egy kisebbet, ólomból; és ebbe az ólomkoporsóba temessék majd a halála után.

Elkészült az ezüstkoporsó: alul négy oroszlán tartotta, a tetején meg egy sasmadár pihent, a karma közt az Irigységet szorongatván mint zsákmányát; az egész együttest pedig a fejedelem hadizsákmányai díszítették. Mindezekkel egyidőben készült el a mauzóleum is, sírjául s örök nyugvóhelyéül, azoknak a velencei szobrászmestereknek a munkájával, akik velem együtt jöttek Erdélybe. A fejedelemasszony udvarhölgyei, kik éppen negyvenen voltak, pompás és drága brokátleplet hímeztek a ravatalára, a teste alá, gazdagon kivarrva drágakövekkel és gyöngyökkel; a négy sarkába pedig a címereit varrták. Hímeztek egy káprázatosán díszes zászlót is a címereivel, a feje alá; a csatákban zsákmányolt háromszögletű zászlókat, kopjalobogókat, hadi zászlókat és hadi jelvényeket a lábához szánták; készítettek továbbá még egy ottani divat szerint varrt, kimondhatatlanul drága és díszes ruhát is, térdnadrággal és igen szűk harisnyával, s mindezt egyetlen darabból, meg egy térd alá érő gyolcsinget s egy hosszú felsőkabátot hosszú és szoros ujjakkal, végig brokátból; e kabát széles sujtásai és hatalmas gombjai pedig, mint minden más ruhájának díszei is, drága ékkövekből voltak, oly temérdek gyémánttal s rubinttal, hogy értékét, a kerek süveg kócsagforgójának és a ruhának köveivel együtt, százötvenezer escudóra becsülték.

Mikor a zászlósurak és a bárók mind együtt voltak, a fejedelem, a császárnak tett ígéretéhez híven végakaratát nyilvánította. Előbb is megparancsolta, hogy ott mindannyiunk előtt fektessék bele a koporsóba, úgy ahogy majd a halála után fog feküdni benne, mire mindenki szeméből patakzani kezdett a könny, oly bőséggel, hogy úgy tetszett, sosem is marad abba a sírás; amikor pedig mégis abbamaradt, a fejedelem megeskette az úrnőnket, hogy mint fejedelemasszony azonmód megkezdi az ország kormányzását minden külön és előzetes ceremónia nélkül. Evvel a fejedelem, ki akkor már nagyon beteg volt, vissza is vonult, meghagyván, hogy ezentúl csak a fejedelemasszony vagy én készíthetjük el az ételét, mivel gyanakodott, hogy vannak, akik siettetni akarják halálát, miért is attól fogva vele aludtam a hálókamrájában, egyre bizalmasabb barátságra jutván a fejedelemasszonnyal; a fejedelem gyanakvása azonban csak nem akart alábbhagyni. Néhány ízben fölemlegettem néki a császárnak tett ígéretét a katolizálása dolgában, mire azt felelte, hogy ő valójában katolikus, ám ha ezt az alattvalói megtudnák, elevenen égetnék meg, a családját pedig földönfutóvá tennék. Végül, midőn már közel érezte halálát, maga elé hívatta az embereit, és fölszólította őket, hogy legyenek hűséggel a fejedelemasszonyhoz, majd kinek-kinek előadta, hogy mit hagyományoz reá. Én azonközben az ágya szélén ültem, díszes párnája a térdemen feküdt, a párnán pedig a fejedelem feje pihent; mikor pedig mindenkivel végzett, a fejedelem reám tekintett, felsóhajtván: „Ó spanyolom! Sokat veszítesz énvelem.” A fejedelemasszony kegyeibe ajánlott engem (mi szükségtelen volt) és meghagyta néki, hogy tartson meg tanácsadójának; meghagyta továbbá, hogy adjanak nekem hármat a lovai közül, azonfölül még ezer escudót ajándékba a még ugyanennyit fizetség gyanánt. Annak utána pedig, már egyedül a fejedelemasszonyhoz szólván, s még utoljára megölelvén őt, kilehelte lelkét, 1629. november 15-én utoljára e szavakat szólván:

Domine, non intres in judicio cum servo tuo, et miserere mei. Kb.: Uram, ne ítéld meg a te szolgádat, és irgalmazz nekem.]

A doktorok már korábban írtak a császárnak, hogy a fejedelem a halálán van (mi így is volt illő), és maga a fejedelem is megírta, hogy mily nagy veszedelemben forog, kérvén a császárt, segítené meg unokahúgát, a fejedelemasszonyt, ha netán valamely revolúció törne ki. Miért is a császár Erdélybe küldötte Diatristain [Dietrichstein] grófját, a fejedelem ésDiatristain bíboros unokaöccsét, udvarának nagy tehetségű lovagját, hogy minden dolgában legyen asszonyunk segítségére; ő pedig el is jött, sok napi utazás után, s mint utóbb láthatni fogjuk, épp a legjobbkor érkezett. Akkor zajlottak éppen a j*

gyászünnepségek, kimondhatatlan pompával; tízezer katona őrizte éjjel-nappal a holttestet, amely egy

91