Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - Káldi János: A kámi temető; Vidd őt, költemény (versek)
KÁLDI JÁNOS A KÁMI TEMETŐ Fuldoklik a napban virág mellett virág. Vakító fehérek. Süvítő lilák. Szikrázik vadul a rózsaág. Itt nyugszanak a drágák, akiknek én álmodom az álmát. Akik után az itt hagyott munkát — a magam módján — engedelmesen teszem. Itt van D. M., K. G. és D. l-né. Tanakodunk akárcsak régen, hol volt, hol nem volt nyarak szomorúságában, kamillás förgetegében. Itt pihen Sz. F., az észnyitogató tanító. Az arca, a szeme gyönyörű szenvedély. A Mértékről, a Példáról beszél. Itt vannak hányán, de hányán! A régmúltak, a tegnapiak, az egyszeri csodák. Rázza fölöttük a délután a sejtelmes dáliát, a néma glóriát. VIDD ŐT, KÖLTEMÉNY {Fohász Balázskáért a gyermekév kapcsán) Dér ne érje, fagy ne koszorúzza. 23
/
