Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 10. szám - Ember Mária: Tudósítás egy régi iskolaudvarról (elbeszélés)

összetett lapos két tenyerünk közt lapult az a gyűrű s úgy adtuk, áhitatosan, egymásnak át. Énekelve közben, hogy cin, cin, gyűrű, arany gyűrű, / Kinél csörög a jegygyűrűi, meg azt, de töredékesnek érzik ez is, megint más dallamképlet, hogy Aki tudja, meg ne mondja, / Merre visz a gyűrű útja, s közben komoran próbálta figyelni a kezek mozgását az, akinek rá kellett mutatnia valamelyikünkre, s megint más hangon szólt a felszólítás, rituális, nem köznapi hangsúllyal: Te add ki!, s erről eszembe jut egy másik, az fordulatosabb volt, körben kezdődött az is, egyikünk tétovázott a közepén, s azt énekeltük, hogy Hajlik a meggyfa, nagy az árnyéka, /Barna menyecske terem alatta — s olyan tempósan kezdtük, mintha ezt a ténykörülményt még sokáig akarnánk boncolgatni, ámde hirtelen félbeszakítottuk magunkat és bekiabáltuk más hangon: Akit szerecc, kabd el! A középen tétovázónak több se kellett, elindult a kör mentén, de az közben ellenkezőleg forgott és énekelt: Ezt szeretem, azt kedvelem, / Ez az én édes kedvesem — s ez megint más dallam volt, kissé vontatott, rá megint friss következett: Pénz volna, repülne, / Rózsa volna, serdülne,/ Mégis kifordulna — s most megint a rítus kívánta hanghordozással: Ez megy ki! (vagy: Te mécc ki!). Ha a körben ellenkező irányban járó társunk már előre tudta, és többnyire tudta, kit akar kihívni, ügyeskednie kellett, lelassított vagy felgyorsított léptekkel haladni, távolságot becsülni, akár az előzni akaró autósnak, hogy a végső felszólításnál a választottja kerüljön elébe — s kifeszített karral, keresztezett csuklóval már ott is pörögtek a kör közepén. Játszottuk ezt arra a dalra is, amelyet — meglehet, tévesen — későbbinek vélek, mert szövege túlságosan is alkalmazkodik a koreográfiához: ez a Körben áll egy kislány ka kezdetű, Ezt szeretem legjobban, / Ezzel perdülök gyorsan közepű és vége, vége, vége mindennek, / vége a nagy szerelemnek végződésű, kicsit édeskés ének. De kezdődhetett a játék azzal az általánosan ismert nótával is, hogy Erdő mellett nem jó lakni; mivel utolsó sora az, hogy Az ölel meg engem, aki szeret, ehhez is természetesen illeszkedett az Ezt szeretem, ezt kedvelem és az is, hogy Ezt szeretem legjobban ... Ezeket a nyilvánvalóan párválasztós jelenetsorokat, sajnálatunkra, amit csak a legjobb barátnőnknek vallottunk meg, vagy annak se: mindig egyneműek játszottuk; persze ezáltal sok csúfos kicsúfolástól menekültünk meg, hisz gúny és ujjal-mutogatás volt osztályrésze annak, aki szereel / messA kör a fiúk számára inkább csak arra volt jó, hogy áttörhessék. Például, ha azt kiabálták (alig-alig énekhangon), hogy Erre csörög a dió, / Erre meg a mogyoró, s a körön belül és a körön kívül két tigriskölyök elszántságával méregették egymást, ide-oda ugrálva-futva a másik után, mint amannak tükörképe» kissé meg is rogyasztott térdekkel, ölelésre-foglyul ejtésre kitárt karral, mint a távol-keleti birkózók. Gyere, pajtás, kapj el engem, / Itt állok az ajtófélen! — incselkedett a reménybeli fogoly helyett a kórus; az áttörés be is következett csakhamar, létrejött az üldözési jelenet az udvar széltében-hosszában, mialatt a kör leállt a farkasnak vagy a báránynak szurkolni (mert a Kinn a bárány, bent a farkas-t is lényegében így játszották);

mi azonban lehetőleg felnőttesebb játékokkal szórakoztattuk magunkat a szünetben, kislányok — mert bármily mulatságos-naivan hangzik is az, hogy Most viszik, most viszik Uborkáné lányát, majd, a második menetben: Most viszik, most viszik Salá- táné lányát, hogy ha még volt idő, Káposztáné is sorra kerüljön, Paprikáné úgyszintén ... ha most jobban belegondolok, ez az ugyancsak töredékesnek tetsző játékunk nem volt más, mint egy gyermekszintre lesüllyedt ballada. Figyeljük csak: Bíborba’, bársonyba’, gyöngyös koszorúba'... (tudniillik viszik) — ez a második sor, még az előbbinek a dallamában; ám a következő két sor szövege átvált egyesszám harmadik személyről elsőre: Én már innen el nem megyek, / Többet visszásé jöhetek vagy: Már én innen el nem megyek, / Többé vissza se jöhetek, itt a közlés értelme elhomályosult,

19