Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Dobozy Imre: Ez itt Kelet-Közép-Európa

25 és 35 életév között vagytok, és átveszitek, mert át kell, hogy vegyétek belátható időn belül a stafétabotot, ilyen bizalmatlanságban, ilyen gyanakvásban éltek! Hát ez a rendszer nevelt föl benneteket, s ez a rendszer nem bízik bennetek? Ez így nincs rendjén! Ott kezdjen bárki is gyanakodni, ahol oka van rá! Ahol nincs oka, ott ne gyanakodjon. Nem szabad, hogy ez a helyzet éleződjön, mert információ, beavatottság, nyílt beszéd, eszmék cseréje, mind csak olyan légkörben lehetséges, ahol egymásról kölcsönösen föltételezzük, hogy nem vagyunk gazemberek. Ez alapkérdés, s ettől nagyon sok függ.

A helyzetünk még egy bonyolult vonását szeretném elmondani (amit megint sokszor fiataloktól hallok, de nem csak fiataloktól, hanem idősebb pályatársaimtól is) a világ jövőjével kapcsolatban. Erről is szó esett, megéri-e a nemzet ilyen egészséggel az ezredfordulót? Emögött persze az van, hogy megéri-e a világ? Miért, hogy ennyit tárgyalunk a leszerelésről, és közben fegyverkezünk? Mert nemcsak odaát fegyverkeznek, hanem ideát is, de a kettő összefügg egymással. A legragyogóbban megírt röp- iratok sem ártanak például egy amerikai atommeghajtású tengeralattjárónak, azzal szemben egy másik atommeghajtású tengeralattjárót kell útnak indítani; csakhogy ez a kölcsönösség megszül egy olyan jelenséget, amelyben a mozgalmi, forradalmi és a hatalmi célok bizonyos elegyedését vehetni észre. Csinálhatunk-e mást? Elhangzott: hogyan legyünk szolidárisak Vietnámmal, ha nem vagyunk elsősorban szolidárisak magunkkal, a határon túli magyarokkal? Én nem parcellázom föl a világot ilyen vonatkozásban. Önmagunkkal, a legjobb törekvéseinkkel is legyünk szolidárisak. Az a döntő, hogy mi mit csinálunk. És vállaljunk szolidaritást mindazokkal, akik valamilyen elnyomásból, zsarnokságból, életképtelen szituációból próbálnak kifelé törni; mert természetes szövetségeseink ők. Hozzáteszem, ezek a természetes szövetségesek nem a világ gazdag országai közül kerülnek ki, hanem a szegények közül, akik, ha először fegyvert kapnak ahhoz, hogy győzzenek, akkor utána rögtön mást is kérnek: iskolát, kórházat, szakembert, orvost, gépet. Ez is benne van a mi mai helyzetünkben. Minderről és másról többet kellene tudnotok. Az, amit a tömegkommunikáció elvégez ezen a téren, a helyzethez képest szegényes, igen gyakran semmitmondó, ismétlő. Ha nem volna tragikus, akkor mulatságosnak nevezném azt a különbséget, amikor a televíziós Fórum elé leül négy nyugati újságíró vagy szakember, és válaszol a kérdésekre, vagy ezzel szemben négy hazai. Pedig aki nem érzi, hogy beavatják abba, amit vállalnia kell, az félválla! viszi a terhet, és ahol tud, szabadul tőle! Ez megintcsakaz idősek felelőssége. Nem erről van szó, hogy mondjuk meg mindenkinek, írja fel a noteszába, hány harc- kocsi-elhárító rakétánk van. Nem katonai titkokról, nem államtitkokról, hanem csakis a társadalom megbecsüléséről van szó; amire meg akarom nyerni a társadalmat, arról informálom is, ne zsákbamacskát vásároljon.

Az utóbbiakat azért mondtam el, mert a történelmi ismeret a nemzetismeretnek alapvető faktora. Mellette ott van a jelen, ott a világnézet, ott vannak az eszmék, ott vannak a belső és külső mozgások, ott van az egész morál. Ebből a tárházból, azt javal- lom, vállaljon a harmincas, negyvenes generáció minél többet. Higgyétek el, a feladatokon lehet felnőni! Vállaljatok! Igaza van Illyés Gyulának, ha arról beszél, hogy összefogni, tömörülni kell, egymás között szót érteni! Néha éles viták árán is, az a természetes. Az igazság kimondása nem mindig megy udvariasságszámba. De álljatok egységbe; csak összefogásban tudjátok igazán kikövetelni, hogy amit el akarnak veletek végeztetni, arról megtudhassátok mi az — méghozzá pontosan!

(Összeállította: PINTÉR LAJOS)

127