Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Szilágyi Ákos: Nemzet és érték
lista internacionalizmus, a proletár internacionalizmus ürügyén vagy amögött jelenik meg, ha tetszik, ahelyett kap hangot. Kérdésem az: vajon jogos-e ez a félelmem, sejtésem? — Ha jogos, akkor a nemzeti közömbösséggel szemben — ezt tudom és érzem — fel kell vennünk a harcot! Szilágyi Ákos Nemzet és érték Hozzászólásom Czakó Gábor kérdéséhez kapcsolódik, és közvetve vagy közvetlenül az összes eddig érintett kérdéshez is. A téma, amit megpróbáltam „körüljárni”, egy paradoxonnal írható körül. Ez így hangzik: A nemzetközpontú értéktudatot és az értékközpontú nemzettudatot kellene — véleményem szerint — szétválasztani. Úgy vélem, hogy ez történetileg és ideológiailag is szétválik a magyar kultúrában, közgondolkodásban és művészetben. Az első fejezete ennek az írásnak tulajdonképpen a hetvenes évekről szól. Atmoszféráját, közhangulatát én a konzervatívizmus és a reakció metaforájával írtam körül. Bizonyos fokig túlzó és igazságtalan módon, de szinte még benne vagyunk ebben az évtizedben, s így a kiélezés, azt hiszem, nem árt. Szét kell választani bizonyos dolgokat, értékeket. Konzervatívizmuson én olyan értékrendet értek, amely az emberi felszabadulás, az emberi emancipáció ügyét valamilyen módon fékezi, azzal szemben áll. Nagyon fontos ebben a konzervatívizmusban az, hogy megpróbálja a kialakuló értékválságot illuzórikus és álközösségek képeivel lefedni. A konzervatívizmus aktív és passzív formája más-mást jelent a világ különböző tájain. A mai szocializmus körülményei között például azt, hogy egyes esetekben a bürokratikus, autokratikus társadalomszervezés ideológiai bázisát a nacionalizmus felélesztésével próbálják megteremteni, amelynek tartalékai térségünkben kifogyhatatlanok. Ezzel szemben a baloldali progresszió töredezett tábora a szocializmusnak nem utópisztikus eszményekből, hanem reális lehetőségekből kiinduló demokratizálását akarja. A nemzeten, mint gazdasági, kulturális, politikai, ideológiai egységen belül kialakuló, a szocializmus saját dinamikájához tartozó ellentétes erők, vagy egyszerűen ellentmondások, különbségek felszabadítását és új mozgásformák kialakítását sürgeti. Tény, hogy ahol a szocialista demokratizmus szelleme a kultúrában, művészetben, közéletben valamelyest is kibontakozott, ott visszaszorultak a nacionalizmussal való manipulálás lehetőségei. A demokratizmus ebben az értelemben egy nemzet szellemi, kulturális önfelszabadításával azonos. A nemzeti önérzékelés és önértékelés, a nemzeti identitás nem külső szembenállások, külső elletétek révén, hanem a belső szociális, politikai, etikai különbségek és összefüggések kifejeződése és általánosítása révén nyer meghatározást. A demokrácia ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy a belső erők játéka határozza meg a nemzeti fejlődést, és egy kis nép számára, amely mennyiségi súlyával nem játszhat szerepet a világtörténelem alakításában, a minőségi jelenlét az egyetlen történelmi módja annak, hogy jól érezze magát a saját bőrében. Persze erre csak akkor nyílik lehetőség egy kis nép számára, ha felszabadul más népek nyomása alól, hasikerül kivívni a nemzeti függetlenségét, ha tehát sikerül a gyakorlatban is kilépnie a külső szembenállások és ellentétek hálójából. Magyarország számára — az utolsó két évtized változásait figyelve — adott a lehetőség, hogy ne a konzervatívizmus útját kövesse, hanem a belső demokratizmus fokozásával haladja meg gyakorlatilag és szellemileg is az újonnan jelentkező és régi ellentmondásokat. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a konzervatív veszély nem létezik. Már a hetvenes évek első fele megmutatta, hogyan találkozik össze a bürokratikus, autokratikus irányítási mód politikai koncepciója a nemzetközpontú értékrenddel, sőt olykor a nacionalizmussal. A kettőt nem azonosítom egymással. De ugyanígy a szocialista demokratizmus politikai koncepciója egy új, értékközpontú nemzettudatot feltételez. A rendkívüli, ünnepi, lírai módon egzaltált és tragizált magyar nemzeti tudat helyett egy normális, hétköznapi és profán nemzettudat megteremtését tekinti céljának. A nemzet gyakorlati életének demokratizálási fokát is mutatja, mikor és mennyire sikerül elérni, hogy a nemzeti jelleg, a nemzeti tudat ne külön, önálló kulturális, ideológiai, művészeti, politikai területe legyen a társadalmi életnek, hanem a társadalmi élet minden területének természetes vonása; ne önmagában szoruljon szüntelen tisztázásra, elhatárolásra, kiemelésre, ne önmagában legyen érték és mérték, hanem a valóságos és konkrét értékekhez kapcsolódva. Napjaink magyar értelmiségének legjava komoly szellemi energiákat mozgósít, hogy a nemzeti fel- szabadulás arányában leküzdje a nemzetközpontú ideológiai, politikai, történelmi tudatot, amely az egyetlen összefüggő, folyamatos magyar ideológiai-politikai hagyomány, és megkíséreljen helyébe egy történelem, politika, gazdaság, ember; egyszóval értékközpontú nemzettudatot állítani. Jelentős kultúrtörténeti, gazdaságtörténeti, történettudományi munkák egész sora mutatja már, hogy ez a nagy és^szép szellemi lendület létezik és a legjobb, legtöredezettebb, legszétziláltabb magyar történelmi hagyományhoz, a baloldali magyar radikalizmus csomópontjaihoz kapcsolódik. Nem véletlenül, hiszen ez a radikalizmus is minden pontján, akár Petőfire, akár Adyra, akár József Attilára, akár a 48-as forradalmi demokratákra, akár a századforduló új reformnemzedékére, a két világháború közötti népi 79
