Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (IX.)
KATONA IMRE KRÓNIKA NÉPRAJZI ÚTIKALAUZ IX. JÁSZSÁG, KISKUNSÁG, VIHARSAROK, BÁCSKA, TEMESKÖZ (A Duna—Tisza köze és a Dél-Tiszavidék magyar népcsoportjai) Az Alföld madártávlatból A Kárpát-medence kellős közepén a mélyfek- vésű, majdnem tökéletesen sík Alföld terül el, amely ennek a földrajzi egységnek legnagyobb tája is egyszersmind: területe 100 000 km2, a Kis- Alföldének éppen tízszerese, indokolt tehát a neve elé tett Nagy- megkülönböztető jelző. A honfoglaló magyarok, a 13. században pedig a hasonló életformában élt jászok és kunok zöme is elsősorban a Tisza és említett mellékfolyói mentére települtek. (Még a Duna menti, Balaton vidéki népdalok is a Tiszát emlegetik gyakrabban.) Végig a Tisza mentén máig a magyarok vannak többségben, sőt az egész Alföldön belül is, méltán ragasztjuk tehát hozzá a Magyar- előtagot, amely az új politikai haá-rok megvonása óta a nekünk maradt, mintegy a felényi (pont tosabban 52 000 km2) terület megkülönböztetésére is szolgál. A néprajz az Alföldet központi népterületként, legnagyobb tömbként tartja számon. A Duna és főként a Tisza, valamint mellékfolyóinak múlt századi szabályozása és országrésznyi területek ármentesítése a magyarságnak nemzetközi szempontból is egyik legkiemelkedőbb teljesítménye volt, felért egy kisebbfajta honfoglalással. Míg a Duna—Tisza közi futóhomokot a célszerű szegény emberek tízezrei szinte lépésről lépésre tették művelhetővé, a folyószabályozás és a vele kapcsolatos ármentesítés már központi tervezést és összefogást kívánt. A Vásárhelyi Pál-féle kiváló mérnöki indítás ellenére is már a kezdetben alapvető hibák történtek: a Tiszát felülről lefelé és a mellékfolyók felől kezdték szabályozni, holott épp fordítva kellett volna! Amikor azonban központi terv és szervezet született, továbbá az állam és a magánvállalkozók, valamint az érdekelt (parti) birtokosok, illetve a társulatok között megfelelő munkamegosztás alakult ki és tízezres tömegekben készen állott a tartalék munkássereg, a kubikosság is, nem egészen fél évszázad alatt megtörtént a nagy természetátalakítás: összesen 111 Tisza- kanyart vágtak át, a folyót egyharmadával rövidítették, több ezer kilométer gátat emeltek, ezzel 22 000 km2 területet adtak át végleg a mezőgazdaságnak. E nagyszabású természetátalakító munka egyébként csak abbamaradt, de nem fejeződött be: a Duna—Tisza csatorna híján a Tiszán a határainkon belüli vízi közlekedés olyan jelentéktelenné vált, hogy százalékban is alig lehet kifejezni, nagyot csökkent a halászat jelentősége is; a folyó vízszintingadozása megnőtt (eléri a 9 m-t!) ugyan, ám e hatalmas és időszakos vízmennyiségnek csak kis részét tartjuk vissza öntözésre. (A tiszalöki után majd a csongrádi vízlépcső változtat valamit e helyzeten.) Hátra van még a teljes csatornázás, belvízrendezés, öntözés, hajózás stb. sok-sok megoldatlan feladata. Az alföldiekhez a történelem sem volt kegyesebb a természetnél: csaknem egy teljes évezreden át ez a nyílt, csak kevéssé védhető táj fogta fel elsőnek a kelet és dél felől érkező hadak csapásait, és így a nép nemcsak verejtékben, hanem vérben is bizonyosan a legtöbbet áldozott. A tatárjárás rövid, a török hódoltság viszont annál hosszabb ideje alatt a néppusztulás itt az országosnak kétszerese-háromszorosa. Majdnem az egész Alföld hódoltsági terület volt, ahonnan esetenként Nagyszombatig, Kassáig, Kolozsvárig, is elmenekültek (pl. Szeged polgárai a török elől), legtöbbször azonban csak a közeli nagyobb mezővárosokba, de mostoha sorsukat ott sem kerülhették el. Nagykőrös polgárai pl. külön megörökítették azt az évet, amikor semmiféle bán- tódásuk és káruk nem esett! Talán e nagyszabású pusztulás az egyik oka annak, hogy Alföldünkön csak nagyobb és (főként a folyók mentén) egészen kis tájak vannak, ellenben a másutt jellemző, közepes kiterjedésű tájak itt szinte teljesen hiányoznak, hacsak a mezővárosokat nem tekintjük önálló népcsoportoknak! A kisebb-nagyobb távolságra elmenekültek- ből a török kivonulása után csak kevesen tértek vissza, annál többen érkeztek viszont a magyar nyelvterület szinte minden részéről, elsősorban a Felföldről és a Dunántúlról, kisebb részben a Felső-Tisza vidékéről és még Erdélyből is. A környező népek (német, szlovák, cseh, kozák, bolgár, szerb, horvát stb.), sőt olykor még a távolibbak (pl. franciák és spanyolok!) is segítettek az Alföldet benépesíteni; évtizedekig vagy inkább egy évszázadig tartott a" vándormozgalom, sőt utóhullámai még mai napiglan is. Az említett nagy 56
