Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Ruttkay Levente: A faragott szék (novella)
RUTTKAY LEVENTE A FARAGOTT SZÉK Lába körül hókupachalomba gyűltek a faforgácskarikák. Térde szorítása apró remegésekbe váltott, s a konyhából átszűrődő fény is egyre kevesebb lett. Két napja érezte kezében és lábában ezt a furcsa izgalmat, ezeket az apró remegéseket. Letette a favésőt és a kalapácsot, hátrább csúsztatta a zsámolyt, kifújta az orrát, és összehúzott szemmel figyelte a faforgácságyon heverő székrészeket, a lábakat, a vastag ülőkét és a készülő támlát. Emlékezetében olyan élesen élt az ötven évvel ezelőtti szék képe, hogy maga is meglepődött rajta. Kezei nem felejtették el a faragás mozdulatait, pontosan ki tudta számítani a fakalapács ütésének az ívét és súlyát, bal keze is valahonnan ismerte még a véső dőlésszögét, mindig annak megfelelően, amilyen mélyen akart az eszével — meg valami mással is — faragni. Gyönyörködött a támlában. Közepén a csillag már készen volt, — korong alakú a támla —, s éppen most nagyolta ki a két életfát, egy tőről fakadnak, körülfonják a csillagot, s újra a támla tetején találkoznak. Az újra összetalálkozó fák virágára nem emlékezett pontosan, most is ezen gondolkodott. Valahogy nagyon fontosnak érezte, hogy milyen legyen ez a virág, s emlékei között hiába szöszmötölt, nem tudott rájönni, hogy az a régi virág milyen volt akkor. Felállt, lesöpörte magáról a forgácsot. Kiment a konyhába, maga mögött hagyva az éléskamrát, ahová titkával bevackolt. A zsírosfényű pohárba töltött az opál-zavaros borból. Sári fekhelye felé nézett, a szalmazsákos, fakeretű ágy kisimítva, nem őrizte Sári testének lenyomatát. Tegnap reggel találta Sárit holtan. Kövér teste szürke- puffadtan feküdt az ágy mellett, körülötte kihűlt húgytócsa nyomata az agyagpadlón. — Biztos szükségre indult az éjjel, úgy érte a halál. — Később az ijedt, kíváncsi szomszédasszonyoknak is ezt mondta. Déltájt vitték ki a tsz szekerén testvérét a ravatalozóba. Akkor érezte először ezt a két nap óta tartó furcsa izgalmat. Addig még csak elfelejtkezett erről, míg a tanácsnál, a koporsósnál, a koszorúsnál meg a papnál járt. Amikor Sári már kinn volt, akkor kezdődött a furcsa izgalom azzal, hogy nem lelte a helyét. Kinn bolyongott az udvaron, átpréselte magát a Sári virágoskertjének szárnyszegett ajtaján, a kamorába indult, az L alakú fundus rövidebb szárába. A kamora rég ledobta malterruháját, a lapos kövek pikkellyel páncélozták, réseiben mohacsomók raktak fészket. Létrát támasztott a padlásnak, s felmászva lassan szokta a szeme a pókhálós-poros sötétet. Négykézlábra ereszkedve kitapogatta az agyagborítás pormedencéit, megtalálta a rongyokba burkolt csomagot, mint valami csecsemőt szorította magához, míg leereszkedett. Ideges ujjakkal bogozta ki a gazdag csomóit, s örült, hogy a régi katonaköpenybe csomagolt fán nem látszanak szúnyomok. Görbült dudoros ujjaival körbesimogatta a fát, megkopogtatta, — hiába a kőris már ilyen — mormolta elégedetten. A savanyú bor felpezsdítette. A virág még mindig nem jutott eszébe, elhatározta, hogy először a támla nyakára faragja a betűket. E. K., mellé egy szívet és N. R. Alá pedig az évet: 1978. Éhséget érzett. A sparheldhoz ment, belenézett a két lábasba. Tegnap délután a szomszéd fiatalasszony hozta az étket. Lábasban levest, másikban rizsát, s egy csontszínű cseréptányéron húst. Akkor már járt a harangozónál is — másodszor kiharangozták Sárit —, elintézte a halottvivők megfogadását is, s szólt a kocsmárosnak, hogy tíz liter bort mérjen szét a temetés után közöttük. A fiatal- asszony nem délelőtt jött, pedig az illem úgy hozta volna. Sárit öreg társai mosdatták és öltöztették, s nyomtak a kezébe egy fekete imádságos könyvet. A fiatalasszony 18
