Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - MŰHELY - Januári beszélgetés. Tóth Klára - Poros Géza: „Mértékem a megismerés” (Interjú Kosa Ferenccel)
konstruálni azt, amit Sütő András egy életen át a saját sorsával ismert meg? Lehetne csinálni egy filmet, aminek azonban vajmi kevés köze lenne az Anyám könnyű álmot ígér-hez. Hiszen képtelenség, hiába keresnénk meg ugyanazokat az embereket, még ha mindenki élne is ... Változnak az idők, az emberek, a helyzetek. A görög gondolkodók óta tudjuk, hogy nem lehet ugyanabba a patakba kétszer belelépni... A megismerő tevékenység sokkal-sokkal bonyolultabb, egy filmet is a sorsával csinál az ember és nem az eszközökkel, tehát nem azzal, hogy ott áll egy kamera meg egy natúrszereplő vagy egy színész. Vegyünk egy harmadik hasonlatot is, — ha szabad belekontárkodni a filozófiába. Hajói emlékszem a filozófiai olvasmányaimra, különösen pedig a marxista filozófiában szerzett tapasztalataimra, akkor énbennem egyértelműen az él, amit Lenin mondott, hogy semmi nincs a tudatunkban, ami ne lett volna meg a tapasztalatunkban. Mármost, ha én egy művet megírok, az azt fejezi ki, hogy az adott valóságot, az adott létet hogyan ismertem meg, hol tartok ebben a megismerési folyamatban. Ennek jelzése a mű. És minél inkább törekszik a mű a maga teljességére, valószínűleg annál mélyebben hatol a valóság összefüggéseibe és fordítva: minél mélyebbre hatol a valóság teljességének megértésében, annál nagyobb esélye van arra, hogy jó mű legyen. Mert a filmkészítés végső soron megismerő tevékenység. Ezért aztán másodlagos kérdés, hogy egy alkotó ember, mondjuk egy filmes, mennyire közvetlenül vagy közvetetten viszonyul a valóság folyamataihoz ... Megint csak Bartók jut eszembe, akinek módszere és alkotói-emberi magatartása talán a leginkább hatott az én nyomorúságos filmes bot- ladozásaimra. Korai művei szinte áttétel nélkül megőrzik az eredeti népzenei anyagot, éppencsak néhány hozzáigazított akkorddal hangsúlyoz egy-egy zenei képet, gondolatot. Később törvényszerűen megjelennek nála például a vonósnégyesek, amelyek miközben pontosan kimutatható módon gyökereznek a népzenében, nagyobb áttételességükkel dialektikusán tagadják is azt. Maga Bartók úgy jellemzi a népzenét, hogy az olyan forrás a zeneszerző számára, mint költőnek, Írónak a valóság. Szokás a megismerési folyamat módjai és lépcsőfokai között rideg értékhierarchiát felállítani, olykor pedig kifejezetten szembeállítani ezeket egymással, megfeledkezve arról, hogy mégiscsak az értékes és az értéktelen, az igazság és a hazugság között húzódik kibékíthetetlen ellentét és nem a különböző áttétellel dolgozó műfajok, formák között. Ha valaki ír egy gyönge vonósnégyest, az nem mondhatja, hogy a vonósnégyes eleve magasabb- rendű mondjuk egy népdalnál, mert szavainak hitelét a mű érvényteleníti. Tehát nem azok bokszolnak egymással, akik eltérő utakon bár, de a valóságot akarják megismerni, hanem a harc az eltakarás, a lefödés és a megismerés között folyik. Vagyis számomra nem műfaji vagy módszerbeli megkülönböztetés létezik elsősorban, hanem kizárólag lényegi, nevezetesen: milyen pontossággal, a teljesség milyen fokán képes a mű kora döntő kérdéseit megfogalmazni. Mégis, mivel magyarázod a dokumentarizmus kétségtelen térhódítását a 70-es évek magyar filmművészetében? — Ismerem azt a sokat emlegetett nézetet, mely szerint a hetvenes évek dokumenta- rizmusának föllendülését azzal magyarázzák, hogy a valóság radikálisan megváltozott az elmúlt évtizedhez képest, máshova helyeződtek a konfliktusok, ezeknek az újfajta konfliktusoknak a felderítésére a dokumentarizmus volt az alkalmasabb és ezért teljesedik ki napjainkban. Kétségtelenül igaz, a társadalom változik — mindig is változott —.előkerülhetnek olyan összefüggések, témák, amelyek föltárására a dokumentumfilm alkalmasabb. Azonban ezt az érvelést támadhatónak és végig nem gondoknak érzem. A mi szűkén vett korunk, az utolsó öt év legjobb filmje számomra az Agónia volt, Elem Klimov barátom kétrészes játékfilmje. Vannak benne híradórészletek, dokumentumok is, de az Agónia a legnagyobb léptékű látomás és a legradikálisabb művészi cse68
