Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - SZEMLE - Kósa László: Hatvanhat népismereti tanulmány
SZEMLE HATVANHAT NÉPISMERETI TANULMÁNY Az utóbbi esztendőkben a romániai kiadók sorozatnyi magyar néprajzi munkával ajándékozták meg az olvasót. Kós Károly néprajzkutató az év elején Marosvásárhelyen rendezett Kriterion- napon mondotta, hogy az1970-es években a bukaresti Kriterion könyvkiadó 16 néprajzi tárgyú kötete összesen 150 000 példányban kelt el (Igaz Szó, 1979. 3. sz. 194. o). A megjelent könyvek arról tanúskodnak, hogy az élő népi kultúra igen gazdag, és az eddig közzétett anyag sejteti, hogy még nagyon sok érték vár kiadásra. Ha hozzászámítjuk a Kriterion kiadványaihoz a kolozsvári Dacia könyvkiadó és a megyei művelődési központok néhány könyvtermékét,a kör nagyobb lesz, olyannyira, hogy a szakember sem tudja követni, ki és hol foglalkozik néprajzi gyűjtéssel, publikálással. Dolgunk most annyival köny- nyebb, hogy 1978-ban gyors egymásutánban három kötet látott napvilágot, amely összesen hatvanhat tanulmányt tartalmaz, összegyűjti az egymástól sokszor nagy földrajzi távolságra dolgozókat. S ebben a színképben sűrítetten mutatkozik meg, hányfajta kérdéssel foglalkozik, milyen széles skálán mozog nemcsak a romániai magyar néprajz, hanem egy annál tágabb fogalom, a romániai magyar népismeret: Népismereti dolgozatok !978 (Szerkesztette: Faragó József és Kós Károly) (Kriterion); Korunk évkönyv I979 (Szerkesztette: HerédiGusztáv)(Kolozsvár);Változó valóság. Szociográfiai tanulmányok (Szerkesztette: Imreh István) (Kriterion). Az első kötet a nevében viseli a „népismeret” szavunkat, a másodiknak az alcímében szerepel, a harmadik pedig tudománytörténetre visszapillantó előszavában mondja el, miként „dajkálta” a hon- és népismeret a szociográfiát és a szociológiát. Ez a szó, hogy „népismeret”, valljuk be őszintén, kissé régiesen hangzik. Hogy mégis használják és jogosan írják a könyvek címlapjára, annak az az oka, hogy a romániai magyar tudományosság sok oknál fogva kevésbé differenciálódott, mint a magyarországi. De a népismeret nem önálló diszciplínát, hanem fogalmi keretet jelöl, amelybe a néprajz, a szociológia, a helytörténet, a régészet, a művészettörténet, a nyelvészet hol lazábban, hol szorosabban összefüggő tudományágazatai és a szociográfia tartoznak bele. Időben, térben és tárgyban is meghatározott: az 1970-es években a romániai magyarság múltja és jelene feltárásáról van szó. Tematikája meglepően gazdag, a népi természetismerettől a modern urbanizáció kérdéseiig tart. A három könyv közül a Népismereti dolgozatok a legegységesebb. Nemcsak azért, mert arcéle már korábban kialakult (1976-ban azonos címmel és hasonló tartalommal jelent meg az előző kötet), hanem sokkal inkább a magyar néprajzban hatvan-nyolcvan esztendeje kialakult és hagyományosan meglevő szemlélete okán. Rövid leíróanyagközlő dolgozatokat olvashatunk, amelyek a következő nagyobb témacsoportokba sorolhatók: növény- és erdőismeret, kihaló mesterségek, társasélet. Mellettük teret kap néhány más kérdés is,pl.a vásárok, a viselet, a balladaéneklés. A népismeret klasszikus modorát képviselik, többségük akár a századvég néprajzi folyóirataiban is napvilágot láthatott volna, olyan formában íródott. Szakirodalmi újdonságot azért tartogatnak, mert jórészük kevésbé ismert néprajzi vidékekről, kevésbé ismert adatokat tartalmaz (pl. Lápos menti szénégetés, köröndi sósvíz-hasz- nálat, Nagyenyed vidéki szőlőművelés stb). Külön említésre méltó a moldvai Szabófalva jogszokásairól szóló írás, amelyben olyan archaikus szokásokról olvashatunk, mint a tolvajok nyilvános megszégyenítése vagy a középkori kegyetlenséget jdéző megkövezése. Igaza van Farkas Árpádnak, aki a kötet értékét „elsősorban etikai jellegében” jelöli meg (Igaz Szó 1973. 3. sz. 2S7. o.). Különösen így érezzük a változatos összeállítású Korunk évkönyv egymással gyakran feleselő tanulmányait olvasva. Az évkönyv a népismeret fogalmát kitágítja, és nemcsak tematikai bőséggel, hanem módszertani sokféleséggel tölti meg. Nem elégszik meg az anyag összegyűjtésével és leltározásával, hanem igyekszik értelmezni is. Az alcím, „romániai magyar népismeret” teljességet sejtet, de nem arról van szó, hogy a szerkesztő és munkatársai pontos terv szerint föltérképezték a romániai magyarság néprajzi és történeti kérdéseit. Ezt egyetlen kötetben aligha lehetett volna elvégezni. Többet árul el az ajánlás, amely a százötven éve született Orbán Balázs emlékének szól. Annak az Orbán Balázsnak, aki hatalmas munkájában: A Székelyföld leírása történelmi, természetrajzi, régészeti és népismereti szempontból a 19. század gyermekeként még egységben látta a világot, következésképp szemléletében az említett négy tudományág szerves kapcsolatban állt. A Korunk — különösen új folyamában — céltudatosan törekszik a különböző tudományok egybekapcsolására. A mostani kötet a népismeret vázolt keretében ennek jegyében született. A tanulmányok sokféleségét szemléltetik a köztük föllelhető ellenpontok: tudományos kutatás — népszerűsítés; anyagközlés — ismeretterjesztés; hagyományos megközelítés — modern módszerek alkalmazásának igénye; elemző tanulmány — vitacikk; filológiai pontosság — publi- licisztika; derűlátás — kétkedés; kritikai szemlé79
