Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - MŰHELY - Ódor László: Az anyanyelv dicsérete
A SZÜLŐ FÜLE a torokból kitörő, szájpadlásba, nyelvbe, ajakba, ínybe-fogakba ütköző levegő zajait már beszédkezdetnek hallja. Balázs, háta a járóka hurkapálcikáinak döntve, az ablakon beömlő fény felé hadonászik. Eléje hajolok. Nem ajakkal, hanem a fogak szűk réséhez illesztett nyelvheggyel fütyülök neki; keze jár, mint a cséphadaró, nevet, nyelve háta a szájpadlásához tapad, úgy préseli ki magából a levegőt. íme a h. Egész testével örül, mint ahogy sírni is egész testével sír, amikor evés után bennreked a levegő és fáj a hasa. A megismételt böfizés után aztán nyugodtan fekszik, halkan gőgicsél és gügyög, míg el nem alszik. Ez már a beszéd alapfoka. Már elválik a test mozgásától a beszélő szerveké, Balázs fölfedezi, hogy az ajkak kemény föl pattintásából p, a lágy, levegővel segített oldásukból b lesz. Balázs ajka ismeri már ezt a mozgást, egészen gyakorlati okból; ilyenformán pihent el a dűlő tejen, s cuppogott hozzá meg utána. Aztán az elpihenő ajkak puha összezáródása, de az orron még lágyan kiáramló levegő; s máris megvan az m. És a tejet kicsikaró nyelv mozgása a száj üregében: előgyakorlatok arra, hogy a nyelv a fogaktól indulva végigtapadozzon a szájpadlás boltozatán, a t-től a gy-ig tanuljon bele a hangképzés művészetébe. ÜLÖK a pörgő magnószalag fölött, és úgy vagyok, mint Gerhard, a püspök, aki német meg latin tudásával az éppen kereszténynek állt magyarok közé tér, és a latin ábécével le akarja jegyezni, ami e vad nép szájából előpatakzik; a barbár nyelvet. A magánhangzókat még tisztán kivenném, de a mássalhangzók olyan zsúfoltságban szakadoznak ki Balázs szája nyílásán, hogy képtelen vagyok őket különválasztani. Mert attól függően, hogyan kerülnek egymás mellé, egyike hat a másikára — a hasonulás ismérvei: a képzés helye és módja szerint —, s közéjük furakodik az ejtést megkönnyítendő — példának okáért — egy-egy olyan félhangzó is, amelyet egyáltalán nem ismer a nyelvünk. Balázs a hangképző szerveivel elképzelhető valamennyi hangot képes produkálni, és hallhatóan örömét leli bennük. Eszében sincs arra használni a beszélő szerveit, amire szánattak; játszik velük, mozgatja, működteti őket. Van olyan tudományos kutató, aki vette magának a fáradságot, hogy fölbecsülje egy-egy csecsemő hangállományát. Bizony több százra teszik ezt a számot, de nekem az volt a benyomásom Balázs gügyögő-beszédének a hallgatása közben, hogy a hang- állománya — a leírhatatlan hangkapcsolatok következtében — tulajdonképpen megszámlálhatatlan. Beszélő játékába feledkezve sokszor énekbe mámorosult, kedvenc hangkapcsolatait olykor percekig fennhangon ismételte. A hjk volt a kedvence, a meg- békéltségnek eme magasztos himnusza, melyet szertartás szerint evés utáni boldog ernyedtségében a cumi pajzsa mögül eregetett elő. Mi már, beszűkült hangállományú meszesedőcsontúak, nem tudván utána mondani e cseh beszédre kigondolt hangsort, hejkázásról beszéltünk. Alighanem ez volt az első családi szavunk. EGÉSZÉBEN persze nem fogadta el a környezete Balázs száj- és torokberendezésével előállított valamennyi hangját. Egyéni hangkapcsolatai nem kerültek be, még csak a család szótárába sem. Már ült, hempergett, tárgyak után nyúlt, egyre inkább törődött a környezetével. A gyermekfejlődés országútját járta. Felnőtt fejjel azt hinnők, hogy tudása minden tekintetben gyarapodott. De én mind bizonyosabban hallottam, hogy a hangállománya — a környezete elvárásainak megfelelően — szűkült. Mialatt bizonyos hangokat a magyar nyelv kiejtési szabályainak megfelelően kezdett mondani, nyelve elfeledte e hangok árnyalati másait. Sőt, egész, önálló hangokat is. Az a h például, amely oly sokáig az egész testét megremegtető örömzsibongás, csecsemődorombolás kísérőjeként sistergett elő belőle, eltűnt, semmivé lett. Érdekes, hogy ez a fajta ún. ich-Laut (a nyelvnek a szájpadlás hátsó harmadához 52
