Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - Végel László: Irreverzibilis folyamat (novella)

napokig; idegesít a nevetése, el akarnál húzódni tőle, de mindegy, tudod már, hogy az ellenséged, ahogy múltak az évek, egyre védtelenebb lettél, micsoda őrült szerelem, mondja valaki erre a civakodásra, erre a bizalmatlanságra, erre a tengerparti gyászmisére, amelyben semmit sem hisztek el egymásnak, amelyben te megalázva hagytad, hogy néha átöleljen, érzed, ki voltál neki szolgáltatva,

éppen úgy, mint ez a büfés a pénznek, aki biztosan megérezte már, hogy te csak mímeled, hogy nem figyelsz oda, pedig az az igazság, hogy mímelted is, és valóban nem is figyeltél oda, míg ő komótosan leszámolta a pénzt az ülésre, aztán rád pillantott, keresgélt valamit a pénztárcájában, és te ezekben a habozó, már-már gonoszkodó mozdulatokban magadra ismersz, azokra a hosszú tengerparti sétákra, amelyeken azon törted a fejed, hogy hogyan hagyd ott őt, eleged volt az egészből, de nem merted kimondani, húztad az időt, hogy közben ne történjék semmi; elmélyültek a ráncaid, szaggatottan kezdtél lélegezni, a szívidegeid elgyengültek ebben az örökös időhúzásban, de végül is megbékélve fogadtad a sejtek borzalmas kopását, agyad érelmeszesedését, az ízületek fájdalmas földrengéseit, és tudomásul vetted, hogy mindez az életedhez tartozik; behunyod a szemed, elönt a forróság, eszedbe jut újra, hogy nem tudtad és nem tudod soha már megidézni az arcát, pedig de jó lenne, ha megmaradna egy szép bánatos görög asszonyi arc, de késő van már minderre, soha sem tudtál örülni, most már semmi sem a tiéd, emlékeid az idő prédái, az idő pedig elpor- laszt mindent, esetleg megmarad néhány szó, emlékezés egy két ruhadarabra, meg arra, hogy hol aludtál vele először meg másodszor, mindezt eltemetted sejtjeidbe, nem több ez száraz kenyérmorzsánál, mert nem tudod mit gondolt, miközben lefeküdt veled, nem tudod elgondolni alakját és lélegzését, hangját és szeme villanását, úgy hogy gondolatod iránya megváltozzon, egyszerűen képtelen vagy erre

s amikor a szemed találkozik a büfés tekintetével, egyszeriben bűnösnek érzed magad, vesztesnek és védtelennek, zavarodban valamit hebegni kezdesz, adsz neki két tízest, aztán még kettőt, ő mosolyog hozzá, megkérdi, kívánsz-e valamit, most vagy később, megígéri, hogy gondoskodni fog rólad, egyszeriben nagyon barátságos lesz, te válaszolni akarsz neki, kérdezni tőle valami egyszerűt, de csak fázósan összehúzod magad, aludni szeretnél, félálomban forgolódsz, arra gondolsz, jó lenne igazából elaludni, kinézel, mindenütt sík a vidék, nemsokára otthon leszel, tulajdonképpen veled is az történt, hogy megérkeztél és elképzeled magad, amint ballagsz le a pannon állomás kopott lépcsőin . . .

KÖVETKEZŐ SZÁMUNKBAN RÉSZLETES BESZÁMOLÓT ADUNK KÖZRE A FIATAL ÍRÓK MÁJUS KÖZEPÉN MEGTARTOTT LAKITELEKI TANÁCSKOZÁSÁRÓL — HAZA ÉS ÖNISMERET CÍMMEL.

E SZÁMUNK BŐVÍTETT TERJEDELEMBEN, DE VÁLTOZATLAN ÁRON KERÜL FORGALOMBA.

16