Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - MŰHELY - Emlékezés a 100 éve született Móricz Zsigmondra és Móra Ferencre - Kőhegyi Mihály: Lengyel András: A szegedi Egyetemi Könyvtár Móra-kéziratai

LENGYEL ANDRÁS: A SZEGEDI EGYETEMI KÖNYVTÁR MÓRA-KÉZIRATAI A Móra Ferenccel foglalkozó publikációk, melyekben a párhasábos hírlapi vissza­emlékezéstől az életművet feltárni akaró könyvig minden műfaj megtalálható, szinte könyvtárnyira duzzadtak, a Móra-kutatás helyzete mégis jóval rosszabb, mint ahogyan azt a közlemények mennyiségéből vélnők. Még szerencse, hogy Vajda László személyé­ben Móra hallatlanul szorgalmas bibliográfusra talált, ám korai halála megakadályozta a teljes életmű feltárásában, s nyomtatásban csak vezércikkeinek és írásainak számba­vétele jelent meg. Könyvkiadásunk viszonylag sokat tett, hogy regényeinek, novellái­nak, ifjúsági regényeinek legjava a mai olvasó kezébe kerüljön. Bár a kutatás még szaporítani fogja a névtelenül megjelent kisebb írások, fiataloknak szánt fejtörők sorát s kerülhetnek elő kiadatlan novellák és vezércikkek is, de pályaképén, írói rangján ezek aligha változtatnak már lényegesen. Sokkal többet várhatunk a még lappangó Móra-levelektől. Ez ideig egy kisebb és egy nagyobb levelezéskötet látott napvilágot a számtalan, szinte áttekinthetetlen közlemény mellett. Az előbbit Péter László, az utóbbit Ma­82 KARLSBADI SÉTA SZEGEDI LAKÁSÁN SÚLYOS BETEGEN (—1933. OKTÓBERÉBEN FALU TAMÁSNAK KÜLDÖTT KÉP)

Next

/
Thumbnails
Contents