Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - MŰHELY - Emlékezés a 100 éve született Móricz Zsigmondra és Móra Ferencre - Jócsik Lajos: Móricz Zsigmonddal a Kelet Népé-ben

mibe, amiben nem illetékesek. No, de miért?! Választások előtt állt az ország, s a jobb szimaté reakciós vezérség megorrontotta a veszélyt, hogy az ellenzéki ország az ú'zött-hajtott írót zászlóként a kezébe veszi.

Hát ki ne nézhetett volna derűlátó várakozással arra, hogy Móricz Zsigmond a Kelet Népét átvette?

Elfelejtettük azonban, hogy régen elmúlt 1931, és az idő továbbment közel egy évtizeddel. Talán, ha a harmincas évek elején történik a lap átvétele, gyorsan hatalmas folyóirattá fejlődött volna, sorban álló előfizetőkkel. De 1940-ben?! A barna rém már fél Európát lerohanta. A maradék szabadság készíthette vackát, ha a rettenet napjai elkövetkeznek. Nem nőtt a számuk azoknak, akik bátrak voltak állva szembefordulni a veszélyeket készítő idővel

1940 decemberében rövid levelet kaptam. így szólt: ,,Ha érdekel a Kelet Népe sorsa, gyere el a Pannónia különtermébe, Móricz Zs.”

Nem mentem, rohantam a hívó szóra.

Benyitok. Nem nagy különterem áll előttem. Belépésem fölért egy visszahőkölés- sel. A látvány hökkentett meg. Azok voltak együtt, akiket így sohasem láttam: Illyés Gyula, Németh László, Kassák Lajos, Sárközi György, Erdei Ferenc, az egykori fő- szerkesztő Szabó Pál, volt laptulajdonos és mások, akiket nem ismertem. Az asztalfőn Móricz Zsigmond. Kevés, ha azt mondom: gondterhelten. Darab ideig egymásközti össze-vissza beszélgetés. Aztán Móricz Zsigmond fáradtsággal vékonyodott hangon:

— Elmondom röviden, mért kértelek benneteket ide. Éppen egy esztendeje, hogy megvettem a Kelet Népét. Bevallom, azt hittem, hogy egy év alatt zászló lesz a lap, izmos, bizodalmas, haladást akaró, harcoló sereggel. Meg kell mondanom, hogy mindez nem következett be. Tanácsoljátok, mitévő legyek?

Be is fejezte. Irtózatos csönd támadt a kis teremben. Az volt az érzésem, hogy nem is lehet mindjárt megtörni. Tömény volt, és érezhető súlya volt a csendnek. Ki fogja megtörni, ki kezdi el? És mivel? Ezen járattam eszem. S azt hiszem a többiek is ezen tipródtak belül. Aztán csak valaki szólott mégis s utána többen, sokan, s össze-vissza. Ahogy kötözni lehetett a hozzászólásokat, a lap szellemi programjával kezdték. A Kelet Népe jó, csak jól kell osztani benne a hangsúlyt. Hangsúlyos problémák: A nép gazdasági helyzete. A földműves szegénység állapota. A parasztság problémáival egyen- súlyosak a munkásságéi. Az irodalmi színvonal és tartalom jó. Jó erősen kell ráhajtani a nép kulturális helyzetére. A népfőiskolák mindenek fölött. Népdal, Népzene. A fiatalok utánpótlásának kérdése. A hazaszakadtak beállítása. . .

S folyt a tanácsadás szinte a végtelenségig. Végtére aztán Jégtörő Mátyás már nem talált töretlen jeget maga körül.

De mégis talált valami törni valót. Illyés vagy Sárközi volt, pontosan nem emlékszem, csak a mondanivalóra, mert felém hegyeződött az.

— Zsiga bá hegyeket emelget írói erejével. És lapot is szerkeszt, ami rendkívül időrabló, aprólékos munka. Ki van téve annak, hogy maga járjon-szaladgáljon írások után. Szükséges valaki, aki tehermentesítené. Valaki, aki általános érdeklődésével minden területen alkalmas volna tehermentesítő segédszerkesztőnek. Az a kérdés, ki legyen az?

Pillanatnyi csend. Mindenki, magam is, az alkalmas személyt keresgélte. Egyszerre csak a javasolt személy gyanánt hallom a saját nevemet. Megdöbbentem. Esztendeje, hogy Budapestre kerültem, amikor megszűnt a katonai közigazgatás a Felvidéken, ami engem még külön rendőri felügyelettel is sújtott. Arra rezzentem fel, hogy Zsiga bá hangját hallom:

— Akkor, Lajos, holnap találkozunk a szerkesztőségben ...

56