Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Tanya és kultúra

vünkben már csak szimbolikus tartalommal rendelkezik. (Pl. a torony, mint a denevérek tanyája.)

Ennél fontosabb kérdés is megfogalmazódik a tanyázás népszokásának kapcsán. Bizonyos,-bogy a hagyományos falu világában a primér közösségek kialakulásának kereteként szolgált; a rokon- és ellenszenv viszonylatainak nagyon is bonyolult hálózata, továbbá a vagyoni hovatartozás határozta meg, hogy mely családok jártak össze, s melyek nem. Az, hogy a petróleumlámpa pislákoló fénykörében órákig tudtak elüldögélni, a kommunikálásra való ellenállhatatlan késztetéstől vezérelve, föltételezte nemcsak a családfők, de az asszonynépség között is a körülbelüli azonos hullámhosszt a gondolkodásban. Az összejáró családok által művelt földek nagyjából azonos birtokkategóriába tartoztak, fogatjaik, gazdasági felszereléseik sem különböztek sokban egymástól — szerencsés esetben ezek még ki is egészítették egymást, lehetővé téve az eszközök kölcsönadását —, következésképp a falu presztízs-hierarchiájában is nagyjából azonos fokon állottak, szerepet játszottak ezenkívül még a közös ifjúkori és katonakori élmények, s nem utolsó sorban olyan egyéni hajlamok és adottságok, mint a mások figyelmét lekötni tudó beszéd- és mesélőkészség. E téli estéken legendák és történetek keltek szárnyra, fokról-fokra kapták meg végleges formájukat, csattanókkal színeződtek, az elbeszélők biztos érzékkel hagyták el az esetleges, véletlen mozzanatokat; az elbeszélések nyomán paraszti figurák rajzolódtak ki plasztikus vonásokkal, író tollán sem különbül, jelen és múlt különös históriái kavarogtak; születésében lehetett tettenérni a folklórt. Egy-egy ilyen kisközösségben valamely jóhangú és talpraesett legény vagy leány a frissen tanult dalt különösebb kérlelés nélkül előadta, a maga és a többiek gyönyörködtetésére, mulattatására; noha szélesebb körben a világ minden kincséért sem lépett volna fel; a nagyobb közönség előtti szereplés gátlásait előbb a 30-as évek gyön- gyös-bokrétás divatja oldotta, legújabban pedig az országra szóló röpüljpávás mozgalom tette vonzóvá a pódiumot. Mit akarok mindezzel hangsúlyozni? Nyilván azt, hogy a téli esti tanyázások, szomszédolások spontán — tehát nem programszerű — kultúrfunk- ciót teljesítettek, s nem is csupán a szájhagyományozás útján, de a paraszti kézművesség — a kosárfonás, a kaskötés, a hímzések, szövések — rejtelmeinek, fogásainak továbbadásában is. A népi írók egyikének-másikának az az elgondolása, hogy művei olvasói bázisául ezeket a paraszti kisközösségeket nyerje meg, alkalmas termőtalajt találván gondolatainak, nem volt egészen életképtelen. Magam is csak füleltem, amikor az egyik tanyázás alkalmával épp Veres Péter került terítékre; a családfő a Gyepsor-ból olvasott fel részleteket. Ha csak erre az egyetlen epizódra is visszagondolok, az egészben a legsokatmondóbb a számomra az, hogy ezt a „könyvankétot” az égvilágon senki nem szervezte, nem kezdeményezte, mégis, a felolvasást áhitatos figyelem kísérte, majd pedig a felparázsló vita hevében a továbbgondolás, a következtések levonása sem maradt el.

A 60-as évek elejétől kezdve bőséges alkalmam nyílt az ismerkedésre a Duna-Tisza köze tanyasi valóságával. Benyitottam számtalan tanyaportára, s bár leginkább az újságírói munkára jellemző véletlen szeszély szabta meg, hogy mikor melyikbe, annyit egyhamar megállapítottam, hogy a különbségek — vagyoni helyzetben, életmódban, kulturális színvonalban — mérhetetlenül nagyok. Sokkal nagyobbak, még egy-egy helység tanyavilágának kiterjedését véve alapul is, mint amilyen szélsőségeket én annak idején szülőfalumban tapasztaltam. Ott ugyanis még a legszegényesebb portán is fölfedezhettem, még gyermekszemmel is, a gazdaönállóságnak, a célszerűségnek valamilyen lenyomatát, mert ha nem is közvetlen, de a harmadik-negyedik szomszédságban módosabb, leleményesebb és okosabb gazda lakott, akitől óhatatlanul el lehetett lesni egyet s mást. Friss tanyasi tapasztalataim összképét még zavarosabbá tette az a körülmény, hogy az érzékelt szélsőségeket egy meglehetősen naiv és elvonatkoz46