Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

az egy riherongy volt, és a többi is riherongy volt, együtt se értek fel az ő drága felesége bokájáig. Ez az asszony tizenkét évi házasságuk alatt egyszer sem kérdezte, hova mész, hol voltál, mikor jössz; főzött, mosott, vasalt, öltöztette őt, mert életelve volt, hogy a jó megjelenésű, jól táplált férj a feleség legnagyobb dicsősége; belehalt volna, ha valaki hibát talál az ura eleganciájában. A lába nyomát is meg kellett volna csókolni ennek az asszonynak, de neki egy kedves szava sem volt hozzá . . .

A harcsabajuszú őrmester a belgyógyász rozoga Skodáját vásárolta meg a Merkúrtól, harmincnégyezerért. „Isten nem ver bottal, a rendbiztos úrnak a gatyája is rámegy erre az üzletre” —, nevetgélt a barátod, és nem értette, mért vágsz fancsali képet, amikor legszebb öröm a káröröm. Közölted a belgyógyásszal az utolsó alkalmat, amikor visszakaphatja a Zsályának kölcsönzött pénzt.. . Hát ő nem is tudja, toporgott zavartan ... Mi az, amit nem tud, kérdezted gyanútlanul . .. Azt nem tudja, gentlemanhez illő volna-e, miután kétszer-háromszor úgy adódott... Akár kétszer, akár háromszor adódott úgy, mondtad, barátod esete Zsályával roppant tanulságos: megmutatja, hogy némelykor még gentleman sem lehet ingyen az ember. Te, Jákó, csak azt nem érted, miért kell pénzt adni azért, ami ingyen is kapható? Szerencsére Zsálya elköltözik, különben barátodnak a gatyája is rámenne arra, hogy úriember.

Lehetséges, hogy a kiváló diagnoszta hírében álló belgyógyászt a bíróság bevarrja egy-két évre. A gumi-paragrafust akarják rátenni: nem a látási-, közlekedési- és útviszonyoknak megfelelően vezette gépjárművét. A rövid és keskeny keresztutcában az öregember, akinek biciklijét a kockakövek is dobálták, a két egymással szembe jövő autó közé szorult volna, de mindkét kocsi megállt; a belgyógyász még ki is szólt az ablakon, mert ismerte az öreget, húsz éve kezeli, hogy „na, Tóth bácsi, döntse el hamar, melyikünkkel akarja magát elüttetni, mert mennénk aztán a dolgunkra.” A következő pillanatban az öregember nekihajtott a Zsiguli lökhárítójának, felborult, és a járdaszegélyen szétcsapta a kókuszt. Sziréna, pingvin, harcsabajuszú, jegyzőkönyv, terhelő vallomás: „a velem szemben jövő kocsi mozgásban volt az ütközéskor.” A tanú azért vallott terhelőén, mert notórius táppénzcsaló volt, de a belgyógyász mindig lebuktatta. Legutóbb arra jött rá, hogy „betege” művileg produkálja a véres vizeletet; hólyagjából ereszti a pisit, ujjahegyéből csöpögteti hozzá a vért.

Ezt írd meg! — mondtad a fiatal írónak, de Tócsa Károly érzéketlen volt arra, hogy a történeteket nem kitalálni, hanem megtalálni kell. Egyáltalán, az epikus előadásmód iránt is érzéketlen volt, mert éppen kísérletezett: virtuóz muzsikusok példáján nyelvi rögtönzésekből akart irodalmat csinálni. A „Kisregény basszusgitárra” című opus 1-be apait, anyait beladott, a művet azonban mindegyik szerkesztőség visszaadta. Irodalmi kudarcait Tócsa alkohollal és a hüvelyesek mértéktelen fogyasztásával próbálja feledni: minden nap más nőt bűvöl a klubban, üzemel, mint egy kefélőgép. Te, Jákó, ismered már ennek az utcának a szegleteit, amelyen Tócsa tévelyeg, de hiába mondanád neki, hogy ne tékozolja az örökségét; ha öntörvényű ember, úgyis csak a maga kárán tanul; ha meg azon sem tanul, nem kár érte.

Következett a feketevasárnap. Ez aztán tövig lelombozott. Elzötyögtél anyósodék- hoz, gyermeknézőbe, de Turbóka nem ismert meg. „Mama, ez ki?” „Ez apa.” A gyermek hátralépett, amikor magadhoz akartad húzni. „Nem te vagy apa”. Zsálya lófrált valahol, pedig most előzetes figyelmeztetés nélkül megkapta volna spárga szandáljához a rojtos csőrt, amiért hagyta, hogy el idegenítsék tőled a kisdedet. Köszönés nélkül jöttél el. A visszafelé zötyögés közben cefetül érezted magad. A végső esetre szóló tabletta sem használt, pedig egyszerre kettő olvadozott a nyelved alatt. A városban, egy másik nőbe karolva láttad Bartha Pálmát. A szarukeretes sohasem mondja

44