Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

Berci az utolsó simításig kitartott a „rámén maga erre” véleménynél, de ez nem akadályozta abban, hogy neked drukkoljon; falhoz támasztotta a juhász-kampót, segített az állványozásban; csigát, kötelet hozott, hogy ne létrán hordd fel a teli vedreket. „Kövér a malter — szólott — meg fog repedezni.” (Úgy történt.) Egyszer azt is mondta, hogy „tanyai embörnek asszon’ meg kutya kő.” A kutya azért, hogy vigyázzon a házra, az asszony meg azért, hogy el ne kutyuljon az ember.

Hanyatt a szőnyegpadlón, a fejed alatt egy kötélcsomóval, arcod felett egy kampóval, az asszonyt gondolkodás nélkül kihúzod az „új tennivalók” közül; a házőrzőt sajnálattal, s csupán a tartási tilalom miatt. Ha végigtekintesz az életeden, azt látod, hogy a kutyákkal összehasonlíthatatlanul kevesebb bajod volt mint az aszonyokkal.

A keleti fal bevakolása eltartott vagy másfél hónapig, és viszontagságosabb volt, mint előre látszott. Ha a Meteorológiai Intézet futó esőt mondott, a Duna—Tisza közén az maratoni volt. Mire elállott, megöregedett a malter: újra kellett keverni. Ha meg felraktad, átáztál, átfáztál. Az esők szüneteit párás meleg és perzselő napsütés töltötte ki. Most bezzeg nem fújt a szél. A rosszul rögzített állvány egy alkalommal vészesen megbillent: öt méter magasban dolgoztál akkor. Más alkalommal a veder — tele habarcscsal — leszakadt a csigáról: eléd zuhant, összefröcskölt, kis híján agyonvágott. Mindent összegezve arra a megállapításra jutottál, hogy az I. Isten téged nem hord a tenyerén. Mire gépesítetted a malterkeverést, addigra kezeden görbére zsugorodtak az alsó ujj-ízek, könyékben meg kialakult a nyomásra, ütésre nagyon érzékeny fájdalomgóc. A korábban csak néhány perces erős szívdobogás órákig tartott. Először az italt okoltad: (az állványról leszállva, a fürdővízben nyújtózkodva minden nap beállítottad a véralkohol-szintet,) de a tíznapos absztinencia mit sem javított a helyzeten. Rutinosan használtad a fánglit mindkét kézzel, de harmadáig sem merítetted meg: rohamosan fogyott az erőd. Az oltott meszet nylonzsákokban negyven kilométerről hordtad: másfél-két mázsát is beraktál egyszerre. Az így megbuggyantott kocsi hátulja leült, gömbcsuklói kotyogtak, a motorból meg az hallatszott, hogy szé-te-se-ka-lattad. „Dögölj meg, Zsálya”, mondtad félhangosan (magányodban rászoktál, hogy magadban beszélj), de mint ahogy a vén lovat nem, a vén autót sem lehetett idomítani; akár adtad neki a gázt, akár nem, egyfolytában csak a fenyegető szöveget nyomta: Szé-te-se-ka- lattad, szé-te-se-ka-lattad . . . „Uram, semmi sem tarthat örökké”, mondta a szerelő, de neked egyáltalán nem tetszett a fatalista színezetű bölcselkedés, mert a kocsi is nélkülözhetetlen volt, a generálozás költsége nemkülönben.

„Nem tetszik maga nekem” — ezt a szarukeretes orvosnő mondta . . . Téged, Jákó, ez nem sért; okos még talán lehetsz, de szép már soha. „A kardiogramja nem tetszik”, — pontosított ő. Erre te csak a válladat vonogattad: nincs protekciód a duruzsoló gépnél. A szarukeretes nyomogatta a hasad és megnézte a kartont. „Az infarktusa után két ujjnyival volt nagyobb a mája, most meg hárommal.” Ez, próbáltál ködösíteni, bizonyára a belszervek terjeszkedési mechanizmusa miatt van, de az is lehetséges, sőt biztos, hogy a fődokinak vastagabbak az ujjai, mint a doktornőnek ... A szarukeretes nem hagyta magát átejteni. „Mennyit iszik maga?” „Sose többet, mint amennyi jól esik.” „És mennyi esik jól?” „Kettő-négy deci közt. Váltakozó.” „Bor?” „Nem bor. Vodka vagy pálinka.” „Töményből az nagyon sok.” Ezen még nem gondolkoztál, de ha a doktornő soknak tartja, akkor te nem rés, hanem erős bástya vagy az alkoholizmus frontján ... A szaru keretesnek nem volt humorérzéke. „Legszívesebben elvonóra küldeném magát.” Lebeszélted: kár terád pocsékolni az Antetylt meg a gyógyító kapacitást, mert nem vagy rabja az italnak. „Akkor meg miért pusztítja így magát?” „Mert most ilyen van, de majd elmúlik.” „Próbáljon átállni sörre.” Jó, át fogsz állni. Nem világosítottad föl, hogy a tömény mellé sört szoktál adni kísérőnek. „Három hét múlva kontroll.”

36