Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

tek. „A legjobb úton vagyok affelé, hogy megvakuljak.” Miközben te bocsánatkérés helyett elmakogtad, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, ő visszaváltozott orvossá. „Három hét múlva kontroll.”

Akkor még nem tudhattad, hogy hamarabb kell visszamenned. Aznap, hogy elvégezted a tanyán az utolsó simításokat, zúgni kezdett a füled: mind a kettő, de különösen a bal. Az SZTK-ban kétórai szobrozás után a homloktükör elé került a füled. „Zúg.” „Nincs benne zsírlerakódás.” „Pedig szokott lenni.” „Most nincs.” „Mintha dinamók zúgnának benne.”

Néhány másodpercen belül a folyosón találtad magad, ahova a kincstári gyógykezelésben rendkívül jártas asszisztensnő kiterelt, miután az orvosnő kijelentette, hogyha infarktusod volt, akkor keringési zavarok miatt is zúghat a füled. Semmit se ír fel, irány a kardiológia . . . Nem volt időd, hogy ott is szobrozz, de a füll-orr-gégén hallottál egy jó mondatot. „Sose legyen magának nagyobb baja, mint az, hogy zúg a füle”, — mondta az orvosnő, miközben kifelé tereltetett.

A Tímea harapással hitelesített búcsúja után kénytelen-kelletlen megállapítottad, hogy az ifjabb nemzedékhez tartozóknak ez az egyede, aki oly kurtán-furcsán faképnél hagyott, jól megtanulta az emberi viszonyok természetéről szóló első leckét. Kár, hogy a másodikra, a fontosabbikra nem kíváncsi . . . Ennek az lett volna az egyik lényege, hogy a nemzedéki különbség két másnemű ember közt áthidalható, ha a kapcsolatban részt vevők nem tévesztik magukat össze a Telekkönyvi Hivatallal, egymást pedig a magántulajdonnal vagy a kisajátítható birtokkal; ha kölcsönösen elismerik a személyes szabadsághoz való jogot, és nem akadályozzák egymást annak gyakorlásában . . . Te, akit a házasság jól beoltott a féltékenység elleni szérummal, a „Ki a szeretőd?” és a „Megcsaltál-e?” kérdést nem hagytad volna betolakodni e viszonyba. A te szádból soha sem hangozott volna el, hogy „ki szokott a dugádba dőlni, amikor nem én dőlök bele?” A másik lényeg, hogy a kulturált nemiség kölcsönösségen alapul, amely mindkét részről nemlegesíthető anélkül, hogy az elpusztítaná a kapcsolat egyéb értékeit. . . Az „egyéb” lett volna aztán a nehezen körülhatárolható, de legtartalmasabb lényeg. Belőled Tim megtanulhatta volna az irodalom- és történelemkönyvekből kihagyott irodalom és történelem néhány bekezdését, meg egy jobbára pótcselekvésekkel töltött élet leíratlan historikumát. O meg ablakot nyithatott volna neked a jövőre azzal, hogy elcsacsogja gondjait, érzékletessé téve így egy most induló nemzedék habitusát.

Míg magadra húztad a kőmú'vesnadrágot (nem túl lelkesen) azon tűnődtél, min tűnődhet most Tímea? Sejti-e, rájön-e valaha, hogy tapasztalataid, amelyeket te szereztél a kalap szart érő munka lélek roncsoló hatásáról, átsegíthetnék őt a mostani krízisén? . . . Legnagyobb sajnálatodra Zsálya nem vehette képmagnóval, mekkorát ugrottál örömödben, hogy a tegnapi fürdővíz meregetésekor felfedeztél egy szőrszálat, amely minden kétséget kizáróan abból a csodálatos fekete boholyból maradt vissza. A drága leletet cellux-szal beragasztottad a zsebnaptáradba. A pepecselés közben rájöttél, hogy volt valami rejtett hasonlóság Tímea és a nagy szemű, ropogós húsú cseresznye között, de mégsem a naturális érzékisége miatt engedted volna magadhoz közel ezt a lányt, hanem nyugalmának, derűjének sugárzásáért; és azért még, mert jól tudott aludni: mint a tiszta lelkiismeretű emberek.

A fődokival való félbemaradt beszélgetés után gyakran olvasgattad a bibliát, hogy jobban megismerd azt az „akár van, akár nincs” hatalmat, a többiek fölött levő I. Istent. Most, a Tímea-ügyet lezárandó, olyan hűségnyilatkozatot tettél neki, amivel ő is beérhette és a te elveiddel is összefért: „Az Úr adta, az Úr vette, áldott legyen az Úrnak neve.”

Feltornáztad magad az állványra, folytatni a rabicolást. Már csak tizennégyezer- kilencszázkilencvenkilencszer kell odatenni, gondoltad az első ütés után. A második

32