Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

gozni akarsz; csendet, békét, nyugalmat szeretnél; gyönyörködni abban, hogy nő a kisded. Kívánságaid viszonzásául mindent megadsz, ami tőled telik . . . „Szeretőd van, úgyis tudom, hogy szeretőd van” —, kezdődött minden élőiről . .. Később, a Féltékenység lexikonénak ronggyá olvasása közben még lejjebb szállítottad igényeidet: azt kérted csupán, hogy kenyér, ásványvíz és vécépapír mindig legyen otthon. Zsálya hitvány tündérnek bizonyult: a három kívánságból általában egyet elfelejtett teljesíteni.

A kötélcsomón arcra fordulsz. A kőművelés leszedett rólad vagy hét kilót: az új testhelyzetben nem nyomódik a hasad. A szőnyegpadlón arasznyi távolságban rosszul eltávolított tenyérnyi nyom, bizonyára vörös bortól eredő; Zsályának kedvelt itala volt az egri bikavér; fehér borokból főleg a szamorodnit kedvelte; míg együtt voltatok, furmintnál lejjebb soha nem süllyedt.

Feledékenység, gonosz tudatosság vagy mifene, tépelődtél íróasztalodnál ülve (ahelyett, hogy dolgoztál volna), amikor vacsorázni hívott. Az asztal közepén kör alakú lapos tálon vagy két kilónyi egybesült malachús, a tányérod mellett pedig egy csontszáraz sercli. „Kenyér nincs?” „Már elfogyott, amikor a boltba mentem.” „Mért nem mentél hamarabb?” Vállvonogatás. „A másik bolt messze van?” Vállvonogatás. Régóta parázsló dühöd akkor először (azután sokszor) lobot vetett. Ha a tenyeredbe húzott, s teljes erővel meglendített pecsenyés tál telibe kapja nejed képét, akkor sok dolga lett volna a sebészeknek. Sajnos, a rakéta-tál a malacsült-töltettel a cél fölött a falon robbant szét: a húscafatok és üvegszilánkok ártalmatlanul hullottak alá Zsálya fejére, nyakába .. . Elvétetted, nagyon sajnálod, de amit nem lehet jóvá tenni, afölött keseregni sem érdemes; találgatni sem érdemes, hogy a sikeres dobás utáni varratnyomok, plasztikai műtétek, az egyik zöld pislogó kicserélése üvegszemre (lehetőleg meleg fényű barnára) megállította volna-e a lejtőn való mozgást? .. . Te, Jákó, akkoriban már egy csúnya, agyonstoppolt és foltozott képű, félszemű feleséggel is beérted volna, mert a szépek szépével való folytonos viadalozás közben eszedbe jutott a régi szólás: hogy a „nem a külcsín számít, hanem a belbecs."

A tanya keleti oldaláról levert malter megtöltött volna vagy négy gumis kocsit. E cudar munka végzése közben sűrűn cserélgetted a kőműves kalapácsot. Balkezesnek születtél, sutáról szaporábban végezted volna ezt a malter- és vályog-poros melót, de szíved nagyon nem szerette, hogy a hozzá legközelebb eső végtag működteti a szerszámot. Azóta, hogy megmozdult melledben a kő, istenkáromló szó nem hagyta el a szádat, de a magasságos nem nagyon méltányolta a „vagy meghal, vagy megmarad” éjszakáján önkéntesen vállalt, szókincset szegényítő fogadalmat; szűnni nem akaró szelek heteken át csapkodták a port: orrodba, szádba, füledbe, szemedbe. A keleti falon éppen száz négyzetméter felületet kellett volna azután nádszövettel elfedni, majd bemalterozni. Akkorban, ha egy pipára leszálltál a kétágú létráról, az Orvosi Hetilapba írandó cikken töprengtél. „Az angina infarktusos betegek rehabilitációja kőműves szerszámok szisztematikus használatával" cím mellett döntöttél, s elképzelted, hogy felhördülnek a szívspecialisták, amiért megkérdőjelezed a hagyományos gyógymódot: a „semmit se csinálj, de azt is mértékletesen" terápiát.

Az eszedet azért éppen úgy játszottad, mintha minden rendben volna. Ha olykorolykor bementéi a városba, továbbra is collstokkal méregetted a tanyai vigasságra vágyódó nők medencecsontját, hogy azután egy „nagyon sajnálom” kíséretében lemondd a partit: „szétnyomnád a mosóteknőmet". Egy csenevész, veréb-szerű lányt, akinek keskenyebb volt a feneke, mint a mosóteknőé, azzal hárítottál el, hogy most nagy a tumultus, de majd, alkalmasint. Valójában akkor nem hiányoztak neked a hüvelyesek. A bohóctréfa az ellenség megtévesztésére kieszelt manőver volt. A nagyérdemű közönségben mindig akadt néhány szószátyár; két lábon járó hirdetőoszlopok

24