Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Árnyék nélkül (regényrészlet)
Közben jöttek értem, hogy menjek Pestre, a Hadügybe — de kivártam a huszonnégy órát: Győztes csata után a katona látni akarja a parancsnokát, és ha mind nem is tud vele beszélni, legalább bele akar nézni a szemébe, és hallani tőle, hogy „jól van, fiúk”! Március harmincegyedikén indultunk be, Csongrádra. Nem vesztettünk sok embert. A nemzetköziek is talán ha tizenöt főt, úgyhogy együtt csaknem ezerötszázan voltunk... Nem emlékszem pontosan, milyen létszámot kaptam. Érdekes, hogy erre nem emlékszem! Talán azért, mert közben más járt a fejemben, erősen: Baktattam az első század mellett, a mi utcánkból való szakasz oldalán, és arról beszélgettünk, mennyit veszthetett az ellenség?... Akárhogy forgattuk, két és fél ezernél kevesebbet semmi esetre sem! Azt mondja az egyik bajtárs: — Megadtuk nekik! Mi, parancsnok?! A többi helyeslőén nevetett, a velünk jövő könnyű sebesültek feljebb emelték a fejüket és már nem tapogatták a kötést. Néztem rájuk, azt mondtam: — Meg bizony! És csak a fejemben morzsoltam le az igazi mondatot: „Megadtuk? Kiknek? A magunkfajtának!” De ezt nem mondhattam hangosan. 33
