Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - DOKUMENTUM - Szalai Csaba: Veres Péter balmazújvárosiaknak írott levelei
Kedves Földieim!* ** Köszönöm a levelet. Egyúttal azonban érdemes lesz néhány sort idézni abból, ami a **szóban forgó cikkből kimaradt. Ez egyúttal válasz is lesz arra a megjegyzésükre is, „hogy írásaiban, cikkeiben . .. mintha mostanában kevés lenne az élmény, a friss forrás, a hétköznapi példákból való szüntelen táplálkozás." íme: A második hasáb második bekezdésének utolsó sora „amíg ez a jobb jövő kézzelfoghatóvá válik" az én kéziratomban így fejeződik be: „És a magáét még ebben az egy életben kimarkolhatja belőle ..." A negyedik hasáb 4. bekezdése pedig énnálam így fejeződik be: „Ami itt nem hiteles, hazugságnak érződik: „Ha nem onnan jöttünk, akkor oda kell menni megismerni, megérteni és megszeretni őket legalább annyira, mint egy szarvasbikát, huhogó baglyot, favonszoló elefántot kinn az őserdőben. (A társadalom is erdő vegetatív szinten.)” Ezek a fontosabb kihagyások. De hol élnek maguk Kedves Földieim? /Viert például miért hagyták ki ezt a pár mondatot? Nem politikai okokból. Inkább arra gondolhatunk, hogy azok iránt való tapintatból, akik úgy akarnak szocialista irodalmat művelni, hogy épp olyan távol élnek a munkásoktól, mint a polgári nagyúri társadalom írói. De ha már benne vagyok, azt is érdemes megjegyezni: ne gondolják, hogy én afféle sült pesti lettem. Gyerekeim és unokáim összesen 7 dolgozó tag otthon dolgozik Balmazújváros- son, a Lenin Termelőszövetkezetben, és elég sűrűn hazajárunk. Mit mondjak még? Valószínű, hogy az író a 12. évében kevésbé nyersen ír, mint 20—30 éves korában, de ez talán a kalapácszengésre is érvényes. Pályamunkás voltam 15 évig, gyakorlatból tudom. Ezen hát nem vitázom. Talán lemérhetnénk az új könyveimen. Most jelent meg „Szülőhazám Hortobágy mellyéke”. És még az őszön megjelenik a „Bölcs és balgatag őseink”, majd a „Jelenidő” is. Lehet, hogy ezekben is erősebb már a gondolkodó ember, mint a költő vagy az elbeszélő, dehát mit tegyünk? így szokott ez lenni. Nem lehet kicserélni se az öreg fejet, se az öreg szívet. De hagyjuk a tréfát. Még egyszer köszönöm! Budapest, 1968. november 13. Veres Péter Kedves földieim! Már csak azért is jó, hogy válaszoltok, mert volt bennem némi gyanakvás, hogy vajon van-e egyáltalán Debrecenben^ Tegez utca, de ha van is, hogy lehet az olyan hosszú, hogy 175 házszám legyen benne? Úgy is indítottam a levelet, hogy ha nem találja meg azt a számot, majd visszajön. (Ti. még mindig vannak emberek, akik annyira félnek, nekem is cím nélkül írnak levelet s nem tudhatom, álnéven-e vagy a valódin.) A tárgyra térve, a találkozásnak semmi akadálya nem volna elvileg. Tárgyilag annál több, mert hogyan és mikor? És persze hol? Én ugyan most is hazamegyek Balmazújvárosra, nov. 30-ra, amikor is a kiadó nálam könyvankétot akar összehozni a most megjelent könyvemmel kapcsolatban. Debrecenben is megfordulok néha — leginkább tavasztól őszig, de irodalmi előadásra nemigen hívnak. Tavaly voltam ugyan, de csak a Kossuth gimnáziumban, közönség előtt régen nem voltam. Akkor is a Kortárs folyóirattal. Az időm is hajszolt, öregszem is. Üdvözlettel: Veres Péter Bpest. II., Gárdonyi Géza u. 60. 68. XI 1.18 * Molnár János debreceni gyári munkás a címzettje az alábbi négy levélnek. ** A szóban forgó cikk 1968. november 7-én jelent meg a Népszabadságban A szocialista műveltségről címmel, Veres Péter tollából. Ezt követően vita alakult ki a Népszabadság hasábjain. A Veres Péter-i kollektív gondolkodásról, a munkásműveltségről. 78
