Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - MŰHELY - Pándi Pál: Újra: Bánk, a nagyúr (Az emberi és történelmi probléma egységesítésről)
még hozzá azt is, hogy egy feltételezett teljes megoldást hozó politikai-közéleti végkifejlet sem teremthetné meg Bánk és Melinda lelki békéjét, személyiségük teljes harmóniáját. A kettőjük közti kapcsolat, amely emberi lényük, partikularitásuk egybeolvadását jelentette, olyan roncsolódást szenvedett, amelyből az ő emberi színvonalukon — emberi színvonalon — nem lehet tökéletesen felépülni. A II. felvonás 2. jelenetének drámaiságáról A II. felvonás 2. jelenetének tehát igazi drámai tétje van; Bánk döntése itt történelmet érint, mégpedig úgy, hogy elhatározásában már belekomorlik a Melinda-ügy tragikus árnya. A jelenet első felében a Petur vádjait hallva elnémuló régi Bánk bánt látjuk. Fegyvertelen ez a régi Bánk a királynéra olvasott valóságos sérelmek elhárítására, legfeljebb konvencionális és hitelvű óvások megtételére képes. Bizony gyengék ezek Petur súlyos szavai mellett. Minden a nagyúr változása mellett érvel tehát: a békéteknek vádjai, s mindaz, amit Bánk nem is olyan régen az ajtó mögül hallott. .. S jelentkezik is változás, egyelőre hagyományt feltámasztóan: Bánk bán a törvényre és a szokásra hivatkozik. Mind Gertrudis ellenében, mind a pártütés szándékával szemben. Volt már erről szó az előző fejezetekben. Bán tehát elmozdult, mert megdöbbentették őt az országjáró út tapasztalatai, mert akarva-akaratlanul meghallója lett a felesége elcsábítására törő szándékoknak, mert Petur a készülő lázadás izgalmával tárta eléje a békéteknek királynét vádló sérelmeit. S a nagyúr elmozdulása nemcsak azért feszítőén drámai, mert súlyos belső küzdelmek közepette megy végbe, hanem azért is, mert Bánk elhatározása újabb drámai feszültség teremtője lesz, amikor Bánk bán már mindenről értesül. Felmerülhet, felmerült is már az a vélemény, hogy a Bánk szempontjából drámai jelenet nem drámai, hanem epikai —Gertrudis bemutatása szempontjából. A királynét nem drámai akcióban látjuk itt, hanem hatalmi visszaéléseiről hallunk — Peturtól, így igaz ez; a kérdés azonban az, hogy ennek a műnek a drámai struktúrája megköveteli-e Gertrudis királynéi hatalommal történt visszaéléseinek direkt bemutatását, akcióban való ábrázolását, a Melinda-ügyön kívül is? Vagy pedig: az a megfelelő megoldás, amit kapunk, hogy ti. a Melinda dolgában való direkt akció, Ottó féltésének a mozdulata s a IV. felvonásban kibontakozó királynéi egyéniség országrontó tevékenysége az ellenakcióban, Peturék titkos készülődésében s a drámai akciót más szögből előmozdító Tiborc panaszaiban rajzolódik elénk. A drámai koncentráció a műfaj alaptörvényei közé tartozik. A koncentráció ez esetben nem azt jelenti, hogy az extenzív totalitást sűrítjük-tömörítjük, hogy az arányos zsugorítás lehetőségeit aknázzuk ki. A koncentráció a drámai sodrás szüntelen működését jelenti, azaz a tragédia lényegét alkotó tényezők drámai kibontakozását. Tartalmazza tehát az értelmes kihagyás érvényességét is, s a vonatkozási törvény működtetését. Értelmes kihagyáson azt értem (esett már szó erről a korábbiakban), hogy a helyzet, a cselekmény és a jellem által meghatározott térben egyetlen olyan információt sem kell közölni, egyetlen olyan részcselekményt sem kell bemutatni, amelyre a drámában adott meghatározások ismeretében nagyobb nehézség nélkül következtethet a néző (olvasó). A drámai vonatkozási törvény pedig arra int, hogy a színműben bemutatkozó vagy leírt jellem, a lejátszódó vagy elbeszélt eseménysor drámai vagy epikus jellegéről nem dönthetjük el a műből kiemelt részlet alapján, hanem csakis abban a vonatkozási rendszerben, amelyben megjelenik. Ha hiányzik az igazi drámai vonatkozás, akkor egy mégoly cselekményes részlet is drámaiatlannak bizonyul; az élő vonatkozás pedig egy elbeszélt, közlő jelenetrészletet is szerves drámai alkotóelemként minősít. 60
