Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Kisváros-közélet-értelmiség
A második forma a testületi-intézményi közvetítéssel történő vélemény-nyilvánítás. Itt az történik, hogy egy intézmény, testület, szövetség tagjai a maguk körében vitatnak meg valamilyen kérdést és alakítanak ki közös álláspontot, s ezt, mint a testület véleményét továbbítják. Ilyen véleményadó intézményként funkcionálhat például a jogász-szövetség, egy MTESZ-tagegyesület, egy-egy iskola tantestülete, a Nagy István Társaság stb. Ez nem ugyanaz, mint az előbbi intézményi-hivatalos kapcsolat. Ott ugyanis az intézmény, mint olyan van kapcsolatban a tanáccsal, (pártbizottsággal), mint szervezettel, míg a most leírt formában egy-egy intézmény tagságának (összesített;) véleménye kerül közvetítésre. Ez a forma azonban lényegénél fogva elszemélyteleníti a vélemény-nyilvánítást. A vélemények egyéni jellegzetességeit szükségszerűen homogenizált és általánosított formába öltözteti. Ennyiben, bár kétségtelenül szélesebb értelmiségi csoportok vélemény-nyilvánítási formája és lehetősége, a személyesség kikapcsolása miatt nem valóságos formája sem az egyéni vélemény nyilvánításának, sem az egyén közéleti aktivitásának. A harmadik forma az informális jellegű személyes vélemény-nyilvánítás. Rengeteg konkrét formája van, a két tipikusnak tekinthető alapváltozatot azonban két interjú- részlettel jól be lehet mutatni. Az egyik (ezt is a múzeum igazgató mondja): „. . . a város vezetői . . . elég közvetlen ember mindegyik ahhoz, hogy ... ha összetalálkoznak valahol, akkor el lehet beszélgetni, de mondjuk különleges alkalmakon kívül, azt hiszem, nem sok kapcsolat van ... például hogy ha van egy kiállítás-megnyitás, akkor, ez most már egy elég régóta bevált szokás, hogy utána egy feketére meg egy kólára itt az irodában összejövünk, hát olyankor a város vezetői közül is akik itt vannak (azokkal), ilyen esetben akkor elbeszélgetünk, és a város ügyeiről is szó esik, az éppen aktuális problémákról... Az ilyen kapcsolatok, beszélgetések aztán segítik a hivatalos ügyek intézését, mert amikor hivatalos megbeszélés van, akkor rövidre kell fogni ... De egy ilyen szabadabb beszélgetésnél az ember annyi mindent el tud közben mondani, hogy jobban belátják, hogy tulajdonképpen miről is van szó.” A másik (idősebb, tekintélyes pedagógus): ,,... az embernek a baráti körében például nagyon sokszor fölvetődnek bizonyos dolgok. Na most a baráti körben van jó néhány olyan személy, aki a város vezetői közé tartozik. így azután amikor ilyen baráti körből kiinduló beszélgetések folytán mond az ember valamit, megvalósul esetleg, vagy továbbjut az illetékesekhez.” A két forma közös jellegzetessége a perszonalitás, közelebbről az ismeretség. A véleménymondó mindkét esetben személyesen ismeri — közelebbi vagy távolabbi-e az ismeretség, az itt teljesen mellékes — a város valamely vezetőjét, akinek a véleményt mondja. (Igen lényeges azonban, hogy nem egyszerűen ismertségről, hanem ismeretségről van szó; a viszony ebben az értelemben feltétlenül kölcsönös.) Elképzelhető az informális személyes véleménynyilvánítás egy harmadik formája is; az ugyanis, amelyből éppen ez az ismeretség hiányzik. Amikor tehát a véleménymondó értelmiségi nem személyes ismerőse az érintett vezetőnek, hanem akár valamilyen négyszemközti formában (például fogadóóra), akár szűkebb körű informális „fórumon” nyilvánít véleményt. Ezzel a formával Baján — bár mind a vezetőkkel, mind a más értelmiségiekkel készített interjúban és kötetlenebb beszélgetésekben kutattam a nyomát, visszatérően rákérdeztem — nem találkoztam. Ami nem bizonyítja azt, hogy ez a forma nincs, egyáltalán nem fordul elő, de annak elegendő biztonsággal történő kijelentésére alapot ad, hogy nem gyakori, semmiképpen sem tipikus. A véleménynyilvánítás ismeretségen alapuló perszonalitása logikusan vezet el a 32
