Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Kisváros-közélet-értelmiség
(A kisváros közélete) Ha a kisváros közéletét akarjuk szemügyre venni, akkor az objektív helyzetből kell kiindulnunk. Mégpedig a kisváros gazdaságszerkezetét, elhelyezkedését az ország gazdasági rendjében, valamint az erre épülő, ezt kifejező, ezzel párhuzamosan alakuló politikai szerkezetet kell figyelembe venni. Ez az elemzés természetesen külön tanulmány tárgya; itt csak néhány kiemelkedően fontos mozzanat jelzése lehetséges. A legfontosabb tény ebben az összefüggésben — és ebben minden szakember egyetért — a városi önkormányzatok felbomlásának, súlyuk, jelentőségük, hatáskörük csökkenésének évszázados folyamata. Nem is lehet ez másként. Az önállóság gazdasági alapja tűnik el. A tőkés fejlődésnek már az elindulása is — a 19. század második felében — egységes nemzetgazdaság kialakulását követeli meg, a helyi érdekű és helyi érvényű termelés beillesztését az országos (és nemzetközi) munkamegosztás kereteibe. A gazdasági élet ilyen szerveződése szükségképpen együttjár a közigazgatás (a politikai élet) centralizációjával: egyrészt kell, hogy a kisvárosok a gazdaságra épülő politikum szférájában is erőteljesebben beleintegrálódjanak az átfogó (tehát erősen központosított) politikai folyamatokba, másrészt a gazdaság „önállósodása” elveszi a lehetőségét az önálló várospolitikának. A szocialista termelési viszonyok kialakításának időszakában a centralizált gazdaságirányítás szükségszerű; értelemszerűen követnie kell a politikai mechanizmusok centralizációjának is. Az utóbbi évek decentralizálási politikája csak oldott valamennyit a helyzeten, de lényegi eltolódást a helyi önállóság javára nem hozott és nem is hozhatott. Mert a termelési eszközök adott szintjén a gazdaságfejlődés lényegi folyamatainak irányítása és tervezése csak nemzetgazdasági nagyságrendben lehetséges. A valóban lényeges döntéseknek átfogó érvényűeknek, tehát központiaknak kell lenniük. Ami azután magától értetődően a politikai (közigazgatási) mechanizmus ilyetén alakulását is magával hozza. Az önkormányzat köre és jelentősége változásának ez a folyamata és az így kialakuló szituáció azután teljesen természetesen, benső lényegéből következően alakítja a közéleti (politikai) tevékenység szerkezetét: az végrehajtásra orientálttá válik; márpedig — mint Bélley L. és Kulcsár L. írják — feltétlenül „ . . .kedvezőtlennek ítéljük a közéleti viszonyok hatékony és demokratikus szerveződése szempontjából ezt a fajta orientációt . . .”. Mégpedig azért, mert — folytatják a szerzők —, „A közéleti viszonyok szempontjából a végrehajtásra orientált szervezeti tevékenység egyik legjellemzőbb megnyilvánulása a formális elemek hangsúlyozása.” A kisvárosok igazgatási-vezetési tevékenysége — egészen közvetlenül a kisváros gazdasági-társadalomszerkezeti elhelyezkedéséből következően —szükségképpen erőteljesen végrehajtásra orientált; ennek megfelelően a közéleti-politikai tevékenységben hangsúlyosak a formális mozzanatok — következésképp — Bélley—Kulcsár gondolatmenete elvezet ehhez a megállapításhoz — a kisvárosokban valóságos közéletről csak nagyon korlátozott értelemben beszélhetünk. Amit tehát vizsgálnunk kell, ellenőrizendő ezt a megállapítást, az éppen az, hogy a közélet felsorolt szerkezeti elemei és feltételei milyen formában és milyen mértékben vannak meg a kisvárosokban (közelebbről Baján), és ezen belül az értelmiségiek hogyan vannak jelen a közéletben, mennyire rendelkeznek a részvétel feltételeivel. A közélet, a közéleti tevékenység első eleme a véleménynyilvánítás, első alapfeltétele az információkhoz való hozzájutás. Hogyan áll ez a dolog Baján? Induljunk el messzebbről. Szecskő Tamás az információs források öt típusát sorolja fel: szervezetek, sajtó, televízió, rádió, szóbeszéd. Utal arra, hogy ezek igénybevétele társadalmi helyzettől (rétegtől) függ, mégpedig úgy, hogy a legkedvezőtlenebb helyzetű rétegek csak a szóbeszéd útján jutnak információkhoz, a legkedvezőbb helyzetűek 26
