Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - Szőnyi György Endre: "Ha felépül végre a házunk…" (novella)
SZŐNYI GYÖRGY ENDRE „HA FELÉPÜL VÉGRE A HÁZUNK..." Vajon kikutatható-e az emberi lélek, feltérképezhető-e a tudomány, kísérletezőkedv, kíváncsiság, vagy az írói mesterség nyomjelzőivel? És ugyan meddig terjed a realizmus érvényességi szférája, ahol még alkotó módon magyarázható, feltárható az embernek nevezett furcsa lény természetrajza? Van-e valami küszöb, melyen túl a jelenségek már csak reprodukálhatók, s mi (kutatók, írók, vagy olvasók), magyarázat híján döbbenten állunk. Természetesen nem nyugodhatunk bele ebbe a hihetetlenkedő döbbenetbe, hiszen (mint ezt egy nagy filozófustól tudjuk) egy bizonyos értetlenség az emberi nem fejlődésszintjének mindig egy bizonyos lépcsőjére jellemző, mely magasabb lépcsőre hágva értő és értelmező tudásnak adja át helyét. Ily módon az értetlenség fehér foltjai mindinkább hátra szorulnak, bár (mint ezt ugyancsak egy nagy filozófustól tudjuk) eltűnni sohasem fognak. Mindazonáltal mégsem adhatjuk fel a küzdelmet, hogy lelkiismeretes emberséggel (mely alatt tudásunk, elemzőképességünk, szándékaink céltudatos tisztasága és humanitásunk egyaránt értendő) még az olyan egyszerű, pontos és hétköznapi történeteknek is a mélyére ne hatoljunk, mint amilyen a néhai Darók Miklósé. Történetünk tehát egyszerű és hétköznapi történet — közzétételében is ennek megfelelően pontos, szociográfikus hitelű, és tömör előadásra törekszünk —, mégsem nélkülöz bizonyos sajátos elemeket, melyek már-már a parabola szintjére emelik, de ha nem is akarunk ilyen rátartiak lenni egyszerű és hétköznapi történetünkkel, a példázat tanulságát semmiképpen sem tagadhatjuk meg tőle. Főhősünket (miképp már volt szerencsénk említeni) rövid élete során Darók Miklósnak nevezték, s a Telefongyárban dolgozott, mint elektrotechnikus. Mosolygós, nyílt tekintetű fiú volt, a katonaságot könnyen és élkatona jelvényekkel vészelte át, a házasság elé is vidáman, de felelősségteljesen nézett. Komolyan készült az életre, tele volt nagy, és ígéretes tervekkel. Nem is sejtette, hogy romlása már az eljegyzés utáni héten megkezdődött, mikor a szokásos vasárnapi töltöttkáposztára ment Bodó- ékhoz. Az ebéd kivitelezését Marika, Miklós immár gyűrűvel ékesített menyasszonya végezte, Bodóné csak a kóstolást vállalta magára, no meg a töltelék elkészítését, mert az művészet, nem lehet kockáztatni, hogy az egész veszendőbe menjen. Darók Miklós (miképp ugyancsak volt szerencsénk említeni) a Telefongyárban dolgozott, elektrotechnikusként. Tervezte, hogy a Kandó-főiskolára is beiratkozik majd, de a házassági készülődések miatt ez a plánum a távoli jövőbe tolódott el. Munkájával mindig meg voltak elégedve, különösen, mióta komoly vőlegény lett. Ha barátaival néha elment sörözni, a totóeredmények megbeszélése után büszkén emlegette: „telek- tulajdonos vagyok ám, nemsokára saját házam lesz!” Miként az egyszerű és hétköznapi történetek esetében nem meglepő, jövendő feleségével is munkahelyén került össze. Marika anyja elvált asszony volt, (az a piszok Bodó sikkasztott az anyagraktárban, s mikor lecsukták, a felesége azonnal elvált tőle; tartásdíjat sem követelt, csak azt akarta, hogy sohase lássa viszont a gazembert), így nem engedhette meg, hogy lánya gimnáziumot végezzen. Egy kétéves gyors- és gépíróiskola után a Telefongyárba került, s adminisztrátor lett a személyzeti osztályon. Miklósra akkor figyelt fel, mikor az elektromos számológépeket jött ellenőrizni, karbantartani. Tetszett neki, hogy olyan jólöltözött, meg hogy hosszú,finom illatú bolgár cigarettákat szív. Marika élt-halt a drága cigarettákért, maga is, minden hónap elején, a frissen megkapott fizetéséből vett tizennégy csomag Cleopatrát. Egy alkalommal 12
