Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 3. szám - MŰHELY - Pálfy G. István: A hitvigyázó (Sütő Andrásról a Káin és Ábel-előadások kapcsán)

fáiért. A szó nála kapja a legtágabb értelmezést, hiszen az a méltóság, amelyet az ő Káinja lát emberi eszménynek, nemcsak egyetlen emberé, hanem egy tágabb közös­ségé; nálaviláglik ki legébresztőbben, hogy mit jelent a mű legszebb igénye: a sajátos­ság méltóságának hirdetése. A rendezés látomásos expresszivitással szervezi színpadi látvánnyá az írói gondola­tot. Ha lehet is tűnődni a néhol túl erős szövegkurtításon, egyetértve Gálfalvi Zsolt tál, a kókuszdióhullatós jelenet elhagyásán például, s esetleg az Úr hangjának mellőzése is megfontolandó volna (mert bármennyire logikus lélektanilag a túlvilági lények kiik­tatása, egyszersmind olyannyira hiányozhat az értelmezésből az Úr önleleplezése, szerencsésebb helyén lehet a találó pontossággal megfogalmazott szó, az Ady álom­bakójára utaló emlékeztetés az „isteni demokráciában” megkettőzött ólomfegyőrökre); ám e halk vita nem teheti kétségessé, hogy a látvány elővarázslásában — Sütő gondola­tainak nyomában — eddig Harag emelkedett a legmagasabbra. A második felvonás kö­vekre dobott műanyagponyvával lebegtetett tengere, a viharos zúgást hangban, s a hul­lámokat színészi mozgásban legyőző szerelmi vallomás meghökkentő szokatlansága, majd a beteljesült szerelmet homályba borító eső a színpad előterében, s hozzá Or­bán György szívszorongató zenéje: képben, erőben, érzelmi töltetben és gondolati sűrí- tettségben egészen kivételes színházi pillanatot teremt. Harag néha különös színpadi- atlanságokat enged meg magának, csakhogy igazán színpadi lehessen. A harmadikfel­vonás ringó búzamezője láttán már-már a natúra igézetéért kárhoztathatnánk, ha a kenyéradó békesség s a vér ellentétéből nem csiholódnának szövegértelmező gon­dolatszikrák. Ha Káin testvérgyilkos tragikumának ismeretében nem válna kiáltó ha­zugsággá a külvilág békéje, s ha e búzamezőben nem hangzana (Dorián Ilona hangján) még mélyebbről az anyai aggodalom: „Ki mondja meg nekünk: mi vár még ránk?”. Talán idő és tér koordinátái között mozogva találhatnánk meg az okát, miért csen­desíti el az erősebb hangokat kedvelő rendezés Vadász Zoltán Ádámjának fiát sirató, a MÁSság jogáért perelő fájdalmát, amikor pedig az ő nagymonológjában lehetne leg­inkább és legerőteljesebben a közönség „szemébe imádkozni” a mű igazságát, az alá­vetettek sorsának megdöbbentő tényeit. Rendező és színész elgondolásában ott lehet a bizonyosság, hogy néha a színpad halksága ver igazán erős visszhangot a nézőtéren; ott ahol ezt a csendet is értik. Az eddigi legexpresszívebb előadás kétségtelenül a kolozsvári volt, a kecskeméti viszont a legegyneműbb. Beke Sándor hívebb maradt Sütő szövegéhez, mint Haragék, ő csak ott kurtított, ahol a legkisebb értelemcsorbulás, gondolatcsorbítás árán tehette elevenebbé a drámai akciót. A kassai Thália Kecskemétre származott egykori alapítója egy nemrégiben alaposan összekúszálódott életű színház új programnyilatkozatául választotta a Káin és Ábelt. Annak bizonyítására, hogy a színészi erők megcsappanása ellenére, a sokak által kétes eredményűnek vélt vérátömlesztés után sem szükséges és elkerülhetetlen a hanyatlás, ha van mű, ha van író, akinek a gondolatai felfelé repí­tenek. Szinte összefoglaló remeklés ez az előadás Beke eddigi pályáján. Kristályos áttekint­hetőség, szigorú játéklogika, magas hőfokú gondolati és érzelmi fűtöttség jellemzi. Megejtő az egyszerűsége, hangnemének közös gondokba avató természetessége. A szobrászból ez alkalommal díszlettervezővé szegődött Szervátiusz Tibor csaknem üre­sen hagyott színpadán uralkodik a fehér szín tisztasága, mintha a bibliai első család bűntelenségének volna bizonyítója. Annak, hogy Éváék csak az „isteni” vélekedés szerint vétkeztek, a valóságban ártatlan, élnivágyó lények, akik midőn megkóstolták az Éden gyümölcseit, emberi mivoltukat akarták teljesebbé tenni. Legszentebb joguknak tudták azt, amiért most egy magát tévedhetetlennek és igazságosnak színlelő isten szeszélyes haragjával sújtja őket. És még így is, megalázottan és meggyötörtén is remé­78

Next

/
Thumbnails
Contents