Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - MŰHELY - Márciusi beszélgetés: Társadalmunk az igazra áhítozik (Mocsár Gábor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
azért akartam elmondani, hogy valahol legyen nyoma annak, ami — a közhiedelemmel ellentétben — megfelel az igazságnak. Örülök, hogy elmondtad. Beszélgetésünket visszaterelném még egy kicsit személyes vágányra. Az Új írás 1970 januári számában jelent meg egy önvallomásod, egy nagy önvallomás-sorozatban; seregnyi írót kérdeztek meg akkor. Egy mondatod nagyon megragadta a figyelmem: „Ami a nemzeti értelem lehető legnagyobb kifejlését akadályozza, s a mélyről emelkedő nép elemi érdekeiről bármi másra a figyelmet eltereli, azzal van vitám.” írod te 1970-ben. Az azóta eltelt időt figyelembe véve úgy érzed-é, hogy ezzel az imént megfogalmazott mentalitással továbbra is vitád van? Feltétlenül. Legutóbb például — a feleségem hívta fel a figyelmem — megjelenik egy írás egy képes magazinunkban a bundadivatról. Hát nem forr föl az epéd, ha ilyesmit olvasol? Itt van: „Szőrmeújdonságok. Elégedettek lehetünk. A hazai boltok, kirakatok telve vannak divatos szőrmekabáttal, bundával. Jöhet a hideg, zord tél, mindenki beburkolózhat a neki tetsző prémbe, szőrmébe.” S ez egy olyan képes hetilapban olvasható, melyet a Magyar—Szovjet Baráti Társaság ad ki. Nem azt állítom, hogy ezzel a magyar nemzet emelkedése megakad, de azért gondolj csak az 1600—1800 forintos nyugdíjasokra! Ezek felölthetik a nekik tetsző szőrmét? Az én feleségem sem öltheti fel. Mert csillagászati összegbe kerül. Mondok tovább még példát, személyes tapasztalatból. Debrecenről írtam egy könyvet, ugyancsak a sorozat számára. Egy vadonatúj lakótelepen laktam. Ez körülbelül 7000 lakásos városrész. A lakók rég bent voltak, de üzlet még nem volt. Nincs egy telefon a lakótelepi lakásokban, mert elfelejtették behúzni aföldalá a kábelt. Nincs könyvtár, nincs klub, nincs művelődési ház. El tudsz te képzelni egy akkora kisvárost, ahol hétezer lakás van, ilyen intézmények nélkül? S most még súlyosabb dolgot mondok el. Szerintem a társadalmunkban túlzottan elharapódzott az úgynevezett hasznosság-elv. Aminek van haszna, azt fejlesztjük, ami nem hoz hasznot, azt leállítjuk; gazdaságpolitikánk egyik sarktétele ez, s mint ilyen, rendjén is volna. Ott a baj aztán, hogy alapvető emberi igényekre nem jut figyelem, mivel „ráfizetéseseknek” minősülnek. Ezzel, és még sok mással vitám van. S mennyi erkölcstelenséggel találkozik az ember, amit nem torol meg senki! Ez is a gátja egy nemzet emelkedésének. Debrecenben kórházban feküdtem, s két hortobágyi pásztor volt velem egy osztályon. Mondják, hogy ha kimegy akárhány fekete autó a pusztába, úgy megtömik kacsával, hogy a farkuk kifehérlik a kocsiból ... Hortobágyon a halastóhoz odajön egy pasas, nem tudni honnan. Mondja ott a vezetőnek, hogy öregem, kéne három szép nagy ponty. Kérlek, parancsoljál. Szól egy halásznak, s már viszi is a koma a vergődő pontyokat haza. Aztán meg elhívtak egy író—olvasó találkozóra, megkínáltak süteménnyel, ott helyben készítették egy takaros kis üzemben. Mondtam, hogy én nem szeretem a cukrászsüteményt. „De azért a kedves feleségének csomagolunk” — így. Csomagoltak is néhányat, s kérdezem, hogy a boltban is ilyen szép ez és ott is annyira finom? De még mennyire! Azt mondja a főnök, hogy X megyei vezető elvtárs csak szól a sofőrjének, s kiküldi a gépkocsiját rendszeresen, ha ünnep jön vagy vendégeket várnak. Mondom, drága sütemény lehet ez. Nem, azt mondja, nem fizet érte. Tehát a nemzeti felemelkedés útjában ilyenek vannak. Mindenki látja, aki abban a kis üzemben dolgozik, hogy állami kocsi jön, s tepsiszámra rakják bele a süteményt. Hogy az istenbe ne lopnának ők is! á Tulajdonképpen azért vetettem föl ezt a kérdést, hogy a szociográfia művelésének jelenkori, tehát pillanatnyilag is érvényes hasznára rámutassanak, az „itt és most” kérdéseinek megragadására. Mert ebben van az értelme és az érvénye szerintem. Feltétlenül igazad van, csak ezt az „itt és most” fogalmat latinból vettük át, s ezt is mindenki úgy értelmezi, ahogyan neki tetszik. Itt és most együtt van egy elavult, avitt nézőpont is, meg egy friss, hogy úgy mondjam, lázas tekintet is. Most melyik 64
