Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Berkovits György: Mozgalmi emlékek
„A proletárdiktatúra alatt a legemlékezetesebb élményem a Mauthner-gyári ellen- forradalom volt. Június huszonnegyedikén délután az intézőbizottsági ülésre mentem, amikor ágyúlövésekre lettem figyelmes. A tanácsházán értesültem, hogy a Mauthner- gyárban zendülés tört ki és két elvtársunkat ott fogták túsznak. Riadóztattuk az egyik vörös századot és K. S. elvtársammal együtt, akinek a kocsijára géppuskát is szereltünk, elmentünk a gyárhoz. Én ismertem a gyár munkásait, beszélni akartam velük, elindultam a kapu felé, mikor odaértem, a kapu kitárult és sortüzet kaptam, nekem nem történt semmi bajom, de K. S. elvtárs megsérült, elment bekötöztetni a kezét. Átvettem a parancsnokságot, már esteledett, de a segítség nem jött. Elhatároztuk, hogy lőni fogjuk a gyár ablakait, közben pedig a gyárkaput felrobbantjuk kézigránáttal. Akkor azonban az egyik túsz kijött a gyárkapun az ellenforradalmárok vezetőjével, mondta ne lőjetek. Akkor én az ellenforradalmár vezérrel tárgyaltam, aki különböző feltételeket támasztott. Közben H. O. érkezett meg a Lenin-fiúk ismert bőr egyenruhájában, kézigránátokkal körültűzdelve, s azt mondta, hogy egy század van a közelben és várja a parancsot, közben megsúgta, hogy ez nem igaz. A hatás nagy volt, a csel bevált. Rámutattam a következményekre, erre a vezér megtört és csak személyes szabadságát akarta biztosítani. A fegyvert letették. A vezérek a népbíróság előtt feleltek cselekedetükért.” „Ezerkilencszázhuszonötben a Villamos Vasúthoz kerültem kalauznak.. . ősszel a BUR-telepen szolgálatkezdésre várva olvastam a Népszavát. Egy idősebb kartársam letegezve rámtámadt, „hogy olvashatsz ilyen kommunista újságot, ha ezt olvasod, nem sok sót fogsz megenni a vasútnál”. Én nagyon meglepődtem és megbántódtam, mondtam, munkás vagyok, talán a Jézus szíve újságot olvassam, mákonnyal nem élek ... Ezerkilencszázharmincnégy közepén egy délelőtt két férfi keresett, detektívek voltak, az egyik meglátja a Népszavát a konyhaszekrényen, mire megjegyzi, jó helyen járunk, házkutatást tartottak, de nem találtak semmit, kommunista röplapokat kerestek, Babits Mihálynak egy versét találták meg: „Haragszik, dúl-fúl az isten | vagy talán csak aluszik éppen”, a verset kifogásolták, mondtam ez a Nyugatban is megjelent, bárki olvashatta. Erősen megleckéztettek, figyelmeztettek, nagy bajom lesz ...” „Csizmadiainas voltam öt évig. Az inasidők elég sivárak voltak, ezerkilencszáz- tizenkilenctől huszonötig voltam inas, nem történt velem különösebb dolog. Talán csak annyi, hogy volt egy könyv, Petőfi könyve és én azt olvasgattam. Ez érlelte meg bennem, hogy bejárjam a világot, ha segéd leszek ... Mivel pénzem nem volt, így gyalog indultam útnak. Volt egy kufferom, abban volt a holmim, és elindultam a Puna- parton, ezt láttam a legrövidebb útnak. Éjszakára parasztházaknál kerestem szállást és a szennyes ruháimat a Dunában mostam ki és a parton szárítottam meg. Nagyon kevés pénzem volt, itt-ott egy-egy negyedkiló kenyeret vettem, de ha szerét ejthettem, gyümölcsöt szereztem hozzá, vagy egy-egy fél liter tejet is vettem. Esztergomban egy elmaradott, igazi céhrendszerrel működő üzembe álltam be, az idősebb munkások még a spirituszt is kiitták a „brémmasinából”, rongyosan jártak és úgy el voltak adósodva a mesternél, hogy semmi reményük sem volt megszabadulásukra. Talán két hétig voltam ott, aztán következett: Vác, Aszód, Hatvan, Vámosgyörk, Füzesabony, Tiszafüred, Balmazújváros és Debrecen. A Tisza mentén haladva, egyszer jóllaktam vadkörtével, s amikor munkát kerestem, hánytam és eszméletlenül elterültem a földön . . . Ahány helységen átmentem, mindenhol bevittek a csendőrök az őrsre, a ládámat kiborították, a szerszámaimat szétrugdosták a csizmájukkal, csak büdös kommunistának szólítottak és röplapokat kerestek, mindig megkérdezték, hogy hol aludtam, aztán hátba rúgtak, így penderítettek ki... 50
