Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 2. szám - MŰHELY - Februári beszélgetés. „Elvében él a nemzet” (Veress Miklós válaszol Görömbei András kérdéseire)

Tízéves koromig éltem Barcson és még vidékebb vidéken rokonaimnál, akik nagyon szerettek, de anyám hiányát nem tudták pótolni, mígnem 1950-ben Kaposvárra kerültem, egy osztatlan iskolából, de kétszobás lakásból — első, cellányi albérletünkbe. Akkor kerültem az ördögi körbe: mivel gyakorta váltogattuk az egészségtelen vagy kevésbé egészséges albérleteket, így az orvosi körzeteket is, huszonnégy éves koromig nem találtam olyan lelkiismeretes orvosra, aki kivizsgáltatta volna gyakori tüdőgyulladásaim okát. Az iskolából — általánostól az egyetemig — ezért igen sokat hiányoztam, vagypedig, ha lábon viseltem el betegségeim, gyenge és koncentrációra képtelen lettem. Hiába írtam, szerveztem, szerepeltem, tanáraim — már csak szociális helyzetemre való tekintettel is — elkönyveltek olyan tanulónak, aki csöndes és jó magaviseletével tűnik ki, de különben közepes tehetségű, olykor igyekvő. Gyakran előfordult, hogy amit én produkáltam, azért mások kaptak dicséretet, vagy az, hogy azonnal besoroltak azok mögé, akikre éppen fontosnak tartották fölfigyelni. Hadd ne hozakodjam elő gyerkkori példázataimmal, de hivatkozzam arra: a József Attila-díjas Erdő a vadaknak kötet versei antológiákban visszhangtalanul maradtak, mert sohasem az volt divatban, amit éppen írtam. Hiába tudtam már ötéves koromban folyékonyan olvasni, írtam és publikáltam tizenhat éves koromtól, az a segítség, mellyel tehetségem érvényre juttathattam volna már korábban is — elmaradt. Ezért érlelődött költészetem lassabban és bizonytalanabbul: értékeimre és hibáimra csak magam figyelmeztem, s gyerekfejjel nem is mindig jól.

így is hálás lehetek a sorsomnak, hogy a döntő pillanatokban voltak, akik kiálltak értem vagy mellettem. Például a kaposvári Csajághy Károly, volt iskolaigazgatóm, aki a miniszterig elment, amikor származási kategóriám miatt — anyámat alkalmazottnak vették —■ nem vettek volna fel az egyetemre, vagy dr. Kulka Frigyes, aki fölfedezte végzetes hörgőbetegségem és kioperálta belőlem a halált, vagy például Kormos István, aki féltucatszorvisszautasított verseskötetemet kiadatta. De szerencsém volt kamaszkori barátaimmal, a feledhetetlenekkel, kamaszkori szerelmeimmel, akik csupán iszonyataim nem érthették.Egyetemi tanáraimmal, s azzal, hogy a Tiszatájnak, amikor költői, kritikusai és fordítói pályámon elindultam, olyan nagyszerű, fiatal szerkesztői voltak, mint Ilia Mihály és Kovács Sándor Iván. Szerencsém volt irodalmi kört alakítani Szegeden 1963-ban, polgárpukkasztó és társadalomjobbító céllal, azóta már tudósokká nemesült, meghalt vagy disszidált barátaim társaságában, később meg kocsmalírázni két nagyszerű költővel, Szepesi Attilával és Petri Ferenccel. Azt is ide sorolom, hogy öt évig voltam egy nagy múltú lap, a Délmagyarország újságírója, olyan korszakban, amikor új lakónegyedeket, hidat, szállodát lehetett jövendölni. Azt hiszem, ha több megértéssel és figyelemmel találkozom, ha szociális viszonyaim és relatív mellőzöttségem nem határozzák meg magánéletem alakulását — még több lett volna az ösztönző élmény.

így ott válik el a két szakasz, ahol 1969. karácsonyára egy elrontott Mester és Marga- ríto-ívbe csomagolva (vérköpés és operáció között) a Magvetőtől isten tudja hányadszor postázták vissza könyvemet, majd néhány hónap múltán megmenekültem a halálos betegségtől, és hatalmasan meglódult az életem. 1972-ben megjelent a könyvem,

1973-ban megkaptam — nemzedékemből elsőként — a József Attila-díjat, ugyanabban az évben megnyertem a Csillagtűzzel a Petőfi-pályázatot és kaptam egyhónapos bulgáriai ösztöndíjat. 1974-ben felmondtam lapomnál, hamarosan állást vállaltam az Élet és Irodalom szerkesztőségében, 1975 nyarára pedig a Mozgó Világ felelős szerkesztője lett belőlem, miközben megjelentek az első tanulmányok a Bádogkirály kapcsán költészetemről. Megkaptam az első igazi fordítói feladatokat is Budapesten: Jeszenyint, Lorcát, Blokot ültethettem át magyarra. Sorolni nem is érdemes, olyannyira szembetűnő a változás.

76