Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Oláh Andor: „Tudós ember” vagy „tudatlan kuruzsló”?
a pszichiátriai alkalmazás területén, de bízvást eltanulhatnák azt a lelkiismeretességet és szerénységet is, amellyel a javasok fogják fel szerepüket a maguk közösségében.” Kínában nyugati és hagyományos képzettségű orvosok együttműködését szorgalmazzák, valósítják meg, behatóan tanulmányozzák az ősi kínai gyógymódokat és alkalmazzák azokat. Indiában ajurvédikus orvostudományt kutató intézetek létesültek. De Európában és az Egyesült Államokban is számos jeles, sőt Nobel-díjas orvosra hivatkozhatnánk, akik az ősi, természetes, keleti gyógymódok, a népi orvoslás és a gyógyítók oldalán állottak és állanak.' Velük szemben ugyanakkor elítélő, kritikus vélemények is felsorakoznak ugyancsak világszerte, a hivatalos, technokratikus, egyedül tudományosnak elismert orvostudomány védelmében. Áll a harc a szembenálló frontok között. Mi az igazság? Kinek higy- jünk? Melyik véleményt fogadjuk el helyesként? Mi lesz a fejlődés igazi útja? Az egyre technokratikusabb és racionalistább, pozitivistább orvostudomány, vagy az egyre természetesebb, lelki tényezőkkel számoló, ősi és új értékek szintéziséből születő pszi- cho-szomatikus orvostudomány? „Tudós ember“ (ahogy a nép nevezi és becsüli) a gyógyító ember, értékelendő, tanulság és modell számunkra a fejlődés-úton, vagy pedig eliminálan- dó „tudatlan kuruzsló“, ahogy Tormásy szellemi utódai vallják?! Saját megismerésünk alapján nekünk magunknak kell ítéletet, véleményt alkotnunk. (Annál fontosabb a helyes véleményalkotás, mert saját életünkről, egészségünkről és a világ jövőjéről van szó.) Ezt a problémát önállóan megoldandó indultam el Hippokrá- tész, Csaraka és Pápai Páriz tanácsa nyomán a népi orvoslás, a gyógyító emberek tevékenységének megismerésére 25 évvel ennek előtte. A gyűjtött anyag feldolgozása során ezért mélyedtem el az erről szóló irodalom tanulmányozásába. Egyetlen módszertani elvet fogadtam el kiindulásként, de ezt nagyon komolyan vettem; író, nem szaktudós kínálta fel, Mikszáth Kálmán: ha meg akarsz ismerni valamit, ne vigyél magaddal kicsinyítő üveget. (Kicsinyítő üveg a tudós előítélete!) Ő biztatott arra is, hogy valószínűleg nem lesz meddő fáradozás a népi orvoslás kutatása, mert: „Egy, a nép által könnyedén odavetett okoskodás után lehajolni nem szégyen senkinek, mert a nép észjárásától miért ne erősödhetnék a tudomány is, mint ahogy egyenlően nyeri tápláló erejét az édes anyaföldtől a cserje, a fű és a koronás tölgy.”' Az írók általában, különösképpen azonban a népi írók, egyébként is a javasok, a „tudós“- ok pártján állottak. Jókai „A mi lengyelünkében csodálatos, tudományos értékű, ugyanakkor művészi szépségű leírását adja egy javasasszony babonásnak tűnő tevékenységének, mely Jókai értelmezése nyomán megfosztódik misztikus értelmetlenségétől, érzékletesen írja le betegével való pszichoterápiás értékű kapcsolatát és a súlyos beteg, sebesült 48-as honvédtiszt gyógyulását. Illyés Gyula „A puszták népé”-ben önzetlen bölcseknek, igazlátóknak írja le a javasokat, akikben bíznak a tanyasiak, s eredményes a tevékenységük. Ilyen előzmények után vágtam neki a Békés megyei falvaknak. Nem találkoztam még jelentősebb gyógyító egyéniséggel, csak a híre vert felém egyiknek-másiknak. Gyűjtésem már ekkor arról tanúskodott azonban, hogy a népi közvélemény ma is éppúgy, mint 100 évvel ezelőtt Tormásy Lajossal szemben o gyógyító embert „tudós“-nak, „okos“, „tudományos“, „nagytudományú“, jólelkű, bölcs embernek, hatékonyan gyógyító „orvos“-nak tartja. Sőt azt is állítják, hogy többet ér az orvosi kezelésnél, gyógyszernél az, amit komendál, csinál. „Fűbe-fába adta az Isten az orvosságot, nem inekcióba!” „Sokat meggyógyítottak az öregasszonyok, nem kellett, hallja, ennyi doktor!” „Nekem sose vót a számba orvosság! A juhász vigyázott, meg tudta mivel gyógyítsa magát”. Szinte legendás történeteket mondtak el egy-egy híresebb élő, vagy holt gyógyító ember sikereiről, de köznapian reális történeteket is a népi orvosság, a népi orvoslás értékéről, hatékonyságáról. 65