Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 2. szám - Ördögh Szilveszter: Zuhog a fény (novella)

Az apa keservesen nyámmogta a falatot, nem kívánta. Kúthú's vizet szeretett volna nyakaim, hogy végigcsurogjon izzadtságtól, portól feketén nyálkás mellkasán. S aztán aludni. Aludni álomtalanul, elfeledkezve mindenről. Hogy miért kell vigyázni az utolsó búzaszemre is. Hogy miért nem hagyhatnak a böngésző koldusoknak, cigányoknak még csak egy toklászt sem. Még jó, hogy ragacsossá lett szájában az étel — legalább most nem tud káromkodni kínjában.

A lucernalevelecskék ismét pillangózni kezdtek a saroglya felől. Az anya letakarta a konyharuhával a kenyeret, és elnézett a mennyország-foltos messziség felé.

„Kicsi Jézus, szépen kérlek, egy kevés esőt küldjél, csak egy csöppkét...” A kisfiú rágta a megkeményedett, megszáradt sonkarostokat, s az apját figyelte.

Már harmadik napja vesződtek ezzel a kis búzával. („Két napnak elég kell lenni hozzá. A harmadikon már hordani kell!” — az apa számolgatta a csillag-cirpeléses estében, lefekvés előtt. „A cséplőgépessel is úgy beszéltem meg. És a beadáson is jobb túl leni mielőbb. Engem ne kunérozzanak aztán a végrehajtók!” A kisfiú az asztalnál kuksolt a konyhában. „Nem is kunérozták a végrehajtók még apát. Tavaly is minden rendben volt...” A kisfiú visszaemlékezett: fölhozták a pincéből a mázsát, lemérték a teli zsákokat. „Mégis rendesebb zsákokkal kéne vinni. Mit szólnak majd, hogy foltosak.” Az anya kezelte a mázsát. „Nem mindegy az, hogy milyen zsákban viszi az ember? Még jó, hogy azt nem mondod: szalagozzam föl a kocsit meg a lovat nagy örömömben! Hát beszolgáltatni viszem, az anyjuk úristenit!” „Akkor is. Én nem nézetném le magam a foltos zsákokkal, amikor van rendes is . . .” Hát elölről kezdték a mázsálást, az anya válogatta ki az alig kopott zsákokat. Amikor kész voltak, az apa a kocsiderékba lökte válláról az állam jussát. A kisfiú erőlködve igazgatta a zsákokat. „Nem tudom, maradt volna-e valami nekünk is, ha rosszabb időt fogunk ki... Ez a népi demokrácia ... a szüléje keserves istenit annak is, aki kitalálta benne a terményadót...” „Fogd be a lovat, aztán eridj, mert még az is baj lesz, ha sokáig kell várnod ... Más sem hiányzik, minthogy azt is hallgassam majd, ha hazajöttök!” Az anya bement a kertbe.

Három kocsi várt előttük. Az apa leszállt a bakról. Hátul, a kocsmaudvar melletti kugliterem előtt többen bámészkodtak. „Muszáj kint maradnom, vagy én is bemehetek?” Az apa nem válaszolt a kisfiúnak, odament az emberekhez. Hát a kisfiú is leugrott a kocsiról, és az apja után somfordáit. A kapualjban férfiak cigarettáztak, kezükben boros, sörös pohár. A kuglipálya ajtajában egy íróasztal, egy nagy mázsa, és bent a teremben óriási rakás búza. A kisfiú büszkeséget érzett, amikor az apja is behozta a kocsiról a zsákokat. Meg kellett oldani a zsák száját. A bácsi, aki az íróasztalnál ült, belemarkolt a búzába, bólintott, és visszahajolt a papírjai fölé. A kisfiú is segített kiüríteni a zsákokat. Élvezte, hogy térdig ér neki a hűvös búza. Szeretett volna játszani: ujjaival barázdákat fésülni bele, állig eltemetkezni benne. „Vidd a kocsira a zsákokat, és vigyázz a lóra. Bár kioldottam az istrángot, de most sokan jönnek-mennek, megijedhet!”

A kisfiú apja belépett a söntésbe a cigarettázó emberek közé.

Hát nem kunérozta senki tavaly az apát. Nem volt semmi kiabálás vagy veszekedés a kuglipályánál. Az a bácsi csak belemarkolt a búzába, és bólintott. Végül egy pecsétes papírt nyomott az apa kezébe. Az apa összehajtogatta, és a farzsebébe tette.)

Harmadik napja vesződtek már ezzel a kis búzával. Pedig úgy tervezte az apa, hogy két nap elég rá, ha megnyomják kicsit... S akkor a harmadik napon hordhat a szérűbe. Hiszen így egyezett meg a cséplőgépessel is. („Nem ártana még egy kapálás a kukoricának meg a paprikának .. A cséplés után azt kéne csinálni, majd csak azután a tarlószántást . .. Ébben a kurva hőségben csak a gaz női, elszívja az erőt a növénytől. Hát muszáj még egy kapálás.”)

31