Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - MŰVÉSZET - Tömöry Péter: Vajdasági magyar dráma Kecskeméten (Egy rendező naplójából)
A tükörjáték bevégeztetik. Az abszurd spirál kitántorog az egymással szemközt elhelyezett, végtelenség képzetét keltő fényes felületek közül. A térkép rácsavarodik a halottakra, szennyes szemfedő intő iskolai szemléltető eszköz, intelem fiúcskáknak és kislányoknak. Csömöre bácsi meghalt, a Borbély filozófussá vált, a Színigazgató intésére megszerveződött az előadás: a temetés. Hogy kit és miért kell eltemetni, erre a válasz a legtalányosabb: mert egyértelmű. Az aprópénz hasznokra fölváltott világ, érdekbarázdákkal hasogatott térkép, a kínzó görcsök rajzolta topográfia végül is házunk, hazánk és kénytelen — kényszerű menedékünk: a bölcsőgyolcs és szemfedő. A spirál pedig forog, mert természete a bevégezetlenség. Vagy csupán annak a látszata!! * Tolnai Ottó Végeladás című, játék a térképpel műfajmeghatározású színműve nem színmű. De az egyetlen olyan magyar dráma, amely nem szabályosan literatúra. Nem konvencionális színpadi képződmény szavakba szerkesztve, hanem pör a léttel. Nem magánügyként, nem sérelmezett fölpörös- ként előállva, hanem gerincre vetkőzötten, világ és univerzum huzatba belekérdezve, választ nem várva, választ nem adva. Hiszen, akár a józan — egy — utolsó pillanatában a haldokló ember a világ, az emberi közösség életképességéről, természetadta túlélő és önpusztító használhatóságáról gondolkodtat. Furcsa egyszerűen. Ránk, olvasókra, nézőkre hárítva a felelősséget. Vagy talán még azt sem. Csupán a felelősség fölvállalásához szükséges kérdőjeleket. A kérdőjel mindenkori bizonyosságával. * A magyar színházi élet büszke lehet rá, hogy az utóbbi években olyan művekkel mérkőzött meg, amelyek a magyar irodalom és művészet természetszerű egyetemességét nem nyilatkozatokkal, hanem a művek közkinccsé minősítésének buzgalmával igyekeznek bizonyítani. Mindannyiunk nak kívánom, hogy pontosan megértsük Tolnai Ottó rendkívüli vállalkozását, amelyet Mák Ferenc vajdasági író és kritikus fogalmaz meg, létünkre csodálkoztató világossággal: (Tolnai Ottó drámája) ,,az anakronisztikus világ anakronisztikus drámája; ez maga az isteni kihívás. Olyan játék létreidézése, amelynek nemcsak „isten a nézője , hanem amelyben lassan maga az isten sem hisz. Kivéve, ha a költőnek sikerül őt meggyőznie a lehetetlenen túli lehetőségekről. Ha sikerül meggyőznieavilág használhatóságáról.” Hogy vertcsipkéink ne legyenek sohasem „agyonvert csipkék”! FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BÁRTH JÁNOS BUDA FERENC (főmunkatárs) GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN PINTÉR LAJOS ZÁM TIBOR Bárth János — felkérésünkre — ideiglenesen elvállalta a néprajz és népművészet körébe tartozó szerkesztői feladatokat. 77
