Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - Pomogáts Béla: Költészet, zene, hagyomány (Beszélgetés Szilágyi Domokossal)
Igen, az Öregek könyve jövőre fog megjelenni a Kriterion gondozásában, Plugor Sándor húsz rajzával. A kötet úgy született, hogy Plugor mutatott nekem vagy ötven rajzot, főleg a szüleiről. Nagyon jó rajzoló és nem is szégyellj, hogy tud rajzolni. Ebből válogattam én húszat és ehhez írtam egy ívnyi verset. Megállapodtunk a Kriterionnal, hogy egyik oldalon a rajz, a másik oldalon harminc sornyi vers lesz. így fog kijönni egy kis kötetecske, kb. ötven lapos lesz. Menjünk vissza talán három esztendőt. Három évvel ezelőtt jártál Északon: Skandináviában. Merre utaztál, milyen volt az utad, mit láttál? A norvég Pen Club meghívására mentünk Majtényi Erik barátommal és kollégámmal. Neki támadt az a félig szerencsés, félig szerencsétlen ötlete, hogy menjünk kocsival, mármint az övével. így aztán kocsival mentünk. Persze most ki fog átkozni, ha elmondom, hogy a tízezer kilométerből, amit leszaladtunk, kb. ezret taszítani kellett a kocsit. Ahogy átléptük a magyar—osztrák határt Sopronnál, Nyugaton már minden városban megfordultak a Volga után — Eriknek Volgája van —, mert ilyen „állatot” még nem láttak. Szóval úgy rendbe tette, hogy állandóan bajunk volt vele. Nem számít, azért nagyon élveztük. Végigmentünk Ausztrián, Nyugat-Németországon, menet Nürnberg, Hamburg felé, vissza pedig a Rajna mentén jöttünk le. Aztán Dánián — Koppenhága, Helsin- gör, onnan át Göteborgba, onnan Oslo, Stockholm, aztán le Dél-Svédországba, és vissza ismét Dánián keresztül Nyugat-Németországba. Mindenütt felolvasóesteket tartottunk. Öt helyen volt felolvasóestünk, a legelső Grazban, aztán Oslóban, Stockholmban, Lundban, Bécsben. Magyar közönséggel is találkoztatok? Természetesen,az ottani magyarok meghívására mentünk tulajdonképpen. Az oslóiak intézték el, hogy az oslói Pen Club meghívjon és lényegében azért hívtak, hogy fölolvasásokat tartsunk. És főleg, hogy könyveket vigyünk. Tudvalevő, hogy Nyugaton a könyv nagyon drága, viszont az is tudnivaló, hogy a Nyugatra szakadt magyarság egy része rettenetes lelki nyomorban, szellemi nyomorban szenved. Mi kétszáz könyvet vittünk, részint saját köteteket, részint a Kriteriontól kapott reklámpéldányokat. Gyermekverskönyveket, mindent. Tele volt a Volga, két tonnát nyomott, úgy meg volt tömve. Úgy vették a könyvet, mint a cukrot, mindenütt őrült nagy közönség volt és nagy siker, amit nem magunknak tulajdonítottunk, inkább annak az elszigeteltségnek, amelyben az ottaniak élnek. Valami turisztikai élményed is van? Idegen országok életét megismertétek-e? Körülbelül úgy jártunk, mint Móricz novellájában a világjáró, mindenütt csak magyarokkal találkoztunk. Ők adtak kézről kézre és mindenütt gulyáshússal vártak, úgyhogy a végén már a könyökünkön jött ki ez is, meg az egri bikavér. Aztán elszakadtunk, kétfelé szakadtunk. Erik a lányával volt, ők az egyik felől, én a másik felől utaztunk, Stockholmban már külön jártunk,gyalog. Én főleg Stockholmot élveztem, bejártam a skanzent, a belvárost. Ezeket gyalog, ez tetszett a legjobban. Az NSZK-ban éppen csak meg tudtunk állni a nagyobb városokban, a német autópályán — tudod — az ember nem lát semmit, csak kocsikat. Fiatalokkal találkoztatok? Főleg fiatalokkal, de voltak azért idősebbek is. Oslóban volt egy öreg bácsi, aki elvett egy norvég hölgyet, úgy ment ki. Ő például színtiszta hobbiból vett egy román könyvet és megtanult románul. Például ilyen élményünk volt. A felolvasóest után meghívott magukhoz, Eminescu-fordításokat mutatott, dilettáns, közepes munkák voltak, szép könyvízű, papirosízű nyelven, kissé archaikusán is. Nagyon szép teljesítmény volt tőle mindenesetre. Ilyen nyelvészeti érdeklődésű bácsi volt. A fiatalok közt olvastál fel verseket, saját verseket? 6
