Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - Horváth Péter: A szabadulás (elbeszélés)
„Csak” — mondta Köcsög. A kézimunka órán borítékot hajtogatott fehér kartonpapírból, ráírta: TITKOS LEVÉL. „Minek ez?”—érdeklődött Jakab. Köcsög elmondta neki. Rossz keze el lenére Jakab járt péntekenkéntazállomásra a filmesdobozért. Köcsög megkérte,vigye magával a levelet,és adja fel. „Nem merem—szabódott Jakab—.elveszítem, vagy elveszik tőlem, nem merem.” Végül megegyeztek, hogy aznap Köcsög megy Jakab helyett az állomásra. Végig szaladt az úton, hátra-hátra nézve, akár a kém a múlt vasárnapi filmen, s akárcsak az, ő sem volt biztos benne, hogy az üzenet eljut oda, ahová jutnia kell. Bélyegre nem volt pénze. „Na?!” — kérdezte Jakab, ahogy Köcsög visszaért a gesztenyeligetbe, és átadta a filmesdobozokat neki. Köcsög csak bólintott, s már iszkoltak is a kastélyudvarra, ahol éppen felhangzott a zászlólevonásra hívó kolomp- szó. Vajon megkapta-e a levelet Anya? — tűnődött Köcsög. Érte jön-e? Elviszi-e magával — haza? „Engem is haza fognak vinni!” — bizonygatta Jakab. Köcsög ráhagyta: „Persze”. És ő? Ő is csak képzeli, hogy van valahol, valaki ... Nem, biztos, hogy neki van anyja, hiszen leveleket is kap tőle. És azon a napon, ott a bokrok között, amikor az ikrekkel beszélt, akkor igenis emlékezett. Ráday. A levélre is ezt a címet írta: Pest, Ráday utca. Azokat a leveleket, amiket a tanulószobában írtak, Zsuzsanna néni címezte mindig, ő is adta fel. Talán megkapta már, és talán el is jön érte. Ott, azon az úton kell megjönnie. Lent az udvaron kinyílt az ügyeletes-szoba ajtaja, Zsuzsanna nevelőnő lépett ki a hóba. Felemelte a falnak támasztott vasrudat, és megkongatta vele az ajtó mellé akasztott kis rézharangot. Klong, klong, klong — keringett a hang a hó fölött. — Ez is olyan kurva, mint az anyád! — morogta a Szamaras. Zsuzsanna is három éve érkezett az intézetbe, ugyanazon a napon, mint Köcsög. Délutánonként több mint negyven gyerekre felügyelt a tanulószobán. Eleinte megpróbált beszédbe elegyedni velük, mesélt nekik, elmagyarázta a leckéjüket, mosolygott, de a kölykök kinevették, kijátszották, uszeget lődöztek rá. „Vasfegyelem kell ezeknek, Zsuzsanna!” — mondogatta az igazgatóhelyettes Viziné, akitől mindenki rettegett, mégis Vízilónak nevezték a háta mögött. „Maga nem lehet egyikük anyja se, hallgasson rám, ismerem őket. Született gonosztevők. Pálca kell nekik.” A mogyoróvessző meg is tette a hatását, csend lett a tanulószobában. A fiúk hátratett kézzel ültek a tankönyvük fölé hajolva, de időnként rajta feledték a tekintetüket. Zsuzsanna hagyta, hogy nézzék, s mintha véletlenül, kigombolta ruhájának felső gombjait. A Szamaras Tóth megleste egyszer meztelen. Ahogy megpillantotta a fürdő kisablakában vigyorgó kamaszarcot, maga elé kapta a karját, összegörbedt, majd lassan megint felegyenesedett. A Szamaras arcáról leradírozódott a vigyor, tekintete megriadt, nem értette a dolgot. Sokáig nézték egymást így, aztán Zsuzsanna hátravetette a fejét, és átadta magát a forróvíz ölelésének. Amikor kinyitotta a szemét, a fiú már nem volt az ablakban. — A Jakab megint behugyozott, tegyék át a húgyos hálóba, büdös van! Igen, a szarosok közé vele! Jakab kiverekedte magát a pokróc alól: — Nem is igaz! — mutatta a száraz lepedőt. — Nem igaz?! — Egy kéz, pléhbögréből vizet loccsantott az ágyra. — Hazudsz, Jakab, hazudsz?! Köpködjük meg a farkát! — Mi történik itt? Villámgyorsan felsorakoztak az ágyak előtt, a Szamaras „Vigyázz!”-t vezényelt: — Nevelőnőnek tisztelettel jelentem ... — Elég. — Zsuzsanna végigsétált a sor előtt. — Mente, kilépni! — Köcsög kilépett a sorból. — Mi történt, beszélj! A kisfiú belenézett a szürke szemekbe, amelyek néha megsimogatták tekintetükkel a tanulószobán, és úgy érezte, a nevelőnő nem vár választ tőle. De akkor miért kérdezi? 13
