Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - Pintér Lajos: Versek (Bearanyozott omlás, Testem földútján, Apám elvermelt szemére, Istenhegyi borospohár, Párbeszéd a hírszerző fával, A didergő nyár meghódítása)
Mit kívánsz tőlem? Katonát talán? Háború és béke esélye között úgyis csak az a hajszál van, amit hajamból épp kifésülök. Sok a megpuhítatlan test közöttünk, sok a megőröletlen szív—, csak a háború húsdarálóját föl ne találd. Mit kíván tudni rólam, uram? Akarja tudni, hogy azt hittem régen: a vers ügyesség, nem ügyeskedés. Akarja tudni: mi a vers? Utolsó esély, hogy értékeire átváltsa magát az aprópénz-világ? Elvermelt aranyrúd a mindennapi bankban a szó, tetteink aranyalapja? Vagy inflációs kötvény a bankár kezében: amin nem tud venni végül egy karéj kenyeret? Lapulevélnagy füledbe, világ ezt susogom, ostorként ezt suhogom: Úgy kellene fogalmazni, ahogy szótlan apám termővé fogalmazta a fát az oltókéssel. Úgy kellene fogalmazni, visszavonhatatlanul és végérvényesen, mint elítélt az utolsó szó jogán, tudván, hogy egy pillanattól csak szava él helyette, s úgy tapad hozzá a szó igazához ezért, mint testhez a test, mint izzó melléhez az ing! A DIDERGŐ NYÁR MEGHÓDÍTÁSA Mi ez a nyárnak álcázott ősz? Mi ez a menyasszonyfátyol? Fehérmáj, álcázott? Legyek a jólnevelt, a hülye, rókaprémes nagykabátban fürödjem meg strandjain? Üzened: vénasszonyok nyara ez. Üzenem: vénasszony már ez a nyár maga is. Nem ő érinti meg arcod sugaraival, te simítod el arca kráter-sebeit. 8
