Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - SZEMLE - Csató Károly: Belülnézet vagy keresztmetszet?
kocsmában, a hétvégi baráti összejöveteleken, a horgászások melegséget, játékosságot, humort sugárzó szertartásai közepette életnagyságban mutatkoztak meg. Emberi méreteik kétféleségét persze nem a ravaszság, nem is a félelem magyarázta. Jobb, nemesebb, gazdagabb, teremtőbb énjükre egyszerűen nem volt szükség a csarnokokban, a műhelyekben, a gépek mellett, az üres és eredménytelen értekezleteken. Gyanítható, hogy mindez mélyebb bajokat is okozott. Késleltette, visszavetette, talán sok esetben végleg megakadályozta annak a folyamatnak kibontakozását, amelyet, szűkítve és fölületesen, korszerű szocialista munkássá válásnak szokásos nevezni. Csakhogy tévedés volna végső célt, önmagában álló értéket tételezni e folyamatban, teljesedésében, kiemelésében, sürgetésében. Történelmi tétről van itt szó. így a mérlegelést is szélesebb összefüggésbe kell ágyazni. Fölfedezés volt ez? Újabb megerősítő jelzés és figyelmeztetés inkább arra, hogy a szocialista termelési viszonyok önmaguktól nem teszik szocialista minőségűvé a munkát, mind teljesebb emberré a munkást. Az óhajtott jó fordulatot éppen a szocialista termelési viszonyok teljesebb fölfogásától, föltárásától, alakításától várhatjuk majd. SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON Belülnézet vagy keresztmetszet? Végülis mindegy, hogy illő vagy nem illő egyfajta ismerős alázat a munkásélet iránt a hetvenes évek magyar szociográfiájában, mert az a valóságkomplexum (nem komplexus!) ami kiváltja az „írástudóból” ezt az etikai-szellemi magatartásminőséget, úgyis leválthatatlan. Lehetünk részesei belülről és felülről; vizsgálhatjuk felületét, elemezhetjük keresztmetszetének titkait, akkor is csak az, és azt mondatja; a harmincéves történelmi kohóban ezzé az anyagi testté, ilyen létté és létkényszerré objektiválódott a szocializmus eszméje. Ebben mindenkit megerősíthet Halmos Ferenc szellemi alapállása könyvének az elolvasása után: sok-sok részlete ezt hangsúlyozza, s mint értékminőség kap jelentést, persze, csak azok számára, akik a társadalmi önismeret elmélyítésében a megismerés deduktív módját is értéknek ismerik el. Ezt tagadó, s magát kizárólagosnak elismerő szemlélet jócskán jelen van még a szellemi közéletben, s emiatt bátran mondom, Halmos Ferenc könyve hasznos mű. Vegyük csak tudomásul újra és újra, hogy a valóságot nem érdemes és nem is lehet leváltani, letagadni, akármilyen kényelmetlen is így. Des- truálná eredményeinket, ha némely jelszavak, reklámversek vagy riportcímek helyett ezt ismételgetnénk magunkban? Magyarország — „Nem szabad remélnünk . . . egyszer mégiscsak elúszik velünk valószínűtlen partok felé. Kíméletlenül észszerűiknek, önkín- zóan józannak, ridegen felnőttnek kell lennünk”, s ebben tiszta szívvel lehetünk Bálint György apologétái. Emiatt örülhetünk Halmos Ferenc vállalkozásának, mint nem feledjük László Ben- csik Sándor fölrázó könyvét a Történelem alul- nézetben-t sem,'amellyel több mint rokonságot árul el. Mondhatom azt, Halmos kísérletet tett a meghaladásra, s ha igen, akkor az nem sikerült. A munkásélet eddig kevésbé tudatosított-feltárt attitűdjeit nem tükrözte mélyebbről, mint a manapság túlságosan is nagyszámban megjelenő munkásszociográfiák. Maga a szociográfia sok mindenben adós még, és néhány válságelemének kiteljesedése miatt egyre nehezebben törleszt. Társadalmi fejlődésünk belső ellentmondásai, a morális hiánygazdálkodás erőteljesen vetik föl az egyéni kényszerpályák problematikáját, úgy is, mint a felesleges ember típusának kitermelődését, vagy a relatív társadalmi perifériára szorulást. Mi másról van szó a kocsmáros vegyészmérnök, a sertéstenyésztő tanár, a mosolyfényképész tudományos kutató, a kőműves bölcsészdoktor, a nevelőtanár szociológus, az újságkihordó műfordító vagy a betanított vasmunkás tanár (a szerző) esetében? Kisiklás, kivonulás, menekülés, alkalmatlansági tendenciák — kvázi irreverzibilitás és morális recesszió? .... Halmos példája annyiban tér el az ismerős átlagtól, hogy nem kocsiért, villáért, ötszobás lakásért, hanem talán a kezdő középiskolai tanári fizetésnél emberibb megélhetésért vállalta fel az ötéves kemény kirándulást: meg maga a szabadon választott elem, a tudósítás erkölcsi kényszere: ha már kényszerpályát kell elfogadni, akkor járjon vele a fenség is. Keményen dolgozott, keményen élt, s nagy alázattal figyelt a vasgyári munkásélet olykor veszélyesen zakatoló szívhangjaira. Ha a belülnézetből diagnózis nem is születhetett, mert a keresztmetszeti szövetvizsgálat egy munkapad mellől, felsőbb segítség nélkül nem lehetséges, akkor is fölmutatott és társadalmi érvényre segített valamit. Nem mást, mint azt, hogy a leválthatatlan, de kellő manipulálással letagadható valóság miként mutatja fel az eszmét. A karikatúráját, kontúrját, vagy már a lényegét tükrözi? Tőle külső és vele nem mutathat affinitást, vagy igen: birtokolja elemeit, tükrözi struktúráját, s vele egynemű igaz. A könyvben a legkülönbözőbb összefüggésekben vissza-visszatérő a munka — kocsma — otthon más színterekkel alig-alig bővülő létkerete; a kifáradás, a feledés-szórakozás, a pihenés, az érzelmi-emberi újratöltekezés a családban; maga az életmód minősége. Halmos Ferenc ebből a belülnézetből fölmutatja azt a lényeget, hogy a munkáslét-munkásélet elementáris erővel követeli a szocializmust a termelés, a vezetés-irányítás és a hatalom gyakorlásának minden mozzanatától, és radikálisan fellép minden ellen, ami ennek a ki- teljesedését hátráltatja, vagy attól elidegenít. Ilyen a munka szervezetlensége, s a vele releváló munkafegyelem lazasága, a technológiai elégtelenségek, az uralmi típusú vezetés, a felszínibürokratikus tekintélyalapú szakirányítás, amely 84
