Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - MŰHELY - Novemberi beszélgetés: „Az értéket keresni és védeni”. Kis Pintér Imre válaszol Görömbei András kérdéseire
persze ezek a művek megnyilvánította emberi viszonyok, mint világképek bizonyára visszavezethetők néhány lehetséges alapformára. Nyilván irodalmunk hagyományaiból is következik, hogy az emberi integritásra, erkölcsi szabadságra alapozott világszemléletek nekem is rokonszenvesebbek, mint a következetesen determinista világnézetek. Bizonyos értelemben némely írásoddal vitázva is kérdezem: nem gondolod-e, hogy a lét tragikumát, paradoxonait tételező „gondolati" líra éppen gondolatilag rendkívül szegényes és végsősoron öncélú? — Nézd, az ember végül is fölöttébb bonyolult lény, akinek nemcsak történeti-társadalmi élményei vannak, de épp így biológiaiak, vagy metafizikaiak. Úgy gondolom, hogy a személyiségnek, ha természeti, érzéki, történeti stb. szférákban gondolja el magát, akkor lehetnek pozitív-negatív esélyei, értékválasztásai. Ha a /étben: akkor helyzete feloldhatatlanul tragikus (kivéve a szigorúan vallásos meggyőződésú'eket): „minthogy az ember az örökkévalóság igényét hordja a szívében”, holott meg kell halnia. De korántsem csak Füst Milán mondta így; a „hitesen és szerelmesen” oly szívesen idézett történelemhite mellett, Ady ellenkezően is imádkozott: „Hadd dübörögjön végtelen szekered, / Hadd illatozzon fölvert pora, a hit / S ne vigye soha irtózat / Örvény-szélére gondolkozó fattyad.” Bizonyára e keserű tapasztalattal is összefügg, hogy a magyar irodalomból feltűnően hiányoznak a „lét-nemléten” töprengő művek: a Candide-ok, Faust-ok, vagy A tulajdonságok nélküli ember-ek, nagy ellenpéldánk alig akad: talán Berzsenyi, Madách. Ez az irodalom a kezdeteitől abban a lázban égett, hogy „Előttünk egy országnak sorsa áll . . .”, szinte minden gondolata a cselekvésre vagy erkölcsre szorítkozott: a szükségből teremtett erényt. Már pedig — úgy látszik — tenni az íróknak mindig is kellett, mert mindig lehetett, netán (mint Arany vádolja magát): „tenni alig, de halni volt esély”. Irodalmunk mai megtorpanását is jórészt azzal magyarázom, hogy korunkban döntően megváltoztak az írói cselekvés külső feltételei, alig is van már az ilyen látványos gesztusok megvalósítására fedezet. De a gondolkozásnak, önismeretnek és biztosabb öntudatnak mindig is lesz létjoga. És írói tettként sem lebecsülendő, csak mert nem a külső világ megváltoztatására irányul, vagy mert nem máról holnapra hajtja a hasznot. Bizony létünk végső kérdéseivel is farkasszemet kell néznünk, hogy személyiségek épülhessenek, lelkek erősödjenek. S ha művészet lesz belőle, már nem is lehet öncélú, hiszen emberérdekű: „majd táplál most még forró kenyerem” — szól ki Weöres Sándor a belső végtelenből. Az a véleményem, hogy a mai magyar kritikában gyakran megbomlik a hagyomány és korszerűség Nagy László-i egysége, mintha nem bízna a kritika eléggé a nemzeti hagyományalapra építhető nagy és korszerű irodalom lehetőségében: vállalt elfogultsággal értékeli túl mindazt, ami szokatlan, ami „új", függetlenül attól, hogy van-e annak talaja és gyökérzete a magyar valóságban vagy nincs, s esetleg olyan áthonosításról van szó csupán, ami,,másutt rég megunt ócskaság már”. Nem ritka persze az ellenkező véglet sem. Szerinted milyen a korszerű irodalom, melyek ma a korszerűség kritériumai? — Sűrű kérdéseket adsz, ebben is annyi a probléma, hogy válaszolni is csak jelzésszerűen tudok. Megérne az is külön egy beszélgetést, hogy az úgynevezett magyar kritika az esztétikai kultúra milyen elképesztő zavarait termeli. Számomra a két legszembetűnőbb hiba: hogy az irodalmat lényegében publicisztikaként kezelik, hogy tehát a művészettől valamely időszerű és gyakorlati társadalmi igény közvetlen kielégítését kérik számon, és ilyen ideiglenes elvárásrendszerek szerint minősítik. Mások meg egészében ismeretként fogják fel az irodalmat és csupán az eszüket tornáztatják ürügyén. Mintha valami rejtvényt, vagy titkosírást kellene megfejteni, mintha érzelmek nélkül is be lehetne fogadni akármi művészetet, s az nem a személyiség egész rezonanciáját 73
