Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - MŰHELY - Sándor György: Németh László görögségélménye

kultúrában ismertem meg; az ő éterlángszerű lobogását kerestem, követtem a nyugati civilizáció ormain, a kortárs irodalomban . . . Később, a történeti vihar alatt, amikor — ha valamit — ezt a Minőséget óvni, takarni kellett, csillogó színe helyett inkább a mélybe vezető gyökerei fejlődtek tovább; ... ez nyílt egy-egy alakjával Adyban például az Európa alatti világba, s vezetett Kelet-Európa alaposabb megértésén át a világcivilizációban összesodrott népek lelke felé . .. Korunk nagy ténye, értettem meg már az új idők kezdetén, a nyugati civilizáció világcivilizációvá tágulása, s a szellem feladata: ebből a heterogén eredetű embertömegből közös, jobb lelkű előhívása. Ez a lélek azonban még mindig a teljesebbé vált Minőség volt. . . A Minőség-gondolat így valóban vízjele lehet... életművem minden egyes oldalának.”

A szerves kultúrájú görögségben korszerű példát lát, hiszen a jelen magára ismerhet a görögökben: ,,. . . a mi félbarbár korunk azért értheti meg jobban őket, mert nemcsak Apollón lantját hallja, hanem a szülőfájdalmakat is, a maga testének szülőfájdalmait.” Németh László jól látja és a figyelmet is felhívja rá, hogy a görögök míves szobrában „még a szikla lélegzik s az ellopott tüzért még keselyűk vájják ki a tolvaj máját.” A természeti-társadalmi síkokat még organikus egységbe foglaló görög kultúra éppen e „még” miatt hasonlít a huszadik századéhoz. Ebben már felbomlott ez az organikus egység; az író gondolkodása szerint azonban ez azt is jelenti, hogy a mai kultúra ismét csak még nem szerves — de a lehetőség előtte áll, hogy azzá váljék. Organikus: minőségi kultúrává. A romlott társadalmi talaj potenciálisan a minőség bölcsője. Ezt a gondolatot fejti ki A minőség forradalma című tanulmányában. Kora társadalmának elszemélytelenedésével és eltömegesedésével szemben a görögöknél az egyéni változatok gazdagságát találja. Észreveszi, hogy „ez a leleményes istencsináló nép nem csak a természet, a maga természete számára is csinálta isteneit.” Az antropomorf görög istenek változatossága egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a görög norma emberre szabott volt. Nem tiltó, hanem megengedő.

Németh László görögségképe eszményesítés, a görögség idealizálása. Nyilvánvaló — s ezt már láttuk is —, hogy ez az idealizált görögség nem mechanikusan reprodukálandó példaként lebeg a szeme előtt. Inkább parabolisztikusan fogja fel: a módszer érdekli: „A görögség nekem vállalkozókedv, amelyben szívem az ő merész szívükkel összedobban”. Németh László „minőségért forrongó embere” számára a munkának csak egy faja a tiszteletre méltó: a vállalkozás.

Tisztában van azzal is, hogy az idealizált görögség díszes khintónja néha felfeslik; a görögök emlékezetében: a mítoszban lakolnia kell Prométheusznak. De a tragédiákkal teli emlékezet, mitológia sosem olyan terhes, hogy a görögöket az új és új vállalkozásoktól visszatarthatná. A reflektált idealizálásban így az azonosulás mellett ott az elkülönülés is. Ezért tudja értékelni saját kora hellenizmusát. A görögöket a halott hagyománnyal szembeállítva azt állapítja meg, hogy „a huszadik század »hellenizmusában« épp az a szép, hogy nem egymás szemébe tekintő vándorok cinkossága. A görögség közelebb került s kapcáját épp úgy észrevesszük, mint kék tekintetét és sötét homlokát. Soha nem volt olyan jó alkalom rá, hogy a görögöket valódi mivoltukban s ne speciális igényeinken át ismerjük meg, mint most, amikor meztelen lelkűnkkel és kalandkészségünkkel egy kicsit mi magunk is görögök lettünk”. Németh László példát akar felmutatni: a lehetőséget jelző modellt.

A példaállítás igényének gyökere az egész életművön végighúzódó antropológiai színezet: „az emberélet egyetemes megnyugtató magyarázatáért kell küzdenem, s egy olyan normáért, amely alatt én is elférek”. Az emberi változatokhoz idomuló istenek változatosságában megtalálja ezt a „megengedő” előjelű normát; ugyanakkor ez is a minőség felé mutat: „A görög istenekben volt meg ez az anthropologi57