Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - Tóth István: Négysorosok (versek)
TÓTH ISTVÁN NÉGYSOROSOK 1. HAGYATÉKOK 7. ALKALMATLAN HÓ Elfogyott anyám rám hagyott cipója, apám bicskáját felfalta a rozsda. De annak, ki az én fiam lett volna, rám maradt egy életre minden dolga. Innen oda, és onnan ide dobtak, mint porladó, roppant halottat. Az élőket mégis elérem: alkalmatlankodom — fehéren. 2. SZÁLLÓ VIDÉK 8. VÁLOGASS! Fás dombok, dűlők, poros völgyek hozzák felém a szülőföldet. Már arcomhoz ér szürke csendje, mintha anyám ruhája lenne. Válogass csak, ne légy te jó gyerek! A szájakból ne kelljen, csak a csók; Csontos kézfogásból csak a meleg; az éjszakából csak a csillagok! 3. LECKE 9. ELSZÁNTAN A földtől és a házaktól tanulj: nem bólintnak, nem szólnak semmit ők, csak ajtót nyitnak szótlanul a kopogtató életek előtt. Akkor is hegynek szabjad az utad, amikor senki sem követ! Nyafogjanak lent a lúdtalpúak, hallgassanak fent a kövek. 4. VÍZCSAP 10. TÜKÖR Ha megnyitom a vízcsapot, hegyi források fényei szikráznak: ezüst szellők, fenyőszagok, fürge mókusok töltik meg a házat. Szobámban egy hiú tükör reggeltől estig tündököl. Napnál vakítóbban ragyog, de még meleget nem adott. 5. ÉRINTETLENSÉG 1 1. EGY PENGÉRE Lobog a tűz, e vergődő madár, a falakról az ablakokra száll. Kalitkája a házam és a szívem, Nem engedi, hogy élve megérintsem. Oly vészes vagy, te élesített penge, hogy nincs is kéz, mely ujja közé venne. Ki biztos nyugtot kíván, épp ilyen metsző fényesség árnyában pihen. 6. MINDENKI NYELVÉN 12. KOZMOSZNYI ALMA A hó nem csap bábeli zűrzavart, a nyelvén szól mindenkinek: „Bár a bolond szél felkavart, kristályos vagyok, tiszta és hideg.’’ Most o jövő almára gondolok, mely valahol a fa kérge alatt van; ásványban szunnyad, felhőben lobog, pirosán izzik a nem látszó Napban. 5
